Könyv 11
-Ugye nem ment el? - kérdezte olyan kétségeesetten, hogy Suz, nem tudta, hogy meg merje-e mondani az igazságot. Ekkor jött be a kertből Isabelle és Gréta mama.
-Szervusz kicsikém! Remélem, hogy jól aludtál?- mosolygott rá édesanyja., aki szíve mélyén könnyezett.
Gréta mama, aki mindig jókedvű volt, most nem tudta, hogyan vidítsa fel csalódott unokáját. Natalie már az arcokról leolvasta , hogy Etienne csak elment, úgy érezte, hogy nem bírná most a vigasztalásokat el.
-Bocsássatok meg..- és felszaladt a szobájába.
-Várj kislányom…-szólt utána édesanyja rémülten.
-Óh, annyira sajnálom..azt hitte nem ment el..- akadt el Suz hangja.
-Én is azt hittem..- mondta Gréta mama szomorúan.
Isabelle aggódva indult leánya után, de Gréta megfogta a karját.
-Kérlek Isabelle, engedd meg, hogy én beszéljek vele előbb!
Az édesanyja szomorúan látta be, hogy talán igaza van.
Amikor a nagyi bement a szobába, Natalie hason fekve az ágyon zokogott.
Leült az ágya szélére és várt, amíg lecsillapodik egy kicsit, majd végig simított kócos, barna fürtjein. -Sírd ki magad nyugodtan! Az első csalódás mindig nagyon nehéz..persze a többi is..Én is nagyon sajnálom, hogy elment, bevallom megkedveltem Őt..- beszélt unokájához - Nem tudom miért, de úgy érzem, hogy valamit eltitkolt…
Natalie könnyes szemmel a nagyijára nézett, s mosolyogni próbált.
-Olyan jó, hogy itt vagy nagyikám!- s átölelte - Te is észrevetted? Én is éreztem, hogy ..hogy olyan ellentmondásosan viselkedett…
-Úgy, hogy egyszer udvarolni próbált, másszor meg észre sem vett?
-Igen..De az túlzás, hogy udvarolt, inkább csak mint barát..
-Valahogy olyan szomorúságot láttam a szemében..
-Próbálta titkolni, de én is észrevettem..
Gréta mama azon gondolkozott, hogy elmondja-e, hogy este nem volt a szobájában a fiú..
-Este beszéltetek még a vacsora után?- kérdezte kis gondolkodás után.
-Nem fogod elhinni, de emlékszem, amikor ott állt mögöttem és beszélt hozzám...Azt mondta, hogy nem érthetem meg őt…- Azt is mondta...hogy szeret..és aztán a kezemet kezdte csókolgatni..hiába tiltakoztam.. Elpirosodott még a gondolatára is. Gréta mama izgatottan hallgatta a fejleményeket és nagyon rosszat sejtett.
-És utána kicsim?
-Az a baj, hogy alig emlékszem..teljesen elkábított..álmodtam..nem emlékszem, mikor kerültem az ágyamba..- mondta szégyenkezve.
-Kicsikém, próbálj meg visszagondolni...ez nagyon fontos..És Te mondtad neki, hogy szereted?
-Nem tudom..
-Nem tudod? Ez a fiú ezek szerint kihasznált téged….elkábított..Megerőszakolt...és itt hagyott..Vagy nem? - kérdezte kíváncsian.
-Nem..Én is akartam..Igen...De miért ment el, amikor minden olyan szépen alakult? Még levelet sem írt..- nézett az asztalára közben, de ott nem volt levélnek nyoma sem. A könyv, amelyben a levél lapult az asztal oldalsó polcán volt osszecsukva.
-Már pedig a helyzet ellene szól...teljes mértékben...Félek, hogy nekem lesz igazam..
-Nem...Én most is szeretem Őt, igen..Még így is...hogy elment és itt hagyott így...megpecsételve…-nézett szomorúan a nagyijára.
-Nem tudom elhinni, hogy ez veled megtörténhetett.- ölelte át kétségbeesetten unokáját, mint aki teljesen tehetetlen ez ügyben, és most már utólag az is volt.
-Nem érdemli meg, hogy szeresd! El kell felejtened! Reméljük hogy mégis csak álmodtad az egészet!- de ezt maga sem hitte, és Etiennével kapcsolatosan sem tudta, hogy mit higgyjen.
-Igen ..- mondta elmélázva - El kell felejtenem...hisz ez az én sorsom, tudtam előre..-mondta nagyon halkan, s közben szerelmük beteljesedésére gondolt, és egyre jobban megvilágosodott előtte, hogy nem álmodta azt.
-Gyere Natalie!- Édasanyád és Suzy már halálra aggódják magukat!- ölelte meg vigasztalóan - És Te meg fogod mutatni nekik, hogy egy ilyen paprikajancsi miatt nem fog összetörni a szíved, nemigaz? - nézett rá cinkosan.
Natalie nem tudta, hogy sírjon-e vagy nevessen, végül is nevetni kezdett.
-Szerinted nem olyan vészes a helyzetem?
-Egyáltalán nem- pedig a szíve mélyén nagyon féltette a következményektől - Meglásd hamarosan minden rendbe jön! Egy újabb szerelem rögtön helyretesz!- mondta mosolyogva, és ezt komolyan is gondolta.
-Azt mondod kutya harapást szőrével gyógyítják?- mosolygott Nat.
-ühüm..- bólogatott Gréta, s egy fricskát adott a lány kis, fitos orrára,.
-Megyek rögtön, csak rendbeszedem kicsit magamat! - mondta Nat -És nagyon köszönöm, hogy ilyen megértő vagy! Anyának azt hiszem, jobb lesz, ha nem mondom el..
-Nem hinném, hogy így lenne helyes..inkább kíméletes..talán igazad van.. Majd meglátjuk, hogy ..hogy milyen a teherbíró képessége..
Gréta mama amikor kijött a szobából nyugalmat próbált erőltetni magára, holott sokkal izgatottabb lett, mint amikor bement oda.
-Megnyugodott már? Be lehet menni hozzá?- kérdezte aggódva Isabelle.
-Mindjárt jön...Sikerült megnyugatnom..azt hiszem..- mondta bizakodva Gréta mama, s menye arcát látva, hirtelen megértette unokája vélekedését, mert Isabellét talán még jobban megviselné a lánya csalódása és bűnbeesése, mint magát Nataliet, akit elég erőssnek ismert ahhoz, hogy ezt feldolgozza magában.
Az asztalon finom reggeli várta Nataliet. Amikor kijött a szobájából nyugodtnak tűnt, már nem látszott rajta sem düh, vagy sértődöttség, inkább olyan álmodozó, réveteg volt.
-Kislányom, annyira sajnálom...Szeretnék segíteni neked..- ölelte meg lányát.
-Ne aggódj mamikám..Tudom, hogy megértessz, s ez nagyon jólesik..- ölelte szorosan édesanyját.
-Nézd csak a kedvenced van reggelire...mézes kalács kakaóval..- mutatott az asztalra Isabelle.
-Óh...nagyon kedvesek vagytok..De én most nemigen tudok enni..- nézett szomorúan a kalácsra.
-Már pedig kicsikém ezt meg kell enned! - jött be Rosy - Jegyezd meg jól, hogy egyetlen férfi sem érdemli meg, hogy szenvedjünk miatta!- Gyere csak szépen megeszed a finom reggelit..Itt leszünk mindannyian..Nem hagyjuk, hogy emészd magad egy ilyen...hóbortos fiatalember miatt..- nézett a többiekre, de a hóbortos jelzőt maga sem érezte helyénvalónak, hiszen ő is nagyon tisztelte és szerette Etiennét.
-Igen..- helyeselték a többiek szinte egyszerre.
-Na nem bánom eszek egy kicsit! De csak ha visszavonod, hogy hóbortos, mert ez nem igaz..komoly volt, túlságosan is az..- védte még mindig a csalódott lány.
-Jól van visszavonom...csak egyél már…- nevetett Rosy.
Natalie eleinte erőltetve evett, de aztán egyre jobban esett neki a frissen sült, ropogós kalács, s mire észbekapott mindent megevett, ami csak előtte volt. A délelőtt folyamán Suzzel dolgoskodtak, portalanítottak, próbálták elterelni a figyelmét a fiúról. Suz mindig a tanításra terelte a szót, de egy idő után Natnak mindig Etiennéről beszélt, mert egyszerűen csak jó volt róla álmodozni, még annak ellenére is, hogy fájdalmat okozott neki.
Az ebédnél Rob nem akarta Etiennét felhozni, de látta, hogy lánya mennyire bele van betegedve, ezért atyai jó tanácsokkal látta el.
-Kislányom, látom, hogy mennyire le vagy törve..ez nagyon fáj nekem...mindannyiunknak - nézett körül - Kérlek hallgass meg...Ez a fiú nem volt hozzádvaló..Te is láthattad, hogy elkötelezte magát..egy eszmének...Kedves, jóképű fiú, de nem szabad emésztened miatta magadat..Ennek így kellett lennie..Majd találsz egy olyan férfit, aki méltó lesz a szerelmedre, aki nem csak egy rövid kalandot lát benned…- ölelte át apa lányát. Nat percekig szótlan maradt apja vállán, majd azt mondta mélyen a szemébe nézve: - Papa, lehet, hogy Te nem kedvelted Őt, de...nekem más a véleményem Róla..Úgy érzem, hogy magával vitt egy darabot a szívemből, s ezt sohasem lehet pótolni..
-Most még így érzed..ez természetes..de meglásd, hamarosan el fog múlni! Ő volt az első férfi, akit megismertél, aki a közeledben volt egy ideig..aki szépeket mondott neked..- pedig erről nem volt meggyőződve - Még előtted az élet, meg fogod találni az igazit!
Nat nem akart tovább beszélni erről a témáról, ezért, mintegy lezárásként ezt válaszolta:
-Igazad van papa..Előre kell nézni, nem a múlton rágódni!
-Ez már a beszéd kislányom! Ez szeretem, amikor jókedvű vagy és boldognak akarlak látni mindig..- mosolygott Rob.
Nat lelke mélyén érezte, hogy a boldogság számára már csak a múltban keresendő. Szerelmük oly tiszta és szép volt, mint a nyári zápor, melyben a szivárvány tündöklése a kék egen, a boldogság és a harmónia beteljesülése egy röpke pillanatban. Tudta, hogy álmai egy forró éjszakán már valóra váltak, s hogy a valóságban már csak a boldogtalanság vár rá, ezért emlékeiből fog erőt nyűjteni a jelen és a jövő elviseléséhez.
15.------------
Etienne Depardeu a kocsi ablakán át a távoli messzeségbe tekintett, de gondolatai egy lány körül kavarogtak, akit az elmúlt éjszaka a magáénak tudhatott. Nagyon szégyellte magát tettéért, de ha Natalie arcára gondolt extázisa közben, akkor mégis megcsájtott magának, hiszen a lánynak nagyon nagy élvezetet nyújtott. “Istenem, csak ne emlékezne rá..Higgye azt, hogy csak álmodta..Én is próbálok, úgy visszagondolni e pár gyötrelmes, de mégis oly csodálatos napra, mintha álmodtam volna...Natalie kedves..álmaim asszonya...a sors kegyes volt hozzám, megismerhettem az igazi szerelmet. Mielőtt kivirágzott volna szerelmünk virága, már halálra volt ítélve…Te legalább nem szenvedsz..mert nem szerettél..Boldog leszel..Másra tekintessz azzal a csodálatos, nagy , barna szemeiddel és másnak fogod mondani az oly áhított szócskát:szeretlek” Ilyen gondolatokkal emésztette magát, s olyan sápadt volt a Nap erős fényében, hogy az idős hölgy, aki szemben ült vele megrémült:
-Fiatalember, csak nincs rosszul?
-Nem, nem vagyok..De miért gondolja Madame..
-Madame Charriette a nevem..Szólítson csak Teresának..Tudja, olyan sápadt lett hirtelen..- mondta a kedves idős hölgy.
-Etienne Depardeu vagyok. Nyugodjon meg nincsen semmi baj...Teresa - mosolyodott el Etienne.
-Nem én nem nyugszom meg olyan könnyen - mondta Teresa - és utitáskájából egy üveget vett elő és egy kisebb poharat.
-Innia kell ebből egy keveset..Ez jót fog tenni majd meglátja! - és már nyújtotta is a sötét nedűt Etiennének.
-Mi ez? Teresa maga egy földre száll tündér…- és kiitta fenékig a hűsítőt- Szederszörp? Ez nagyon finom…
-Igen az.- nevetett az asszony- Öntök még egy pohárkával, ha ízlik. Etienne azt is megitta.
-Tudja Etienne, saját magam csinálom ezeket a nedűket...szeretek kotyvasztani.
Szép lassan Etiennek is megoldódott a nyelve. Teresa elmesélte, hogy a húgához utazik Párizsba, mert nem bírja már a magányt, féléve özvegy.
Etienne pedig elárulta, hogy család látogatóba volt, azt már mondania sem kellett, hogy csalódott, mert Teresa magától is rájött.
Az utazás kellemesen telt Teresa társaságában, mesélt neki a kereszlányáról is, Estelláról, aki jogi tanulmányait folytatja, és nagyon-nagyon büszke rá. Mivel Teresa igen romantikus alkat volt, arra gondolt, hogy milyen szép pár lenne belőlük. Ebben a reményben, meg is hívta a fiút egy ötórai teára szombaton. Amikor megérkeztek Párizsba, így búcsúzott tőle.
-Nagyon örülök, hogy megismerhettem magát egy egy kicsit..Akkor szombaton ugye nem felejt el ellátogatni a St. Johanna huszonnyolcba?
-El fogok menni..Köszönök mindent Teresa...Én is örülök, hogy megismerhettem - mondta Etienne kedvesen rámosolyogva.
-”Szinte semmit sem tudok róla, olyan tartózkodó volt..De én már is megszerettem..Remélem Estellára is hatással lesz..Biztos vagyok benne!”- nézett a délceg, melankóliás ifjú után.
Etienne, amikor megérkezett a szülői házba, várt egy pillanatig az ajtó előtt, hogy összeszedje kicsit magát, nem akarta, hogy rosszkedvűnek lássák.
Amikor belépett kezében a bőröndökkel, nagy meglepetés érte a szüleit, akik éppen teájukat iszogatták békében.
-Fiam! - sietett elébe édesanyja, miután felocsúdott. -Hogyhogy ilyen hamar hazajöttél? Csak nincs valami baj?- ölelte át.
-Nem is örül édesanyám, hogy visszajöttem?- viccelődött Etienne.
-Persze, hogy örülök..csak azt hittük, hogy tovább leszel oda..
-Úgy látom meggyógyultál teljesen...Jól nézel ki- mondta édesapja.
Etienne örült, hogy nem vették észre rajta a csalódást.
-Na mesélj fiam!- ültette le fiát Hanna.
-Túl sok mindent nem tudok mesélni..Kedves emberek Carolesék...a helyzetük viszont elég siralmas..-mondta Etienne - Most megfürödnék, aztán majd beszélgetünk..Itthon nincs semmi baj?
-Nincs fiam. Minden rendben - mondta édesapja.
Amíg Etienne fürdött, a két szülő aggódva nézett egymásra.
-Szerintem a levél miatt jött haza. Mondtam, hogy nem kellett volna megírni - rótta meg férjét Hanna.
-Úgyis meg tudta volna előbb utóbb. Szerintem nem ez volt az indok.Nem biztos, hogy el fogja árulni, miért jött ilyen hamar vissza.- válaszolta Peter.
-Te is arra gondolsz, hogy..- hagyta félbe Hanna, mert bejött Etienne, frissen háziköntösébe bújva.
-Kisfiam már fő az estebéd, mindjárt ehetünk..- mondta édesanyja mosolyogva.
-Ne aggódjon édesanyám nem vagyok én annyira éhes!- nevetett Etienne.
-Unalmas volt ott neked?- érdeklődött Peter.
-Nem...dehogy..Részt vehettem egy eljegyzésen..ráadásul én főztem!- kezdett a mesélésbe.
-Kinek volt az eljegyzése?- kérdezte tágra nyílt szemmel Hanna.
-Caroleséknak van egy nevelt lányuk, Suz..Neki volt..Helyes lány és a vőlegénye is szimpatikus..Nagyon boldogok..
-Igen..igen..Emlékszem, hogy Robert írta akkoriban..Tízéve már annak…- vetette közbe Peter.
-Igen..- mondta Etienne - Na és a nagyszülők! Most költöztek oda Párizsból..Ismerték a nagyiékat is Gréta mama és Julien nagyapó..Két ilyen életvidámsággal teli embert még nem ismertem ezidáig..Nagyon kedves, szeretetre méltó emberek..
-Nem ismerem őket..- gondolkodott Peter.
-Én sem..De nagyon örülök, hogy jól érezted magad! És a főzési tudományodat is bemutathattad! Sokan voltak? - kérdezte édesanyja.
-Ennyi embernek még nem főztem! Huszonöt körül volt a létszám..És elég jól sikerült..- dicsekedett Etienne.
-Biztos voltam benne! Olyan tehetséged van hozzá, mint egy főszakácsnak vagy még annak sincs ekkora..- büszkélkedett Hanna.
-Na de édesanyám!- állította le.
A szülők észrevették, hogy a lányról, akiről azt hitték, hogy majd behálózza a fiukat, egy szót sem szól. Biztosra vették, hogy ő miatta jött el ilyen hamar, mert csalódás érte..Rossz sejtésük rámadt...a jövővel kapcsolatosan…
-Szép volt ez a pár nap..sohasem fogom elfelejteni..De most már előre kell tekintenem..Oda kell mennem, ahol szükség van rám..És a császárnak most van a legnagyobb szüksége rám..
-Óh, fiam..- szisszent fel fájdalmasan Hanna.
-Hagyd..- ölelte át feleségét Peter.
-Én nem akarok fájdalmat okozni..Meg kell érteniük engem..
Eközben Hanna néma pityergésbe kezdett, férje még szorosabban ölelte, hogy lelket öntsön bel, majd így szólt fiához.
-Fiam, nem tudjuk miért döntessz így, de mi elfogadjuk..megpróbálunk megérteni..Úgysem tudnánk visszatartani..De atyai tanácsomat hallgasd meg. Ha csalódás ért, azt a távolság meg nem szüntetheti, csak az idő gyógyíthatja meg…
Etienne pár percig szótlanul ült, maga elé bámulva és csendesen azt mondta.
-Ez lesz a legjobb megoldás…
16.-------------------------
Másnap eszébe jutott, hogy Teresa várni fogja szombaton, de ő már akkor, ki tudja milyen messze lesz Párizstól. Az ötórai teát ezért aznapra tette át. Elegánsan felöltözött, selyemingbe, szürke pantallóban és indulásra készen állt.
-Fiam , hová készülsz? Pihenned kell, hisz hosszú út vár rád! - mondta szomorúan Hanna.
-Nem maradok sokáig..El is felejtettem mondani, hogy az úton megismerkedtem egy rendkívül kedves asszonnyal..Madame Charriettével..És ő meghívott szombatra ötórai teára..Nem akarok csalódást okozni neki..Akkor még nem tudtam, hogy már holnap elutazok..
-Jól van fiam, menjél csak..Hány éves az a Madame Charrriette? - érdeklődött.
Etienne elmosolyodott anyja kérdésén és viccesen válaszolt.
-Nem fogom elcsábítani..Madame Charriette özvegyasszony, lehet úgy hatvan éves..bár elég jól tartja magát..Megnyugodott édesanyám?
-Már meg sem lehet kérdezni fiam?- kérdezte sértődötten Hanna.
-De meg lehet..- mosolygott még mindig Etienne.
A St. Johanna utca huszonnyolcas számú háza, egy szép, nagy, fehér ház volt, előkelőséget tükrözött. Amikor bekopogott oda, pár másodperc múlva egy fekete hajú, alabástrom bőrű, zöld szemű lány jött ki és láthatóan nagy zavarban volt.
-Jó napot kívánok - hebegte.
-Kezét csókolom mademoiselle...Etienne Depardeu vagyok..Madame Charriette vagyis Teresa a...kereszt mamája..nem említett? - kérdezte Etienne.
-De..igen..de csak szombatra..-mondta a lány, akit teljesen elkápráztatott a férfi.
-Beenged Mademoiselle…?- kérdezte.
-Bocsásson meg..Természetesen..Estella Bertrande - nyújott kezet késve a szép leány.
-Örvendek - csókolt neki kezet Etienne.
A nappaliba vezette a vendéget, ahol az egész család sziesztázott.
Teresa nagyon megörült Etienne látogatásának.
-Jó napot kivánok Etienne..
-Kezét csókolom Teresa..- mosolygott Etienne. Teresa bemutatta a fiút húgának, Matildénak és sógorának, Jean Bertrandénak, amikor Estellára került a sor, Etienne közbeszólt.
-A Mademoisellét már volt szerencsém megismerni..Estellával már ismerjük egymást..
E szavak hallatára a lány hófehér orcáján halvány pír futott végig..
A vendéget nagyon kedvesen fogadták..apró süteménnyel kínálták és a teát is nem sokára felszolgálták.
-Azért tettem most eleget az ígéretemnek, mert szombaton már nem tudtam volna eljönni..
-Miért? - kérdezte Teresa kíváncsian - Más programja adódott?
-Igen...Így is lehet fogalmazni..Csatlakozom a hadsereghez..Holnap hajnalban már idnulok egy alakulattal..- mondta a fiú. Mindenkit mellbevágott a hír, ugyanis nem erre számoltak..Estella szemei fátyolosak lettek.
-Mikor döntött így Etienne? - kérdezte csalódottan Teresa.
-Hogy mikor? Évekkel ezelőtt...Volt egy kisebb sebesülésem, ezért voltam betegszabadságon..De most már Hála Istennek teljesen egészséges vagyok...Ismét szolgálhatom a hazámat..
-Miért titkolta el ezt előlem, Etienne?- kérdezte Teresa.
-Én nem titkoltam..Csak nem mondtam..Miért, ez olyan fontos lett volna?
-Nem..nem..fontos..-motyogta Teresa, közben keresztlányára sandított, aki olyan szép volt, mint egy madonna. Etienne, ahogy Estellára tekintett, megrémítette a lány mozdulatlansága, élettelen arca, csak zöld szemeiben csillant meg a fény egy fátyolos rétegen áthatolva. Ekkor döbbent rá, hogy a lánynak csalódást okozott….
“Óh, Estella, ha a szívembe látnál, megértenél..Én mást szeretek..de nagyon.”S közben Nataliera gondolt. “Mennyire különbözik a két lány egymástól” Bevallotta magának, hogy ha Nataliét nem ismerte volna, akkor Estellába is bele tudott volna szeretni..Tetszett neki a hófehér bőre, hollófekete haja, gyönyörű zöld szemei pedig különösen vonzotta a tekinteteket. Matilde szakította meg a kínos csendet.
-Vegyen már Etienne a süteményből! Nem ízlik?
-Bocsásson meg Madame Bertrande...Köszönöm, de már elég volt...Egyébként nagyon ízletes..
Nem sokáig maradt Etienne, mert kínos helyzetet teremtett, úgy érezte, nagy csalódást okozott Bertrandéknak, különösen Estellának, ami igaz is volt. Mégis amikor indulni készült, Estella felállt, hogy kikisérje.
A kapuban mélyen a lány szemébe nézett és kezet csókolt neki.
-Nagyon örültem , hogy megismerhettem..Estella...Teresa sokat mesélt magáról, de azt, hogy ennyire szép, azt nem árulta el..
