Harmadik fejezet
3.
Első dolgom Diához vezetett reggel. Rengetegen faggatták, mindenki aggódott érte. Nagy nehezen egyedül maradtam vele, Ezt úgy sikerült elérnem, hogy becsengetett én meg Dia mellé átültem. Nem igazán szándékoztam így péntek reggel nagyon megerőltető munkát végezni. Így hát elkezdtem kérdezgetni szegénykét:
Huu eszméletlen megrázó volt mikor sikoltottál. Belegondoltam mennyire nem tudsz mit csinálni és hogyan szédülhetsz. Nagyon akartam volna segíteni de egyszerüen semmit nem tudtunk tenni. Most már úgy látszik jól vagy. - megpaskoltam a vállát amit
egy szerény kedves mosollyal reagált le. –Amúgy az orvosok mit mondtak?
Nem igazán értettem. Jobban kellett volna figyelnem kár , hogy nem jutottál éppen akkor eszembe úgy biztos figyeltem volna az orvosra jobban csak is azért , hogy a ,,kis tudós” osztály társamnak eltudjam mondani. Úgy éreztem alig élek!! Ne hülyéskedj már…
Jójó persze.. értem bocsi! Csak tudod… na igen szeretem tudni a dolgokat. – egy barátságos bizalmas kacsintással jeleztem értem mit mondd és sajnálom.
Körülbelül az egész órát át beszélgettem Diával. Meg kellett állapítanom, hogy a szédülés okozta pánik helyzet válthatta ki belőlem a Diával való szimpatizálásomat. Így egy órányi beszélgetés után kifejezetten jól esett végre „megszabadulni” tőle. Tudom csúnya ilyet gondolni de valahogyan ezt váltotta ki belőlem. Igazából semmi hasznosat nem mondott csak úgy járt a szája… Ilyen gondolatok mellett lehet rám is rám jönne a szédülés néha-néha. Szegény csajt olyan jelentéktelen dolgok aggasztják. Áh Fúj rossz bele gondolni abba, hogy mi lett volna ha még 1 órát el kell töltenem padtársaként.
Pénteki naphoz képest nem igazán teltek vidáman a tanítási órák. A Folyosón megint találkoztam az aranyos lánnyal. Órán írtam is egy verset neki. Persze nem igazán gondoltam komolyan csak az unalmamat próbáltam elűzni valahogyan. Egész jó kis vers lett és vissza olvas
va olyannak tűnt mintha szerelmes lennék pedig tényleg csak őszintén le írtam a benyomásomat a már 2 szeri összefutásunkról mert hát ezeket találkozásnak nem nagyon tudnám nevezni. Versembe ki is írtam az összes „érzést” szóval a napom további időszakában nem is foglalkoztatott a téma tovább. Suliból úgy jöttem haza, hogy estére megbeszéltünk egy kis összeruccanást a haverokkal. Az ilyenek tudnak jól sikerülni de valahogy ma nem sok kedvem volt az egészhez. Nyomott pénteki napomat megkoronáztam egy alvással délután ami kellően behomályosította az elmém. Nem tudtam koncentrálni semmire csak úgy éltem a nagyvilágba bele üres fejjel.
Comments