Könyv 16
-A hosszú élet titka a munkában rejlik, s ennek maguk az élő bizonyítékai- jegyezte meg Etienne.
-Jól látja Etienne, mindenkinek ezt tudjuk ajánlani, és azt, hogy sohase adja fel a reményt- mondta bölcsen Julien.
-Az én nagyapám is nem régen hagyta abba a kocsizgatást, pedig már a kilencvenkettedik évében jár, de én is azt mondom, hogy a munka fiatalította - vetette közbe Francois.
-Hát akkor már ő sem mai kakas! Reméljük meg fogjuk ismerni hamarosan a nagyszüleit Francois, és jó barátok leszünk, ha már a sors idevetett minket!- remélte Gréta, s a többiek jól szórakoztak a féktelen humorán.
Később Julien megkérdezte Etiennétől, hogy a nagyszülei nem a St. Patrick utcában laktak-e, és kiderült, hogy nagyon jól ismerték egymást.
-Ha jól emlékszem, három évvel ezelőtt halt meg Carl Depardeu, s nem sokkal később felesége, Liliane- emlékezett vissza Julien.
-Igen. Súlyos beteg volt nagyapám..Nagyon nehezen viseltük a halálát, nagymamám pedig egyáltalán nem tudott megbírkózni vele...bánatában halt meg..-mondta nagyon szomorúan Etienne.
-Igen ez az élet rendje. A mi dolgunk, hogy megpróbáljuk túlélni a megpróbáltatásokat!- jegyezte meg Gréta.
Hosszasan beszélgettek még vidám és szomorú dolgokról is. A nagyszülők megkedvelték a két kedves fiatalembert. Etiennét őszinte és egyszerű voltáért, Francoist pedig fiatalos lelkesedéséért, bár őt még nem tartották olyan komolynak, mint Etiennét, az a három év különbség meglátszott rajtuk.
Az öreg Carolesék jól érezték magukat új otthonukban, fia és családja társaságában, tudták, hogy életük hátralévő részét békében és megértésben tölthetik el itt, nem mintha eddig nem úgy éltek volna. Ráadásul nem maradnak ki semmilyen fontos, boldog illetve boldogtalan eseményből sem. Caroleséknak pedig most már nem kellett aggódniuk a nagyik miatt, vigyázhatnak rájuk, ráadásul azok még fel is vidítják őket, ha netalán el találnának bizonytalanodni.
13.-----------
És eljött a szombati nap! Előtte lázas készülődésekkel, pakolással, kert rendezéssel teltek a napok, amiben természetesen mindenki kivette a részét. Úgy döntöttek, hogy most a nappaliban fognak megteríteni és nem a kertben , mint azt májusban tették. A két leányzó nagyon szépen megterítette és feldíszítette az asztalt, ami az egész nappalit betöltötte, csupán a táncnak maradt egy kis hely. A három fogásos vacsorának egy részét már előző nap elkészítették. Etienne nagyon boldog volt, hogy részt vehet egy ilyen hangulatos, családi összejövetel munkálataiban és persze a vigadozásban is. A család nagy megdöbbenésére a kertben főzte a borjú pörköltet, mivel szerinte csak így lehet igazán finom. A tyúkhúslevest délután tették oda főzni, hogy minél frissebb, zamatosabb legyen. A hidegtálak pedig a hűvös kamrában érlelődtek, amiben hal, osztriga, gombasaláta, rák és velőszósz is megtalálható volt.
A sütemények sem voltak elhanyagolhatóak, de a legkülönlegesebb természetesen az emeletes puncstorta volt, ami Isabelle és Rosy remeke. Tehát minden készen volt a vendégek fogadására. Úgy határoztak hosszas beszéd után, hogy Rosy és Etienne fog felszolgálni. A lányok a szobában készülöóődtek. Suzy ruhája rendkívűl egyszerű, de annál lenyűgözőbb volt. Feltűnősége szűk fazonjában rejlett, mell alatt megszabva, fölötte pedig gyöngydíszítés hívta fel a figyelmet. A menyasszony aranyszőke, feltűzött haján is kis kövecskék csillogtak, akár a nyakán.
-Nahát Suz, még Josephine is megirígyelne! - dicsérte Nat.
A fehér ruhás angyal a tükörben nézegette magát és meg volt elégedve a látvánnyal.
-alig hiszem el, hogy én vagyok ott a túloldalon!- fordult meg Suz.
-Jobban örülnél, ha egy rút boszorka nevetne feléd?- kérdezte nevetve a halványsárga szaténruhát viselő lány, aki legalább olyan jól nézett ki, mint barátnéja. Haját különleges módon tűzte fel, melyben egy kis fehér virág díszlett. Nyakéket is keresett az ékszerdobozban, majd egy szép csüllöngős fülbevalóval fejezte be a saját ékesítését.
-Nézd ez nem túl feltűnő? Neked is keresek egyet!- mutatta újdonsűlt ékszerét.
-Nagyon szép, nem is láttam még ezt eddig! Kicsit feltűnő, de neked jól áll! Mit fognak szólni, ha így csillogunk?
-Ugyan, azért vannak, hogy használjuk! Á, ezt nézd meg!- lelkesedett és a két aranyvirágot, melynek gyöngy volt a közepén barátnőjének adta. -Egyszerű, de Te az ilyet szereted ugye?
-Nagyon tetszik!- örvendezett a lány. A végső igazítások után megállapították, hogy most már végre lemehetnek. Amikor a lépcső közepe fele jártak, akkor látták meg Etiennét, aki amikor megpillantotta őket , el volt kápráztatva.
“Jaj nekem! Az én kis tündérkirálynőm milyen csodálatos, milyen elragadó...Jól állnak neki az ékszerek...Hogy legyek én hűvös, amikor…”-röpködtek agyában a gondolatok.
-Nem jutok szavakhoz a kisasszonyok láttán…-kezdte - Csodálatosan néznek ki!
-Köszönjük - mondta Suz, amint leértek a lépcsőn.
-Igazán szép a ruhája Suz, meg lehet elégedve vele! Francois le lesz nyűgözve, amit meg lehet érteni!- dicsérte tovább a menyasszonyt, de közben Nataliera pillantott.
-Én is remélem - nevette el magát és magukra hagyta a “szégyenlős szerelmeseket”.
-Natalie ma szíveket fog összetörni! Nagyon előnyös így a haja...és persze minden..-mondta ez utóbbit inkább magának.
-Köszönöm Etienne.. De ma Suz fog tündökölni, én háttérben maradok..- válaszolta szerényen, de szíve heves dobogásba kezdett.
-Az nem fog menni Natalie ..mert, hogyha paraszti gúnyában csücsülne a sarokban, maga akkor is kitünne a többiek közül..Nem a ruha teszi az embert, de olykor kifejezőbbé teheti..-mondta meggyőzően, s úgy érezte, túl messzire merészkedett.
A lány zavarba jött, félt, hogy szeme mindent elárul.
-Ha nem haragszik meg Etienne, most magára hagynám..- rámosolygott és kiment gyorsan a nappaliból.
“Csodálatos lány! És én nagyon szeretem!”-nézett hosszasan utánna.
-Minden rendben Etienne? - lépett be Isabelle.
-Igen, Isabelle..Úgy néz ki, minden a helyén van - mondta kissé rezignáltan.
-A lányokat nem látta véletlenül? - kérdezte kicsit izgatottan.
-De volt szerencsém látni őket. Nagyon elragadóak..Kimentek a kertbe…- mondta megkapó mosolyával.
S alighogy ezt kimondta, már édesapjukba karolva jöttek befelé.
-Mit szól hozzá Etienne, milyen két udvarhölgyem van? - büszkéldedett Rob.
-Igazán irígylésre méltó Robert. Nem sokan büszkélkedhetnek három ilyen kedves és gyönyörű hölggyel!- nézett Madame Carolesra is az úriember, aki láthatóan örült a figyelmességének.
-Bizony, senkinek sincs ilyen elragadó felesége, mint nekem!- ölelte át feleségét.
-Szépek vagytok lányok!- stírolta végig őket édesanyjuk - Honnan vannak ezek az ékszerek?
-A kis arany ékszerdobozból! Régen láttak napvilágot! Hagytunk még neked is! - vigasztalta leánya.
-Ez igazán kedves tőletek! - nevetett Isabelle - Egész jól áll rajtatok! Na most már én is feldíszítem magamat! - és elindult a fürdő felé.
A két lány összemosolygott. Ekkor lépett elő a két nagyszülő talpig estélyiben.
-Miránk senki sem kíváncsi? - kérdezte játszott sértődöttséggel Gréta.
-Ejha!- csóválta meg fejét Nat, de a többiek is - Nagyi, Ti mindenkin túl tesztek! Ezt az eleganciát még messziről sem lehet követni!
-De nem ám! Nézzétek meg nagyapátokat! Na ne légy már olyan, mintha karót nyeltél volna! - veregette hátba szelíd férjét.
-Ne sértegess Gréta! - fenyegette meg mutatóujjával -Azt hiszi neki mindent szabad!- fordult a többiekhez, akik csak mosolyogtak a két kirittyentett öregen.
Gréta mamán sötétzöld strasszal díszített ruha volt, melynek zárt felsórésze volt, kiegészítője pedig egy hosszú fekete kesztyú, Julienen pedig fekete öltöny, széles csokornyakkendővel.
-Most nem akarok veled vitatkozni, szerencséd van!- vetett futó pillantást férjére- Lányok a párizsi kisasszonyok elbújhatnak mellettetek!
Suzkám, Josephine megpukkadna, ha meglátna! Te sem szégyenkezhetsz kedvesem - fordult unokájához is, s arcocskáját- melyen egy kis pirosító is volt - megcsipkedte játékosan.
-Etienne maga még mindig itt van? A vendégek mindjárt itt lesznek! Egy, kettő öltözni!- parancsolt rá szigorúan Gréta.
-Megyek, mert még kikapok!- s nevetve elsietett.
-Olyan jó, hogy itt vagytok nagyi, egészen más lett a hangulata a háznak! Ugye papi?- nézett a papájára, aki kicsit a semmibe révedt.
-Igen...igen. Tudod, hogy én is erre vágytam…
-Ne aggódjatok, lesz még idő, amikor meg is unjátok a jelenlétünket, az örökös beszédet...majd csendre vágytok…- mondta Gréta.
-Nem hiszem!- tiltakozott Nat.
-Suzy drága, neked nem kellene most elbújnod?- csodálkozott Gréta.
-Nem- nevetett- A lánykikérésen szoktak!
-Jaj, de bolond vénasszony is vagyok! Teljesen összekeverem a szokásokat! De hát elég régen is volt a mi eljegyzésünk..Ugye papa?
-Bizony..biszony régen volt, de nem annyira, hogy elfelejtsem! Gyönyörű volt nagyanyátok- mondta a többieknek- Mutasd csak a kis köves gyűrűt, amit kisérőnek vettem neked!
-Nézzétek mennyire elkopott már, de a kő még mindig úgy ragyok, mint akkor...A szeretetet tükrözi…-mondta meghatódva, és férjét megveregette, majd megcsókolta.
-Kívánjuk, hogy Ti is így emlékezzetek majd vissza erre a napra, mint ahogyan most mi tettük..-mondta Suzynak Julien.
-Köszönöm, Francois nevében is..Ilyen szép kort nem hinném, hogy megérünk- hitetlenkedett Suz.
-Ne beszélj így lányom! Van kiben bíznotok, aki hosszú, boldog élettel ajándékoz meg titeket..Csak mindig ott legyen a szívetekben! - korholta Gréta mama.
Közben megjelent a ház asszonya talpig estélyiben. Mélylila szatén ruhája nem a legújabb divat szerint készült, de mindenkor megállta a helyét nemes egyszerűségével. A gyöngynyakék és fülbevaló pedig még jobban kiemelte egyszerűségét.
-Mami! Irtó jó ez a ruha neked! Mindig is tetszett!- áradozott Nat.
