Könyv 18

-Bevallom, hogy úgy hat éve nagyon szerelmes voltam egy leányzóba, de ő becsapott engemet...nem érdemli meg, hogy még csak a nevét is említsem..-mondta kicsit mérgesen- Eleinte úgy éreztem, hogy nem tudna érdekelni egy nő sem...de aztán a bálokon mégis kialakult...Ezért, lehet, hogy meg fog vetni, de én mindig tudtam már a kapcsolat vagy a flört elején, hogy nem komoly a szándékom...elkábítottam az áldozatomat, ami elég hamar sikerült…-és ezt egyáltalán nem büszkén mondta- Sohasem ígértem nekik semmit, ennyi írható talán a mentségemre...Egyszóval nem vagyok egy szerzetes…- nézett a lányra, és jóérzéssel töltötte el a tudat, hogy ezeket el merte mondani annak a nőnek, akit mindenkinél jobban szeret, tisztel és akar.

-Mit gondol most rólam, hogy lelepleztem saját magamat?- kérdezte, mintha ítéletet várna.

-Hát…- zavarban volt, mert nem tudta mit is mondjon, talán nem számolt ennyire őszinte vallomásra - Úgy gondolom….hogy az ember egyszer fiatal és ezért megbocsájtható, ha éli az életet..és azok örömeit…

Etiennét nagyon meglepte a lány véleménye, együttérzése, legszívesebben letérdelt volna elé és úgy kérte volna a feloldozást...és örök hűséget esküdött volna neki..De sajnos nem tehette.

-Nagyon megértő velem szemben Natalie. Nem érdemlem meg. Egy ilyen női szíveket összetipró, beképzelt alak semmit sem érdemel…

Natalie felnevetett. A fiú nem tudta hova tenni a dolgot,.

-Miért nevet ki?

-Bocsásson meg, de olyan mulatságos volt. Az előbb mondta, hogy jó ember ismerőnek tartja magát...és most ekkorát tévedni…- nevetett még mindig.

-Nem olyan nagy tévedés ez...És az ember magával szemben legyen nagyon kritikus…-bírálta magát, de közben melegség járta át a szívét.

-Ez igaz. De amit magáról állított, az cseppet sem az. Inkább az ellenkezője a helytálló…- mondta, de érezte, hogy ez már egy bóknak is elment volna.

-Óh, maga nagyon jónak hisz engem. Teljesen zavarba jövök - mosolygott, de a lány véleményét illedelmességének tudta be, nem hitte el, hogy valóban így is gondolja.

-Hallgatom a kalandjait! Hány férfi szívet tört össze Natalie? - kezdte a vallatást.

Válaszolni nem tudott a lány, mert Rosy lépett ki az ajtón, s kis tűnődés után odakiáltott.

-Natalie megyek gombát szedni! Azért szólok, mert tudom, hogy szereted az erdőt járni! - mentegetőzött a zavarásért.

Nat hálás volt ezért a közbeszólásért, mert félt, hogy Etienne átlát rajta.

-De megyek Rosy mami. Köszönöm, hogy szóltál! Nem tart velünk Etienne?- fordult a fiúhoz.

-Szívesen, ha nem zavarok. Talán még hasznomat is veszik, kicsit értek a gombákhoz is.- vallotta be szerénykedve.

-Mondania sem kellett volna!- nevetett a lány, mert megúszott egy kínos beszélgetést, ily módon titokzatos maradt a fiú számára, és ő ezt akarta. Szerinte gy férfi ha igazán szeret egy nőt, akkor sohasem adja fel, és a titokzatosság fátylát észrevétlenül tünteti el.

Hárman indultak gombászni a közeli erdőbe a csodás napsugarak kíséretében. A birtok végében levő gyümölcsös kert rogyásig volt a beérett gyümölcsökkel, almával, körtével, barackkal, naranccsal. Itt időztek egy kis ideig, míg be nem laktak a friss, zamatos termésekből.

-Messze vannak azok a gombák, mert én meg sem bírok moccani!- mondta egy barackot majsszolva Etienne.

-Itt is maradhat. Csak ki nem pukkadjon addig!- incselkedett vele Nat.

-Azt hiszi tényleg nem bírok egy kis lakmározástól tovább menni?- nézett érdeklődve rá, s máris futásnak eredt.

Jó messzire elszaladt, s ott a puha fűbe hempergett. Natalie követte tekintetével, boldog volt, hogy ilyen oldaláról is megismerhette a fiút.

“Milyen vidám is tud lenni, olyan mint egy nagy gyerek, és olyan férfias is egyben..”-gondolta.

-Siessünk kicsikém, mert még soká érjük utól Etienne Urat!- mondta nevetve a háta mögül Rosy, aki észrevette a lány ábrándozását.

Nem kellett messzire menniük, a gombamező hamarosan eléjük tárult teljes szépségében.

-Fantasztikus! Mekkorák ezek a shampionok!- lelkendezett Etienne.

-És nagyon finomak!- egészítette ki Nat.

-No meg olcsók!- tette hozzá Rosy. Nevettek.

Hamar megtelt a kosaruk, de nem volt kedvük abbahagyni.

-Szerintem szedni kellene többet és eladni a kofának a piacon!-ajánlotta Etienne.

-Nem is olyan rossz ötlet! De apa nemigen örülni neki, ugye Rosy?- fordult öreg dadusa felé.

-Valószínű, de meggyőzhetnénk...Ki is jövök holnap és leszedem az összeset! Miért ne használjuk ki a lehetőséget, ha már itt van felkínálkozva?

-Így van!- helyeselt Etienne.

-Hogy ez eddig nem jutott eszünkbe! Pedig egy kis külön jövedelem sosem árt!- kacsintott Rosyra a szép barna lány.

-A horgászásból is lenne mellékes zsebpénze…- nevetett Etienne.

-Ahhoz sok idő kell...De nagyon érdekes lehet...Szép is a halászó-vadászó életmód...De azt hiszem nem nekem találták ki…- Én megsajnálnám az állatokat….- valotta be érzékenységét a lány.

-Akkor állatvédőnek kell jelentkeznie!- ajánlotta Etienne.

-Még meggondolom!- nevetett Nat.

-Azt javaslom, hogy még mielőtt vadászni indulnánk, ugorjunk haza, mert várnak és a vacsorának való még itt van a kosárban!- viccelődött Ros.

Jókedvűen tértek vissza a birtokra.

A vacsora elkészítésében természetesen Etienne is részt vett. Natalie is ott sürgölődött a konyhában, figyelte Etienne ténykedéseit, s persze a séfre is rá-rápillantott közben.

“Ma sikerült még jobban megismernem, és még jobban beleszerettem!”-gondolta.

A gombakrokett Etienne módra nagy sikert aratott. A főszakács persze szokása szerint szerénykedett, segédeire irányította a dicséreteket. Ez jól esett a két nőszemélynek, és hálásan pillantottak tanárukra.

-Milyen volt a ruhád Suz?- kérdezte később Nat.

-Már csak a végleges varrás hiányzik, kellett egy kis változtatás is. De az titok!- -csillogott a kék szempár.

-Pedig nagyon kíváncsiak vagyunk, de majd csak kibírjuk valahogy!- nevetett Isabelle.

-Etienne nagyon örülök, hogy ismét kamatoztatta főzési tudományát, de ugye ez nem megy a könyvelés hátrányára?- Mert jó lenne hamarosan tisztán látni azokat a számokat!- mondta Rob.

-Ma valóban nem sokat haladtam, nem fogott a hely az irodában…- se a lányra pillantott, aki miatt teljesen szétszórt lett- Ígérem, az elkövetkezendő időkben szorosan a számok mellett űlök majd- fogadkozott Etienne.

-Ne légy már ilyen Robert!- nézett szomorkásan Isabelle férjére.

-Nem azért mondtam, hogy megrójam, hisz tudja Etienne, hogy meg vagyok elégedve a munkájával, és az sem mellékes, hogy a hölgyeket sikerült elkápráztatnia! - dicsérte szembe, mintegy kárpótlásul a fiút.

-Én? ..Miért?...- csodálkozott.

-Elég az, ha mi tudjuk - nevetett Rosy.

Natalie szemében eddig soha nem látott gyengédség, büszkeség csillogott, amit csak Suz vett észre.

Etienne ágyában feküdve a NŐ-ről elmélkedett.

“Nem sikerült a szívéhez férkőznöm...Lehet, hogy már nem is lesz alkalmam rá..Óh…- csapot nagyot paplanjára, miközben a lány egész lénye lebegett szemei előtt. Szeretlek Natalie...és nem tudom mi tévő legyek...Félek, hogy el kell veszítenem Téged...A papád cseppet sem kedvel engem..és így olyn nehéz...Natalie kedves, segíts nekem..!”

Natalie ezekben a percekben az Etiennével töltött perceket gondolta végig.

“Érdekes, mindig ilyen férfiról álmodtam...megközelíthetetlennek hittem...de nem az..inkább kifürkészhetetlen..Miért játszol velem? Miért? Én teljes szívemből szeretlek..igen ...Szeretlek..- mondta ki hangosan az oly szép szócskát. Miért oly szomorú a szemed, ha rám nézel? Bennem nem csalódnál...ígérem..Nem! Ha te nem akarsz, akkor én sem!- keményítette meg a szívét. Az a baj, hogy ez nem igaz!”- sóhajtott nagyot.

11.---------------

Ez idő alatt Isabelle és Robert sem az igazak álmát aludták, hanem beszélgettek, mint ahogy általában azt lefekvés előtt tenni szokták.

-Rob, szerinted nem rokonszenves ez az Etienne?- kérdezte.

-Hm...De, igen. De miért kérdezed ezt most?- nézett kíváncsian feleségére.

-Hát tudod…- mosolyodott el bájosan- valaha ilyen férjet képzeltem el Natalienek..- MIt gondolsz tetszik neki a lányunk?

Robert meglepődve hallgatta feleségét, de nem érte mégsem teljesen váratlanul az Etiennéről alkotott véleménye.

-Drágám - karolta át feleségét - Tudod, Te csak a felszínes dolgokat látod, azt, hogy jóképű, pimaszul jóképű, udvarias, kedves, segítőkész...és még sorolhatnám..No és a főztje minden elismerést megérdemel...De a múltja, hogy úgy mondjam nem teljesen tiszta…

-Ezt hogy érted? Csak nem bele keveredett valami bűnügybe?- rémült meg az asszony.

-ÁÁ..dehogy...Egészen másról van szó...Nagy társasági életet élt..Ami azt jelenti, hogy nem voltak unalmasak az éjszakái, a hálótársai igen széles körből gyűltek köré..Most már érted?- Ezért az elővigyázatosság..Aranyos fiú, de nem a lányunkhoz való! Sikerülne Őt behálóznia...hiszen könnyen elkábítható, elhinné minden szavát..de én ...ez nem akarom..Ugye Te sem drágám?- nézett a gondoskodó apa feleségére.

Isabelle láthatóan csalódott lett, az illúziói szerte foszlottak.

-Nem is tudom mit mondjak...Én is féltem Nataliet, hidd el...de Te mindezt honnan tudod..?

-Peter írta akkoriban. Ő is rosszalóan nézte ezt az életmódot..meg is lehet érteni..

-Szegény kislányom..pedig tetszik neki, én tudom...megérzem az ilyesmit...egy anya már csak ilyen..

-Igen, sajnos én is észrevettem ezt. De remélem csak szalmaláng ez a részéről.Etienne ha befejezi a munkát, úgy is odébáll, visszamegy a szeretett, hős nagy Napóleonhoz..szerintem nem nagy jövő..- s egy csókot nyomott felesége homlokára.

-S a mi jövőnk az milyen lesz?- kérdezte aggodalmasan.

-Hát, igen ez a ngy probléma most igazán...Nincs ötletem, merészségem, pénzem se..De Te és a lányok , ti vagytok a legfontosabbak nekem- húzta magához a nőt. A hosszú csók után így folytatta.

-A múltkor beszélgettünk Francoissal és Etiennével erről a problémáról..Egyszer csak Etienne azt javasolta, hogy foglalkozzunk selyemhernyó tenyésztéssel- vágott grimmaszt.