Grini megvilágosodása

Grini megvilágosodása

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis béka. Ez a béka testvéreihez képest nagy volt, sötét és hangos. Ezért a társai azt a nevet ragasztották rá, hogy Ungli. Unglit sokszor hagyták ki a játékokból, s többször előfordult, hogy megvetően, rendkívül lekezelően szóltak hozzá. Egyik nap délután Ungli béka otthon ült a kanapéján. Ahogy ott üldögélt meghallotta, hogy kint játszanak a pataknál a társai. Ugorj! Gyerünk már!- hallatszódott a messzeségből az ifjoncok kuruttyolása. Ungli elmosolyodott. Egy pillanatra elképzelte, hogy feláll a kanapéjáról, kimegy a házból, megpillantja a pataknál játszadozó gyerekeket és szépen odaközelít hozzájuk, majd ő is el kezd velük ricsajozni és nevetve ugrálni.

- Fogd már be te varangy!- szűrődött be az ablakon. –Olyan csúnya vagy, hogy anyád is elhagyott te… - folytatódott ugyanaz a gonosz lekezelő hang. Ungli tudta, hogy most nem neki mondják ezt, de mégis érezte azt a magányos, tehetetlen érzést, ami ilyen esetben elő szokott bukkanni a személyekben.

- Szegény…- suttogta magában a képzelődésből visszarántva.

Ekkor Ungli úgy gondolta, hogy ha elképzelve tudott magának örömet okozni azzal, hogy kiment a skacokhoz, akkor miért ne tudna igazából is csatlakozni a játszó társaihoz. Amint felkelt a heverőről, s indult a kulcsért az ablakpárkányhoz a szokásos kulcsrejtekhelyéhez. Ott megpillantotta a kullogó Grini szomszédját. Grini „átlagos” béka ifjonc volt, s Ungli őt szokta a legtöbbször látni a srácok közül. Viszont ilyen helyzetben még nem látta a kis lelkesedő porontyot. Ő mindig poénkodik és csillogó szemmel figyeli a többieket. Most azonban csak kullogott melankolikusan hazafele.

- Szegény..- ejtette ki a száján halkan Ungli megint, pont ugyanúgy, mint az előbb. Gyorsan megragadta a kulcsot és már sietett is a békafiúhoz.

- Héé! - kurjantott utána. Grini a bejárati ajtó kilincsét markolva figyelt fel az utána szóló hangra. Két semmibe meredő üveges szemég felemelte a hang irányába. Megpillantotta a közeledő szomszédját. Máskor valószínűleg egy jót röhögött volna a többiekkel Ungli nagy zöld varangyain és alternatív megjelenésén. Ám most egy békát látott benne. Azt látta, hogy közeledik felé egy béka, egy ugyanolyan béka, mint ő vagy mint mindenki. Észrevette a szemét, ahogy csillog, s lerí róla a lelkében való szeretet. Érezte a kisugárzásából a magányt. Grini életében először látta igazán élőnek. Megvilágosodott. Elengedte a kilincset és érdeklődve felé fordult.

- Mi újság te varangy?- mondta neki úgy, mint mindenki szokta, fedezve együttérzését, megvilágosodását.

- Láttalak az ablakból és azt hittem baj van és…- nem tudta folytatni mivel a nagy rohanástól nem tudta abbahagyni a lihegést. Hangjában csak a törődés és az őszinteség volt. Semmi rágalomnak vagy haragnak nyoma sem volt, pedig a flegma, sértő kérdés igazolta volna azt. Őt csak az érdekelte, hogy ne lássa szomorúnak azt, akit máskor ragyogó szemekkel, örömmel telinek látott. Nem érdekelte az, hogy hozzá hogyan viszonyult. Mivel ő nem azért adott valamit, mert neki adnak. Ő nem azért törődött Grinivel, mert rendes volt vele előtte, ő csak feltétel nélkül mindent félretéve segíteni akart. Erre az őszinte, feltétel nélküli törődésre Grini meghatódott és szépnek látta szomszédját. Eddigi életében most először szépnek látta. Annyira szépnek, hogy csodálta őt. Csodálkozása közben a bánata is elszállt. Rá kellett döbbennie, hogy nem látta jól a dolgokat eddig. „Nem számít az, hogy hogyan bánnak velem.” – gondolta magában „hangosan”. „Nem számít.”- ismételte újra és újra. Az, hogy mások hogy viszonyulnak hozzám változhat. Csak rajtam múlik, hogy jónak vagy rossznak veszem. Csak rajtam múlik, hogy szépnek vagy csúnyának lássam. Csak rajtam múlik az, hogy hogyan bánok a körülöttem lévőkkel. Ungli hirtelen cselekedete megvilágosodásra vezette Grinit, aki pár pillanttal ezelőtt még magát sajnálta. Grini élete biztos sziklára kezdett épülni. Elhagyta az életét megszomorító elvárásokat.

Grini és Ungli nem lettek barátok sosem. Csak jó szomszédok maradtak, de személyiségük nem volt hasonló. Ennek ellenére életük végéig szerették egymást és ott segítettek, ahol tudtak egymásnak.

Grini élete gyönyörű lett és embereket megszégyenítő módon látta a világot. Élete vége felé előadásokat tartott, hogy minél többen rádöbbenjenek arra, amire ő.

Ungli hosszú életet élt. Továbbra is csúnyának látták a legtöbben, ám találkozott egy békalánnyal, aki szépnek látta. S ez volt a fontos. Ungli élete boldog volt, őszinte és feltétel nélküli szeretetben gazdag. Gyermekeit többször is elvitte Grini előadásaira.