Musical
A musical
Az 1930-as évektől kezdődően a filmes világban egy új kapu nyílt meg, ami nem más, mint a ma már természetesnek vett hangosfilm. Az addig jól ismert szereplők megszólalnak. A valóságban már jól ismert zajok, zörejek a filmekben is megjelennek, ezzel fokozva a mozgókép élethűségét. A film hangja azonban megosztotta a kor embereit. A konzervatívabbak egyenesen ellenezték és a művészetág egyik zsákutcájának tartották. Viszont akadtak filmhang mellett voksoló alkotók is. Ők a lehető legtöbbet akarták kihozni az új helyzetből. Az első hangosfilm a Warner Brothers stúdió „A jazzénekes” című 1927-es munkája volt. Ezzel a művel elindították a hangosfilm korszakát és megteremtettek egy műfajt, mely nem más, mint a zenésfilm más néven: musical. A XX. század második felére már több olyan stúdió üzemelt, melyek kifejezetten a musicalek, azaz zenés-táncos filmek gyártására specifikálódtak. De mi is az a musical? Milyen hatással van a nézőkre? Miért éri meg ebbe az irányba specializálódni?
Film és zene már a némafilm idejében is összhangban volt. Már a Lumiére testvérek filmjei alatt is élő, zongorakíséret volt hallható. Igaz ezek a dallamok még nem voltak filmhez kötöttek csupán csak díszítésként szolgáltak. Később viszont a filmekhez egyre inkább külön íródtak a zeneművek és kottából mindig azonos módon játszották a képsorok alá őket. A zene, mint dramaturgiai elem kezdett működni. Az, hogy a filmhez kezdettől fogva társult a zene, valószínűleg nem véletlen. A zene ugyanis fokozza a filmes élményt az általa nyújtott érzelmi többlettel.
Mára már a Broadway (a korunk vezető "színpada") és a musical fogalma szinte teljesen összekapcsolódott. A Broadway-n előadott musicalek nagy része filmként is előáll a piacon. Ilyen eset például az Abba együttes dalaira épülő "Mamma mia!" című darab is.
A történet egy esküvő köré szerveződik. A húszéves Sophie Sheridan szórakozott édesanyjával, Donnával egy kis görög szigeten él, ahol Donna a Villa Donna szállót vezeti. Sophie rövidesen hozzámegy vőlegényéhez, Skyhoz, és szeretné, ha édesapja vezetné az oltárhoz, azt azonban nem tudja ki is ő. Anyja régi naplóját elolvasva a lány arra a következtetésre jut, hogy három férfi közül kell kiválasztania a megfelelőt. Meghívja hát őket az esküvőre.
A film borítóját megvizsgálva hatalmas lendület, mosolyok tömkelege és erős napsütéses időjárás vehető észre. A csoportkép szereplői a bohóckodást és a játékosságot tükrözik. Mindannyijuk valamilyen tánclépés vagy táncformáció pillanatában lettek lefotózva ezzel is utalva a film zenei ritmikusságára. Egy ember, aki ezen a borítón találkozik először a "Mamma mia!" című filmmel az a következőket tudhatja meg. Ez a film egy abszolút nem nehéz film. Ez a film egy vígjáték, melyben egy esküvő mindenképp a középpontban van és a dinamika fontos szerepet fog játszani. Ha a kép alján szereplő szöveget szemügyre veszi, ami annyit tesz, mint "Egy mennyasszony. Három lehetséges apa. És egy szigeti kaland, melyet sosem felejtesz el." igazából teljes képet kap a film tartalmáról ugyanúgy, mintha elolvasta volna azt valamilyen filmes portálon vagy újságcikkben. Hiszen a film tényleg egy leendő feleségről szól, aki egy szigetre meghívta az apjukat, amiket sosem fognak elfelejteni. Három jól irányzott mondat és a készítők egy hangulatos borítóval máris megszólították és felkeltették a célközönség érdeklődését.
A zenés filmeknek két formája van. A "Mamma mia!", azok közé tartozik, melyben a zenés és táncos jelenetek a történettől függetlenül szinte bármikor előfordulhatnak, ha éppen a filmszereplője olyan érzésekkel van tele a dramaturgiától teljesen függetlenül. Ezt a nézőnek el kell fogadni, különben túlságosan abszurdnak és emészthetetlennek érezheti a filmet. Ezeknek a történeteknek általában a viccekkel tűzdelt románcok állnak a középpontjában. A zenés romantikus-vígjátékok sokszor egysíkúak és nem hordoznak komoly mondanivalót. A cél a habkönnyű szórakoztatás és az elkápráztatás. E film negyvenedik perce körül egy kifejezetten monumentális példa van a cselekményen kívüli zenés-táncos jelenetre. A szigeten élő összes nő egyként énekli az "Ő a diszkó királynő" sorokat, miközben kivonulnak a mólóra és minden gátlásaikat levetkőztetve egy profi színtársulatot megszégyenítve ropják a táncot. Nyilván ilyen nincs a valóságban. De szinte kivétel nélkül mindenkinek mosolyt csal az arcára ez a pár perces monumentális, tipikus musical jelenet.
Erre a stílusra jellemző még egyes párbeszédek dalba átfolyása. Ilyenkor a szereplők dalban válaszolgatnak egymásnak, melyet duettnek nevezünk a zene világában. Az Abba dalokból álló film negyvenötödik percében egy ilyen jelenetre láthatunk példát. A leendő férj és mennyasszony az esküvő előtti izgalmakat egyszerű párbeszédben kezdik el tárgyalni, ám a bennük lévő feszültség dalban tör ki belőlük, és könnyedebb tánclépésekkel kísérik azt a napsütéses tengerparton. Egy ilyen párbeszéd ugyan nem mehet végben, a valóságban és ezzel elveszti a film a hitelességét ismét. De egy olyan érzést indít meg mindenkiben belül, melyet szinte már mindenki át élt legalább egyszer életében. Egészséges bazsalygós izgulás az, amit átad nekünk a jelenet. Aki a valószerűtlenségen túl tudja tenni magát az egy igazán felemelő filmélményben részesülhet. És pontosan ez a lényege az ilyen jellegű musicalnek. Ebbe a kategóriába tartozik még: Vincente Minnelli filmjei, az Egy amerikai Párizsban (1951) vagy a Gigi (1958), ide sorolható a vietnámi háború tragikumára felhívó kultusszá vált Hair című alkotás is. Az új filmek között ezt a kategóriát képviseli az Oscar díjas Nyomorultak című musical is.
A másik csoport a realista musicalek csoportja. A realista zenés filmek általánosan olyan történetet mesélnek el, mely a zene, a tánc, a zenés színház stb. világának a kulisszái mögé vezetik el a nézőt, s így a zenés/táncos betétek tulajdonképpen saját természetes közegükben kerülnek előadásra. A korai realista musicalekre jó példa a Csillag születik (1937), mely egy lecsúszott sztár és egy feltörekvő díva tragikus kimenetű kapcsolatáról szól. Talán a leghíresebbé vált realista musicalek a táncos filmek rétegéből vállnak ki. Ilyen a Honey vagy a már szeriálissá vált utcai tánc sorozat a Step up. A kultusz kategóriába pedig a nem kevés erotikával tűzdelt hegesztő lány története emelkedett fel. A Flashdance a nyolcvanas években berobbant realista musical királyai közzé.
A Flashdance borítóján a főszereplő Jennifer Beals látható, amint nőktől nem megszokott terpeszben ül. Ez az ülésmód és a rongyosnak tűnő laza ruha esetlensége egy nagyon erős erotikus töltéssel zabolázza meg a borítóra tekintőket. A cím és az a mögött meghúzódó táncoló női alak utal a film témájára. Az előző borítóval ellentétben itt nem tudunk meg annyi mindent magáról a filmről. Csupán egy érdeklődés felkeltés, egy erős benyomás az, ami ér minket. Érdekes megfigyelni, hogy a Flashdance borító a film cselekményének hangulatát tükrözi. Míg a Mamma mia! borító pedig a cselekményre tesz több utalást, hiszen a film szól magáról a hangulatról.
A Flashdance tartalmilag egy romantikus szállal fűszerezett karrier történet. A szürke hétköznapjait élő főszereplő lány, Alex a tehetségével, tánctudásával akar kitörni helyzetéből. Ezzel a történettel rengeteg ember azonosult abban az időben. Ezt mutatja, hogy az év hatodik legjobb bevételű filmje lett. Egy ilyen történettel rendelkező musical meg tudja nyerni a racionálisabban gondolkodókat és úgy szint meg tudja nyerni az emocionálisabbakat is a rendkívül jól megkomponált klipszerű jelenetekkel. A filmben megjelenő zenék a mai napig virágzó slágerek. "Flashdance what a feeling" című dal Irene Cara előadásában a kor szakmai zsűrijét is megnyerte, hiszen Oscar díjjal jutalmazták.
A látványvilág ebben a filmben a táncos jelenetek remekbeszabott vágásában illetve a borítóról is sugárzó erotikai túlfűtöttségben rejlik. A híres székre lehulló vízáradat jelenet újból és újból előkerülő elem a mai filmalkotásokban is. És a filmtörténelem egyik leghíresebb táncjelenete, mellyel a zárójelenetben találkozhatunk legendás. Főhősünk "legnagyobb" megmérettetésén, a felvételi vizsgán ront. A nézőben az egész film tétjének veszélye és a happy end elvesztése merül fel. Ám ez a pimasz húzás a filmkészítőitől csak egy kis félelemkeltés volt, hiszen utána kap még egy esélyt Alex, melyet teljesít ezzel helyre állítva a rendet.
A két musical típuson belül beszélhetünk még néhány alműfajról, úgynevezett szubzsánerekről. Az, hogy további alműfajokra bontható a musical világa ismét bizonyítéka a műfaj sikerességének. Ezek között beszélhetünk zenei irányzat alapján, mint például: folk-musical és rock-musical (Hair, Doors) illetve elmesélt történet alapján való csoportosításról, például: karriertörténet (Flashdance), életrajzi film (Kék rapszódia) és kulisszák mögött, között játszódó filmek (Rivalda fény). Előkerülhetnek kevert műfajú filmek is, például: családi mese- musical (Óz a csodák csodája), történelmi film - musical (Kabaré), rajzfilm - musical (Sárga tengeralattjáró).
A zenésfilmek virágkora hullámzóan jön el. Az első ilyen aranykor Hollywood sikerével fűződik össze. Az 1930-50-es években olyan alkotások, mint Dalol a flotta (1936), Óz a csodák csodája (1939) és Ének az esőben mind a korszak legsikeresebb szereplőivel értek el akkora áttörő sikereket, hogy mái napig elismertek és kedveltek. Olyanok szerepeltek, mint: Fred Astaire, Ginger Rogers, Judy Garland, Gene Kelly. 1960-ban egy kisebb átalakuláson ment keresztül a filmes irányzat. Ekkor erőszeretettel épültek a filmek a kor híres pop-rock sztárjaira. Egymás után születtek a Beatles produkciók (Egy nehéz nap éjszakája, Help!), de Elvis Presley is 33 filmet jegyezhet magáénak. Ebben a korban készült még a galerik világában játszódó Rómeó és Júlia történet a West Side Story, a My fair Lady és az Oliver is. A modern musicalok-ként emlegetett filmek világába bekerültek a korszak disco és jazz őrület produktumai. 1970-80 as években készült a Szombat esti láz (1977) és a Mindhalálig zene (1979) is.
A hullámzó fogadtatás ellenére a műfaj közel száz éves múltra tekinthet vissza és napjainkban is mutathat fel kimagasló eredményeket, mind szakmai, mind nézői viszonylatban is. A műfaj esetleg visszavonulhat kisebb időre, de egy-egy mű mindig újra fogja ébreszteni ezt az érzelmekben szinte verhetetlen filmes műfajt.
A musical és a zenésfilm véleményem szerint jelenkorunkban inkább a másodlagos és az elhanyagolt filmek közé tartozik. Ennek ellenére én úgy vélem, hogy érdekes minél többet tudni egy ilyen sikereket már megért műfajról, főleg egy médiában, filmes világban elhelyezkedni akaró fiatalnak. Egy műfaj, ami már bizonyított szinte biztos, hogy nem fog eltűnni örökre. Így érdemes keresni azt a rést az időben és térben, ahol mind anyagilag mind egyéni elismerésekben gazdag lesz a zenésműfajú film fogadtatása újra. Amikor a tökéletes rés meg van a megszerzett tudás garantáltan kamatozni fog.
Forrás:
http://www.filmtett.ro/cikk/1561/a-musical-mufajtortenete-es-bob-fosse-kabareja
http://www.port.hu/mamma_mia!/pls/w/films.film_page?i_film_id=90324
http://hu.wikipedia.org/wiki/Ókori_görög_színház
Média órán kapott másolt anyagok
https://www.google.hu/search?q=flash+dance+borító&client=opera&hs=0V5&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ei=CzpNU-yBIcjTtQaVg4CoCg&ved=0CAgQ_AUoAQ&biw=1280&bih=852
Comentarios