Könyv 17

-Micsoda?- borzongott meg az asszony- Olyan undorító...csak azt ne..Inkább termesszünk gombát, több gyümölcsöt, zöldséget, vagy halásszunk…-sorolta fel a Rosytól hallott ötleteket.

-Gyümölcsöt, zöldséget? Nem rossz ötlet, csak nem látok benne nagy jövedelmet..no meg nem is igazán értek hozzá, a kis kert az egészen más..

-Az erdőben sok a gomba, csak le kell szedni és a piacon eladnánk az árusnak..- folytatta Isabelle.

-És ez kihúzna minket a csávából?- kérdezte viccesen Rob.

-Nem. De azért jól jön, hogyha már itt hever a lábunk előtt.

-Olyan szörnyű ezeket a dolgokat hallanom...olyan megalázó..Nem akarom, hogy ilyen kicsinyes dolgokon törd a fejed. Majd csak kitalálok valamit..Rendbe hozom, amit elrontottam..Ígérem!- simogatta gyengéden Isabellát.

-tudom drágám..Szeretlek!

-Én is nagyon szeretlek! Te mindig olyan jó vagy hozzám, pedig nem érdemlem meg.

-Csitt- mondta ujját férje szájára téve.

S egy hosszú, lázas szeretkezés vette kezdetét...Majd elnyomta őket az oly áhított könnyű és boldog álom…

12.--------------

Másnap kora délután épp a ruhákat szedte be a két leány, s a ruhás kosarakkal a kezükben beszélgettek.

-Úgy izgulok!- vallotta be Suzy.

-Ugyan már! Mitől kellene félned? A vőlegény tökéletes, a családja kedves, és az élet szép!- nevetett Nat.

-Igen...Tudom, szerencsés vagyok...De majd Te is megtudod ezt...Ha jól sejtem már is közelebb jutottál hozzá…- kíváncsiskodott Suz.

-Az élet kiszámíthatatlan, sohasem lehet tudni, mihez jutunk közelebb…- elmélkedett Nat.

-Mi ez a lehangoltság már megint?..Ha rólam van szó, akkor egészen másképp beszélsz, hogy van ez? Mindent harapó fogóval kell kiszednem belőled? Hát nem vagyunk barátnők már?- elégedetlenkedett a boldog ara.

-De igen Suz. Ezt Te is tudod...Csak nem tudom, mit mondjak..Beszélgettünk..de semmi komolyabb...Én alig bírtam eltitkolni az érzelmeimet, de ő cseppet sem feszengett...Legszívesebben odabújtam volna hozzá…

-Jaj szegény Nat- ölelte meg húgát - Ne légy már ilyen szomorú...Tetszel neki, csak..- kereste a szavakat- Későn érő típus..úgy látszik még nem tudja…

-Jaj Suz, nem kell vigasztalnod..Különben sem az esetem - nevetett Nat.

Hirtelen ismerős, de oly régen hallott hangokra lettek figyelmesek. Amint megfordultak egy idős, de nagyon fiatalos emberpárt láttak közeledni, mögöttük nagy bőröndök tornyosultak. Natalie a hirtelen nagy örömtől és meglepetéstől felkiáltott és sírni kezdett.

-Óh, nagymami és nagypapi! Ekkora örömöt nem okozhatott volna senki sem!- szaladt eléjük, mint aki fél, hogy csak víziója támadt.

-Nem a temetésünkre jöttünk kicsikém, úgyhogy ne sírjál!- ölelte meg egyetlen igazi unokáját Gréta mama, s neki is könnyes lett a szeme.

-Hadd nézzelek!- veregette meg a nővé érett unokát - Jól megnőttél, mióta nem láttunk, de az orrod ugyanolyan kis fitos maradt - fricskázott rá egyet.

-Drága nagyikám Isten hozott benneteket a Caroles családnál!- lelkesedett.

Suzyra még csak most került sor, úgy el voltak foglalva Nat szemügyre vételével.

-Szervusz drága Suzykám! Bocsáss meg nekünk, hogy eddig csak a hugocskáddal foglalkoztunk! Tudod a kicsikkel mindig többet kell foglalkozni, mert sosem lehet tudni miben sántikálnak!- kacsintott rá cinkosan, s megölelte másik unokáját is - Ime a mi kis menyasszonyunk! Alig akartuk elhinni, hogy a szerény kis Suzy készül férjhez menni! És a vőlegény nincs véletlenül a közelben? - nézett körül.

-Most még nincs- nevetett Suz- De hamarosan meg fog érkezni!

-Ajánlom is neki!- és a két lányt maga köré véve indultak a ház a felé. Julien papa pedig mellettük ballagott mosolyogva.

-Meglepetés! Mindenki jöjjön ki a kertbe!- kiáltotta Nat, amikor már közelebb értek. Hamarosan érdeklődő tekintetek bukkantak fel a nappali ajtajából. Nem akartak hinni a szemüknek, amikor észrevették a két kis öreget a fák között a kis fehér padon.

-Drága édesanyám és édesapám!- ölelkezett szüleivel pár másodperc múlva Robert.

-Fiam, mi komolyan vettük a meghívást és most itt vagyunk!- nevetett Gréta.

-Anyáddal úgy határoztunk fiam, hogy itt maradnánk, ha nem dobtok ki!- jegyezte meg Julien is viccesen.

-Jaj de jó!- kiáltotta elsőnek Nat, aztán mindenki hasonlóan fejezte ki örömét.

-Már megint lelőtted a poént apád- korholta férjét Gréta - Úgy akartuk, hogy először kipuhatolózzuk, mit szólnátok hozzá, ha itt maradnánk, aztán mondanánk meg, hogy tulajdonképpen nincs is hová mennünk…- húzta be kecses, hosszú nyakát Madame Caroles.

-Mindig erre vártunk anyuka, hisz annyira hiányoztak- mondta őszintén a menye - De a lakásukkal mi történt?

-Semmi különös, csak új gazdája van, ugyanis eladtuk. Gondoltuk ideje változtatni az életünkön!- nevetett most már megnyugodva, mert látta, hogy valóban szívesen látják őket.

-Csak hiányoztunk egy kicsikét, ugye édesanyám? - kérdezte nevetve Rob.

-Igen fiam - válaszolt helyette férje - Csak megöregedtünk már, még hogyha oly nehéz is ezt bevallani. Eddig a magunk urai voltunk..most pedig anyáskodhattok fölöttünk, de reméljük nem kerül rá sor - mondta a piros pozsgás Julien.

-Lehet, hogy Te öreg vagy a kilencven éveddel, de én még nem vagyok az! Öt év sokat jelent!- tiltakozott hevesen Gréta mama. Ezen mindenki jót nevetett.

-De úgy látom Ti sem öregedtetek túl sokat, jól tartjátok magatokat! A két lány már kész nő, vagy legalábbis majdnem kész- nevetett - Isabelle Te is letagadhatnál úgy...tíz évet! Rosyt miért nem adtátok férjhez, talán nem kellett senkinek? - Pedig olyan fiatalosan mozogsz, hogy azt hittem a saját húgod vagy!- incselkedett öreg barátnéjával szokása szerint.

-Gréta, Te már csak ilyen maradsz, semmit sem változtál. Te inkább a saját unokádnak nézel ki!-vágott vissza Ros.

-Na elég a bókolásokból!- szakította félbe őket Rob, attól tartva, hogy itt mindenki előtt összekapnak, persze csak viccből.

-Robert fiam, Te viszont néztél már ki jobban is, elég nyúzott vagy! Csak nem vagy beteg?- komolyodott meg édesanyja.

-Nem. Nem tudok róla- nevetett Rob.

-Akkor csak nem valami komoly anyagi gondok?- kérdezte, de maga sem gondolta komolyan.

-Nem komolyak...csak ami természetes egy ilyen gazdaságnál…-próbálta elterelni finoman édesanyja aggodalmát, pedig lelke mélyén nagyon rettegett attól, hogy hiábavaló minden elpalástolás, de azért reménykedett, hogy érdemes.

Natalie észrevette, hogy a háttérben áll Etienne.

-Jöjjön csak közelebb Etienne, bemutatom a nagyszüleimet, Gréta mamát és Julien nagypapát, akit már oly régóta vártunk!- invitálta Nat.

-Engedjék meg, hogy bemutassam Etienne Depardeut, aki most a könyvelőm, Etienne a szüleim most érkeztek Párizsból - fordult feléje.

-Örvendek a találkozásnak. Már sokat hallottam magukról. És csakis jókat!- fogott kezet a nagyszülőkke.

-Ez csak természetes- nevetett Gréta - Milyen kedves fiatalember! Szólítson csak Gréta mamának!- mérte végig az első látásra megnyerő fiatalembert.

-Engemet pedig szólíthat nyugodtan Julien papának - mondta Julien.

-Köszönöm a bizalmukat - hálálkodott a fiú, akinek rendkívül megtetszett a két kis öreg.

-Fáradtak lehetnek ilyen hosszú út után, egy jó fürdő sokat segít, aztán beszélgethetünk egész éjszakáig! - ajánlotta Isabelle, a gondos háziasszony.

-Az jó lesz lányom. Mi tagadás, hosszú volt ez az út. Letehették volna közelebb is ezt a Carcasonnét Párizshoz! - sóhajtott nagyot Gréta, de arcán a boldogság tükröződött.

A szobájukat hamar előkészítették, így a nagy utazók, fürdő után álom merültek. Lent a nappaliban beszélgettek Carolesék a nagy meleg elől elvonulva.

-Jó ötlet volt, hogy végre eljöttek! Milyen életvidámak, csak csodálni tudom őket!- mondta Isabelle.

-Némely fiatalnak nincs ilyen életkedve!...Csak attól félek, hogy hamar rájönnek, hogy nincs minden rendben...Szégyellem magamat..-gondolkodott Rob.

-Emiatt most ne aggódj! Majd minden rendbe jön meglásd!- fogta meg férje kezét - El is felejtettem mondani, hogy délelőtt Rosy és a két lány gombát szedett és el kéne vinni a piacra mihamarabb..

-Majd holnap Francois elviszi...addig is a kamrában kellene tárolni- ajánlotta Rob.

-Jó drágám - válaszolta Isabelle, s közben örült annak, hogy férje nem ellenezte ezt a kis manővert.

Rosy jött be hozzájuk és azt kérdezte.

-Mi legyen a vacsora? Esetleg csirke?

-Igen..Az lesz a legjobb egy kis finom húsleves és paprikás csirke...Mindjárt megyek én is segíteni- mondta.

-A leányzók merre vannak? - érdeklődött Rob.

-Azt hiszem vasalnak- gondolkodott picit.

-Na én is megyek segítek a fiúknak egy kicsit..- s Rob is felkelt a kényelmes karosszékből.

A vacsorára szép számmal, összesen kilencen jöttek össze. Utolsó fogásként a krémparfét tálalták , mely meggyszósszal volt leöntve.

-Nagyon szépen köszönjük a fejedelmi vacsorát, ha minden este ilyen finom étel lesz, azt hiszem meg fogunk hízni! Ez a krém valami lenyűgöző, pedig én aztán ismerek az efféléket a cukrászdákból is, de ilyen finomat még nem ettem!

-Elhihetitek neki, most igazat mond kivételesen - hagyta helybe férje - Én általában egy mignont ettem, ő meg az egész választékból rendelt - árulkodott.

-Na azért ez nem igaz! Legfeljebb ötfélét!- nevetett.

-Én már olyan lennék, mint egy labda! Szerencséd, hogy ilyen karcsú maradtál nagyi!- állapította meg Nat.

-Muszály tartanom a verseny súlyomat, ezért sokat mozgok, a háztartást is ketten vezettük Adéllal. Szóval ledolgozom én azt, amit eszek...Itt is ki akarom venni a részemet a munkálatokból..remélem jut…

-Én inkább kiszolgálnám anyukát, de ha dolgozni akar, csak tessék!- mondta kedvesen Isabelle.