Könyv 7
-Igen..És tetszett..Itt is vagyunk- mutatott az almásderes hétéves kancára, közben megveregette szép csinos fejét.
-A legszebb állat, amit valaha is láttam..- csodálta meg Frank.
-Ne vicceljen kérem! Most gúnyolódik velem- nézett rá fürkésző tekintettel és érezte, hogy nem feszeng a férfi jelenlétében, és az a különös, legyőzhetetlen vonzalom pedig egyre erősödik, de az egy cseppet sem zavarta már.
-Maga Natalie, elragadó teremtés...Sohasem gúnyolódnék magával..- nézett mélyen a lány szemébe. Szerencsére Rob és Francois nem látták a jelenetet, mert lemaradtak egy kancánál, ugyanis nyugtalannak találták.
-Édesapja elmondta, hogy maga akart megismerni engem..Ez igazán hízelgő rám nézve...Nagyon köszönöm…- szorította sarokba a lányt szavaival.
Natalie mérges is lett a papájára, ez meg is látszott rajta.
“Óh, hogy tehette ezt velem? Most mit mondjak...Olyan kínos..”
-Nem egészen így volt...Az egész család meg akarta ismerni azt az embert, aki olyan sokat hitelezett nekünk…
-Hm…- gondolkodott el Frank, majd elmosolyodott a lány kibúvóján - És nem csalódott?
-Nem…- mosolyodott el Nat, a férfi kíváncsiságán.
-Bocsásson meg, ha tolakodó lennék..- mentegetőzott a férfi.
-Nem egyáltalán nem…
-Ha tudná milyen boldoggá tett Natalie...Régen éreztem magam ilyen jól...És ezt magának köszönhetem..- tett vallomást Frank. Natalie jól megnézte ezt az élettel teli arcot, barna szemek, egy-két ősz szállal vegyített fekete haj, keskeny bajusz, és alatta a húsos, érzéki száj…
“Negyvenötnek sem néz ki..Egy érett férfi ..Tudja, hogy mit akar..”- gondolta és édesen elmosolyodott, de nem jött zavarba.
-Én is jól érzem magamat...magával..- vallotta be a férfinak.
-Óh, Natalie!. -Frank hevesen megcsókolta a lány mindkét kezét.
A lány meglepődött erre a reagálásra, talán zavarba is jött. Ekkor jött Rob és Francois, ki tudja, hogy mit akadályoztak meg a jövetelükkel…
-Na, hogy tetszik Dulcinea?- kérdezte Rob.
-Nagyon szép kanca...Büszke lehet rá a gazdája…- nézett az elkábított lányra.
Amikor visszafelé mentek a házhoz, véletlenül egymáshoz ért a kezük a sötétben...Mindketten úgy érezték, mintha áram hasított volna keresztül rajtuk. Bent a házban még beszélgettek egy ideig, aztán Frank még egyszer megköszönte a szíves vendéglátást és elbúcsúzott.
Natalie kezét pár másodperccel tovább tartotta a kezében és sokkal érzékibben fogta azt, mint a többi hölgy kezét.
Natalie édesanyjától kérdezte pakolás közben, hogy mi történt hét évvel ezelőtt Hamiltonék.
-Tényleg, Te nem is tudod…- jött rá Isabelle - Meghalt a felesége gyermekszűlés közben...Harminchat éves volt..a második gyerekük lett volna...egy kislány...mindkettejüket elvesztette..- sóhajtott nagyot Isabelle.
Natalie nem szólt semmit csak könny szökött a szemébe…
“És n még rajta akartam bosszút állni...Óh, milyen aljas vagyok..Ha tudná, hogy én...mennyire…”
-Kislányom kérdezhetek valamit?- zavarta meg gondolataiban édesanyja kérdése.
-Igen…
-Ugye megtetszett neked ez a Frank Hamilton?- kérdezte kutató szemmel Isabelle.
Nataliet nagyon váratlanul érte ez a bizalmasdodás...Hallgatott pár másodpercig...Nem tudta, hogy mit válaszoljon…
-Hát persze...Mint mindenkinek…- válaszolta könnyedén - Nagyon sivár lehet az élete...Nagyon örülök, hogy apával barátok lettek…- mosolyodott el, s közben máris abban reménykedett, hogy mielőbb láthassa.
-Én is kicsim..Egy kicsit neked is köszönheti - kacsintott rá édesanyja.
“Nem is kicsit”- tette hozzá magában Natalie.
Később az ágyában azon töprengett, hogy mi lesz most ővele...A terve teljesen összeomlott..
“Etienne Depardeu Terád nem számíthatok..És Terád Frank Hamilton?- tette fel a kérdést magában, és elmosolyodott a gondolatra.
“Olyan jó volt a közelében lenni, olyan biztonságban éreztem magamat, mint még sohasem..MIlyen lehet a karjában?- elszégyellte magát e gondolatra.
“El kell felejtenem, hiszen ha megtudná, hogy én..gyereket várok...nem nézne rám többet olyan szépen..- s egy nagy fájdalom hasított át a szívén. Még azt is megbocsájtotta neki, amiért olyan tisztességtelen ajánlatot tett édesapjának, tudta, hogy csak félreértés lehetett, hiszen Ő nem az a fajta, Ő egy igazi úriember...Kezét hasára téve fekükdt szinte mozdulatlanul, lélegzetet is észrevétlenül vett, s gondolatai hol Etienne, hol Frank körül jártak…
-------23.
A következő napokban letörtnek látszott Natalie - az is volt - kétségbe volt esve, nem tudta, hogy mit tegyen. Gréta mama és Suz már azon az estén tudták, hogy a terve meghiúsult, s ezt később még csak megerősítette Nat. Már csak egy megoldás maradt a számára, hogy elmondja “bűnét” szüleinek- amit egyébként a nagyija és Suzy is a leghelyesebbnek tartott - de ő még halogatta egy kicsit, bízott Istenben, hogy megmutatja neki a helyes megoldást. Lassan egy hét telt el azóta, hogy megismerte Frankot, és az iránta való érzelmei egyre csak erősödtek, egyre jobban hiányzott neki a férfi hangja, mosolya, szép szavai…
Péntek délután volt és lágy, langyos sugarakkal borította be a Nap a Földet. Natalie kilépett az iskola nagy ajtaján és sétálni indult abban a csodálatos időben, ráért, ugyanis Suzynak még egy jó félóra múlva ér véget a hét, és Francois is akkor jön értük.
Alig tett meg egy pár lépést, amikor egy kocsiból kiszállt mellette Frank Hamilton személyesen. Meglepődött, de ugyanakkor egy kellemes jóérzés futott végig rajta, nem tehetett róla.
-Csak nem ijesztettem meg Natalie? Üdvözlöm! - csókolt neki kezet Frank.
-Szép jó napot Frank Hamilton! Mi járatban erre? - mosolyodott el a lány - Hogy van a keze?
-Köszönöm...már javulóban…- mutatta meg a sebhelyet.
-Van egy kis ideje a számomra Natalie? Beszélni szeretnék magával!- hajolt közel hozzá.
Natalie megremegett a férfi közelségétől és elvesztette minden kacérságát.
-Én...Én ..most nem mehetek el, mert nemsokára itt lesz Francois...Aggódnának értem, ha nem lennék itt…
-Igen, értem. És, ha nem aggódnának , akkor?
-Nem igazán értem, mit akar ezzel mondani?- nézett rá értetlenül.
-Tud füllenteni Natalie?- kérdezte a férfi pajkos tekintettel.
-Hát...ha kell..- válaszolta a lány kíváncsian, megbabonázta ez a magas, hamiskás szemű, sejtelmes férfi, már semmi mással nem tudott törődni, csak egyre tudott gondolni, hogy vele legyen..
-Én most eltűnök egy kis időre..Maga tájékoztatja a fiatalokat arról, hogy rendkívűli megbeszélés lesz...mondjuk három órától..Nyugtassa meg őket..Rendben? De csak ha kedve van hozzá…- s szíve hevesen dobogott.
Natalie egy pár másodpercig úgy tett, mintha gondolkozna.
-Én benne vagyok - nevetett és szeme kigyúlt az izgalomtól. Frank szíve nagyot dobbant örömében.
“Ki kell élveznem minden percet, amit vele tölthetek!”- gondolta.
Natalie amikor visszafelé indult az iskola felé, érezte magán Frank tekintetét és visszanézett rá, ami megbabonázva állt még mindig azon a helyen.
“Natalie, mit csinálsz? Nem lenne szabad!- dorgálta magát - Bele fogsz szeretni Frank Hamiltonba, még mielőtt észrevennéd...Egy újabb csalódást nem bírnál ki…”
Az iskolában megkereste Suzyt, aki már indulásra készen állt, búcsúzkodott a kisdiákoktól. Figyelte, hogy milyen kedves és türelmes a gyerekekhez, és hogy azok is mennyire ragaszkodtak hozzá.
-Suz, nagy kár lett volna ezt az állást kihagynod!- mondta neki.
-Igen,..Boldog vagyok velük- nézett vissza rájuk.
-Azért jöttem Suz, hogy megmondjam, gyűlés lesz délután, menjetek haza nyugodtan, majd én is megyek…- mondta folyékonyan.
-Igen? De kár...Nem is hallottam róla..Biztosan fáradt lehetsz…- sajnálkozott a szőke lány.
-Ne aggódj értem, nem vagyok cseppet sem fáradt..Puszilom anyáékat...ötre biztosan otthon leszek…- puszilta meg “nővérét2.
Az egyik ablakból figyelte, mikor tűnik fel a lovaskocsi. Fürgén lépdelt is a lépcsőn és már kint is termett az utcán. Különös bizsergés járta át, amikor megpillantotta Frank kocsiját. A férfi elé sietett.
-Minden rendben Natalie? Nem gondolta meg magát?
-MIt tervezett gyűlés helyett?- kérdezte izgatottan.
-Mit szólna a “MIgnonhoz”?- javasolta.
-Remek - hagyta jóvá Natalie.
-Milyen érzés egy idegen kocsijában ülni? Nem fél Natalie?- kérdezte hamiskás mosoly kíséretében. Nataliet- és persze minden érzéki nőt - megbabonázott ezzel a mosolyával. Legszívesebben odabújt volna hozzá és azt súgta volna a fülébe:”Nem félek, ha veled vagyok..Védelmezz engemet örökké!”
-Miért, félnem kellene? Csak nem emberevő?- viccelődött Nat, még maga is meglepődött, hogy milyen fesztelen a férfi társaságában.
-Szeretem, ha jókedvű Natalie! Azt akarom, hogy mindig az legyen...Maga olyan csodálatos, olyan gyönyörű!
A lány elpirult e bók hallatán.
-Olykor szomorúságot látok a szemében. Miért? Mondja, hogy tévedek?- nézett rá olyan aggódó tekintettel, hogy a lány meghatódott e figyelmesség láttán. “Aggódik értem!”-lehervedt arcáról a mosoly, lehajtotta fejét és szégyellte magát, amiért ilyen jókedvű mert lenni, és amiért nem tudta eltitkolni bánatát a férfi előtt. Csak másodpercekkel később válaszolt.
-Miért aggódik értem Frank? Hisz nem is ismer!Sok esetben a látszat csal...Így jár velem is..- mondta szomorúan.
-Megrémít Natalie!- hajolt oda hozzá és a kezét megfogta gyengéden - Úgy beszél, mintha valami nagy bűnt követett volna el….
-Bármit tettem a felelősséget vállalnom kell...De nem akarom a gondjaimmal terhelni..- mosolyodott el, de szemében fájdalom tükröződött.
