Üveglány

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy nagyon szép üveglány. Ez a lány gyönyörű volt. Gyönyörű és átlátszó. Átlátszott a hasa és a lábszárai is átlátszottak. A Tisztaság szépsége volt vele. Ez a lány volt a világon a legtisztább lelkületű. Oly annyira, hogy minden tisztátalanság nélkül élt és ragyogott.

Egyszer egy napos és bárányfelhős napon egy ifjú vándor tévedt a bájos mosolyú lány háza környékére. Amint a vándor érzékelte a tisztaság erejét érezte, hogy ez hajtotta eddigi életében. Ezért nem tudott ő megnyugodni. Ez a tisztaság volt, mely teste közepéből onnan a szíve tájékából mondta neki " Menj,, Menj,,Menj" Tudta, mert ismerte ezt a tisztaságot. Egy kicsike ott volt neki is a szíve mellett és most, hogy még nem is látta honnan jön ez a sugárzás már tudta megérkezett végre. Ebben a pillanatban a lány is érzett valamit. Nem tudta megmondani mi ez az érzés. Azt érezte mintha valami nyíllal lőttek volna a nyakába felülről. Oda kapott a kezével de nem talált ott semmit. De amint a szemével a testére nézett látta, hogy testén halvány színeződés kezd elszállingózni. Megijedt hirtelen. Felsikított. Ekkor a vándor megpillantotta. A lehető legszebb látvány tárult elé, ami ember elé tárulhatott. Látott egy tiszta lelkű lányt, amint saját színe, a saját életének színe halványan elkezd terjedni a lány testében. Lassan és nyugodtan. A lány már látta, hogy a dolog, amit tapasztal magán, az ijesztő és furcsa és különleges, mert új. De látta és tudta ő is hogy jó.

Meg érintették egymást csak úgy szó nélkül összeérintették a kezüket. Ekkor a vándor teste tisztulni kezdett! Mint, a vízben a vízfesték úgy kavarodtak a színek kettőjükben. És csak keveredtek. Egyik testből a másikra. És szemükkel egymásra néztek és ragyogtak. Majd minden szó nélkül, minden jelzés nélkül, tudták egymást. Olyan érzés volt ez mindkettőjüknek, mint mikor a régen szomjazó, a friss forrásból kortyol és elárasztja testét a folyadék. És a vándor tisztult az élet szennyétől. A lány szennyeződött a vándor tapasztalatától. Egymás szeméből nyertek életet. Egymásban lett életük. Meg sem szólaltak és már egy életet éltek le együtt. Ugyanekkor ugyanebben a pillanatban, Valahol messze két emberi lény a földnevű bolygón nézett az égre. Este volt. Nézegettek felfele és sok csillogó valamit láttak. Az emberek a földön csak nézték a fényes pontokat, de tudni nem tudták, hogy az őszinteség tiszta fénye is ott tükröződik a szemükben.

#mese