Könyv 12
maradjon a családja, hisz tudta, hogy megszerették őt- nemcsak Natalie - és nagyon fogják sajnálni, hogy elmegy ilyen hamar.
A vacsora alatt nem is nézett Nataliera, félt, hogy teljesen elérzékenyül. A lány viszont beszélt a terveiről, talán dicsekedni is akart a fiúnak, de később abbahagyta, mert látta nincs nagy sikere. Szerette volna kifaggatni lehangolt szép fiút, és megvigasztalni, pedig még mindig haragudott rá egy kicsikét.
Gréta mama pedig már egy ideje figyelő állásponton volt, nem értette, hogy miért nem kezd ki unokájával, aki nemcsak hogy szép, de okos is. Főleg azok után, amit hallott róla, hogy egy alkalmat sem hagyna ki. “Furcsa”- gondolta.
-Etienne miért nem árulja el, hogy mi nyomasztja? Talán tudnánk segíteni!- szólalt meg végre.
-Gréta mama előtt semmit sem lehet elpalástolni - nem mintha annyira akarta volna - Őszintén tisztelem azért, hogy mindig optimistán látja a dolgokat és emiatt környezete is azzá válik..De most lehet, hogy kudarcot kell vallania velem szemben..- mosolyodott el fanyaran.
-Mi történt?
Natalie figyelt a legfeszültebben.
-Semmi baj nincs - nézett körül, Natalien felejtve szemét - Nem akarom, hogy miattam rossz kedvüklegyen...Szeretném megköszönni a kedvességüket, vendég szeretetüket, mert holnap elutazom..- fejezte be hirtelen.
Natalien mintha villám csapott volna keresztül, úgy érte a hír...nem mert Etiennére nézni, érezte, hogy hamarosan ki kell mennie, mert a sírás ott bújkált a torkában.
“Semmi reményem sincs arra, hogy szeret...elmegy és sohase látom..hogy fogom elfelejteni..a csókját...Képtelen lennék rá..Nem érdemli meg..”
-Miért határozott így hirtelen?- kérdezte Isabelle.
Robert látta, hogy nehezére esik a válasz, ezért segített neki.
-Délután nem akartam ünnep rontó lenni, ezért nem mondtam, hogy ...őfensége egy kisebb csatát veszített...azt hiszem érthető most már…
Etienne haragjában és tehetetlenségében egy halk nemet mondott és összeharapta ajkát, de az Gréta mama figyelmét nem kerülte el..Nem tudta mire vélje az ellentmondásos helyzetet..Natalie, akinek ez sokkal nagyobb fájdalmat okozott, mint az, hogy elmegy, nem bírt sokáig a helyén maradni.
-Ha nem haragusztok ki megyek kicsit levegőzni..
A kertben aztán szabadjára engedte visszaszorított könnyeit…
Etienne legszívesebben utána rohant volna, és elmondta volna, hogy ez nem igaz, csakis őérte szenved, hogy szereti, és hogy nem válna el tőle még Napóleon kedvéért sem.
A vacsora kissé csúfos véget ért. Elköszönt, majd felment a szobájába a szomorú fiú.
Suz kis idő múlva kiment barátnőjéhez, de az finoman visszaküldte- akárcsak édesanyját- megígérte, hogy nem sokára ő is megy aludni.
Már mindenki az ágyában feküdt, amikor Gréta mama úgy határozott, hogy lesz ami lesz, átmegy Etiennéhez és megtudakolja mi is az igazság, mert érezte, hogy nem egészen úgy van az, ahogy a fiú mondja.
De nagy meglepetésére a fiú nem volt a szobájában..
“Biztosan Natalieval beszélget..akkor pedig nem lehet túl nagy baj..” -mosolyodott el és visszabújt az ágyába.
-Na mi történt, hogy ilyen hamar visszajöttél? - kérdezte Julien.
-Nincs a szobájában..akkor minden rendben lesz…
-Vagy éppen most lesz a baj! - mondta hamiskásan az öregapó.
-Ugyan! Aludj már! Majd holnap mindent megtudunk!- és izgatottan aludt el a két kis öreg.
Natalie már régen abbahagyta a zokogást, amikor észrevette, hogy valaki a háta mögött áll, a kis fehér padnak támaszkodva.
-Miért nem alszik Etienne? Hosszú út vár magára! - mondta keményen, pedig remegett a közelségétől.
-Leülhetek maga mellé? Tudom, hogy még mindig haragszik rám!- kezdte a békülést. A lánynak eszébe jutott az a délután, amikor a hintán beszélgettek, akkor még volt reménye.
-Ha kedve van hozzá..Nem értem mi tartja itt?- szúrt oda szavaival.
-Natalie..- mondta lágy hangon, szerelmesen. A lány érezte, hogy őszintén mondta, fájdalmasan.
-Ne játszon velem, kérem..- kérelte remegő hangon.
Etienne szorosan Natalie mellé ült és kezét a kezébe fogta és csókolni kezdte.
-Ne...kérem mit csinál?- tiltakozott hevesen Nat.
-Ne vonja meg kérem e kis boldogságot, egy olyan embertől, akinek már az élet nem hozhat semmi örömet..- kérlelte, közben a karját is csókolgatni kezdte.
-Óh- sóhajtott fel Natalie, nem bírt már tiltakozni, pedig az esze azt diktálta volna, teljesen átadta magát a most megismert, szavakkal leírhatatlan bizsergésnek.
-Hinne kell nekem Natalie. Szeretem magát, amióta csak megpillantottam… és szeretni is fogom halálomig..és azután is- csókolta ahol csak tudta, ajka az ajkát kereste és amint rátalált össze is forradtak. Natalie soha mégcsak nem is álmodott extázisba került, nem tudott ellenállni Etienne szenvedélyes csókjainak. Próbált hinni szép szavainak, de nem értette, akkor miért megy el..teljesen megszédült, gondolkozni sem bírt, nem is akart, átadta magát az összes élvezetnek. Élvezni akarta minden csókját, érintését.
Etienne sem bírt már józanul gondolkozni, egy olyan labirintusba tévedt, ahonnan már nincs visszaút.
Gyengéden, de mégis szenvedéllyel fűzte ki Nataliet ruhájából. Selyem fehérneműjét pedig már szinte letépte róla, annyira izgatottá tette a csillapíthatatlan vágy. Natalie ajkát kéjes nyögések hagyták el, s ez csak még inkább teltüzelte. Két gömbölyű, feszes mellét megpillantva teljesen elvesztette maradék józanságát is.
-Ah -sikoltott fel Natalie, amint Etienne csókolgatni, harapdálni kezdte melleit, aztán a vállát, nyakát és a hasát. Már csak a csipke díszítéses fehérnemű volt a lányon. Közben magáról is lecibálta a ruhát és teljesen hozzásimult kedveséhez. Az utolsó ruhadarab is lekerült Natalieról, már semmi sem maradt titokban, csak az érzelmei, a gondolatai.
-Óh, de csodálatos vagy...Istenem..- sóhajtotta, és combjait is végig csókolta egészen a ábujjáig.
A lány teljesen átengedte magát a gyönyörnek, Etienne ajkát kereste..és meg is találta azt. Etienne nem bírta tovább..átengedte ő is magát a felejthetetlen és beteljesült szerelemnek..a gyönyör legmagasabb fokán mindketten úgy érezték, más világon vannak...ott ahol boldogok lehetnek és szerethetik egymást tiltások nélkül..így aludtak el egymás karjában, a gyönyör mámorában..Pár órával később Etienne ébredt fel egy hű fuvallat hatására...És látta, hogy a lány összegomolyodva bújik hozzá..”Istenem, hát nem álmodtam, valóság! Natalie kedves tudod-e mit tettünk? Elkábítottalak, vagy Te is akartad? Hogy felejtselek el ezek után? Hogy? És hogy kerüljek a szemed elé? És Te el akarsz-e felejteni? Óh, miért nem mondtad egyszer sem hogy szeretsz? Miért?”
Ily kétségek gyötörték Etiennét még pirkadat előtt. Lelkiismeret furdalások közepette öltöztette fel vakítóan fehér bőrű kedvesét, mely a telihold ezüstös fényénél tűnt annak.
Amikor ő maga is felöltözött, óvatosan ölébe vette szerelmét és a ház felé vitte. Szerencsére a nappali ajtaját nyitva felejtették a nagy sopánkodásban, így könnyen bejutott rajta. A lépcsőn is nesz nélkül jutott fel és onnan Natalie szobájába..”Milyen szerencse, hogy Suzzel külön szobában alusznak!”- gondolta. Lefektette, gondosan betakarta Nataliet, aki furcsamód nem ébredt fel - maga sem tudta őrült-e vagy sem ennek.
Lágyan megcsókolta ajkát, majd kiment a szobából és a saját szobájában gondolatait összeszedve búcsú levelet írt kedvesében egy kis gyertya lángjánál.
Drága, Egyetlen szerelmem!
Bocsáss meg nekem mindazért, amit ellened vétettem. Hidd el nem állt szándékomban, hogy bántsalak, hisz az életemnél is jobban szeretlek.Tudom, nem fogod sohasem megbocsájtani azt, amit az éjjel tettem. De amikor ott ültél a telihold tiszta fényében megvilágítva, oly szomorúan, azt gondoltam, mégis van egy kis remény, hogy szeretsz.
És az első kézcsók után, úgy éreztem, vágysz arra, amire én is..
Óh, bár Te is szeretnél engemet..vagy adtál volna jelt, hogy érdemes harcolni, igen..mert a szerelmünkért harcolni kellett volna..De Te kedves ezt nem értheted..nem lett volna szabad még csak álmokat szóni sem Rólad..Gyáva voltam, tőled vártam a biztatást..Te kedves, őszinte, titokzatos, kiismerhetetlen leány..Óh, bár a szíved mélyébe láthatnék..Az első csók után a szemed csalódást tükrözött..Annyira fájt..Ennyire haragudtál rám? De előtte hűz lobogott benne...Vagy csak én akartam úgy látni? Nem..ez volt az igazság. Lehet, hogy valaki más táplálta azt a tüzet. De ki? Ezekre a kérdésekre már nem kaphatok választ..Talán jobb is így..
A szobádban alszol kedves, békésen..Mindig ez a kép lesz lesz lelki szemeim előtt..Belőled, az emlékedből táplálkozom. Mindig rád gondolok..és a teliholdas éjszakára..Ha majd reggel felébredsz, Te biztosan azt fogod hinni, hogy csak egy szép álom volt..Igen álmodtuk..álmodtam..képzelődtem..Bocsáss meg kérlek!!!
Kívánom, hogy nagyon boldog légy, és teljesüljön minden álmod, vágyad..Te drága lány..Annyi mindent szeretnék még mondani, de félek, hogy megvetsz engemet és minden hiábavaló lenne..
Etienne Depardeu
aki örökké szeretni fog
Nagyon sokáig írta Etienne e rövidke levelet, nem tudta, mit is írjon egy olyan lánynak búcsúzóul, aki nem szerette őt, legalábbis neki nem adta tudomására. A szenvedély nem pótolhatta a szavakat. Ráadásul - nem is akarattal, előre megfontolt szándékkal - az éj leple alatt el is kábította, bűnt követett el...megbocsájthatatlant.
Bízott benne, hogy Natalie nem fog emlékezni a történtekre, nem akarta, hogy fájdalmat okozzon neki még az emléke is..
Összehajtotta a levelet és átvitte a lány szobájába. Egy darabig ott térdepelt a Nő előtt és szívébe véste e pillanatot. Minden vonását részletesen az emlékezetébe vésett..kitörölhetetlenül.
-Óh, de csodálatosak a szemeid..Már nem láthatom sohasem, amint a fény megcsillan benne...Végigsimított gyengéden Natalie arcán..- Szeretlek Natalie..- mondta remélve, hátha meghallja azt, és lesz még egy esélye arra, hogy megbizonyosodjon alány érzéseiről. De a lány mélyen aludt és szépet álmodott...Etienne arcán egy könnycsepp gördült le Natalie selyempárnájára. Gyengéden búcsúcsókot lehet ajkára és a levelet “A tanítási módszerek” című könyvébe tette.
Érezte, ha még egyszer Nataliere néz, nem bír elmenni, ezért sietve ment ki a leány szobából. Hamar összepakolta cuccát és óvatosan lement a lépcsőn, és a konyhából gyenge fény áradt. Amikor bement oda, akkor látta, hogy Rosy elemózsiát készít. Megpróbálta álcázni érzéseit, nem akarta, hogy az asszony észrevegye a fájdalmat rajta.
-Rosy mami, mit csinál ilyen korán itt a konyhában?- suttogta kissé megrovó hangon. Rosy megijedt kissé,, nem vette észre a neszt.
-Már felkelt Etienne? Azt hittem, még alszik..-mondta szomorkásan.
“Ugyan aludni, hogyan is tudnék?”- gondolta.
-Ilyenkor mindig izgatott vagyok...Egyébként is rögtön itt lesz Francois..- mondta semleges hangon.
-Egy kis útravalót csomagolok magának, biztosan jól jön majd..
-Olyan jó hozzám Rosy mami..Nem érdemlem én ezt meg..- mondta elérzékenyülve.
-tudja, nagyon fog hiányozni...Úgy megszerettük már magát…-mondta az is elérzékenyedve - Kivel fogok a konyhában buzgólkodni?
-Rosy mami, -ölelte át a kis öregasszonyt, akitől nagyon jól estek az őszinte szavak - jó volt együtt főzicskélni..Nem fogom sohase elfelejteni...Most azonban elválnak útjaink..”talán csak egy időre2- tette hozzá magában. Pár perccel később megérkezett Francois. Miután bepakolták a bőröndjeit, még egyszer elköszönt Rosytól.
-Aztán semmi elérzékenyülés Rosy mama..Adja át szívélyes üdvözletemet mindenkinek..
-Isten veled fiam..- mondta alig halhatóan Rosy.
Etienne még egy pillantást vetett a Caroles birtokra, de nem sok ideje volt rá, mert Francois a lovak közzé csapott és ettől kezdve a ház, a benne alvókkal már csak emlékezetében élt, de ott n agyon is elevenen.
Útközben nem sokat beszélgettek, hallgatagok voltak, saját gondolataikba merültek. De Francois csak vette a bátorságot és megkérdezte, mielőtt elment Etienne, hogy Nataliet nem sajnálja-e itthagyni.
A végtelenül szomorú és elgyötört válasz megrémítette kicsit Francoist, mert nem értette meg mit akart azzal mondani, hogy “A szívet befolyásolni olyan, mintha a folyót akarnánk megállítani..”A szerelmet sem megtiltani, sem erőltetni nem lehet!”
Natalie későn ébredt fel, a Nap már a magasból sütött le két nagy, barna szemébe. Felült az ágyon és nem tudta, hogy mi is történt vele valójában.
“Álmodtam-e vagy valóság volt?”kérdezte magától. Arra emlékezett még biztosan, hogy lent a kertben sírt, és később megjelent mögötte Etienne is..S ekkor kezdtek megelevenedni előtte a részleteke is..Úristen!-nézett a ruhájára. “De hiszen ez nem is a hálóingem..Hogy kerültem az ágyamba? Nem emlékszem rá..Etienne, drága Etienne, hol vagy? Ugye nem hagytál itt? Jaj!- nyilallott a szívébe a szörnyű gondolat. Kiugrott az ágyból és kifelé igyekezett, hogy többet tudjon, illetve megnyugodjon. De amint végig nézett magán tüzetesebben, akkor látta, hogy nem egészen szabályosan van a ruha rajta...Mi van énvelem, hogy van ez a ruha rajtam?
S ekkor villant át az agyán, hogy az amit álomnak hitt...valóság volt…
“Nem álmodtam, Etienne bevallotta, hogy csak engemet szeret..És én az övé lettem..Óh...igen..”-és beleborzongott, amint felidézte az oly édes és szerelemtől ittas csókokat...Szeret és akkor nem mehetett el…
Gyorsan lekapta magáról a ruhát és újat vett fel, hogy minden a legnagyobb rendben látszódjon körülötte. A nappaliban Suzy pakolgatott éppen, és amikor meglátta Nataliet, megörült, de ugyanakkor fájdalom is vegyült érzéseibe.
-Nat! Úgy aggódtam érted!- kezdte , de Nat félbeszakította.
