Könyv 20
Itt is hamar elrepült az idő, eljött a búcsúzkodás nehéz pillanata. Trupeték ismerték Dondaldékat és Deniséket is, Frenusékat pedig csak hallomásból, ezért nagyon örültek a közelgő találkozásnak.
Az ifjú pár tehát tovább vette útját a három baráti családhoz. Mindannyiukat váratlanul érte ez a jó hír, hiszen még alig ismerik egymást két hónapja, De ők megnyugtatták a hitetlenkedőket, hogy elhatározásuk nem csupán múló fellángolás, hanem őszinte, szívből fakadó. A lányok, Lyza, Evelyn, de még Jozephine sem tudta eltitkolni irígykedését, de leginkább Lyzától volt az rosszindulatú. Jozephine többet érzett Francois irátn, mint másik két barátnője, ő ugyanis még magának sem merte bevallani, hogy szerelmes belé.
Amikor visszaértek a birtokra, már késő este volt. Carolesék el sem tudták képzelni, hogy miért jöttek ilyen soká és nagyon aggódtak már értük. De amikor meglátták őket, vígan, fáradhatatlanul, minden aggodalmuk szertefoszlott. Francois el is búcsúzott hamarosan - hiszen már nagyon várták őt is szülei - így Suzyt érték a kérdések sorozata. Elmesélte, hogy milyen kedvesek voltak hozzá Francois szülei és rokonai, de a legtöbb mondanivalója azért csak Natalienak volt. A kerti kis padon ezért részletesen beszámolt neki mindenről.
-Képzeld el, nem is gondoltam volna, hogy nekem még egy nagyon jó barátnőm lesz! De az igazi barátnőm mindig Te maradsz, ezt ne felejtsd el sohasem!- koppintott Nat orrára pajkosan.
-Valóban? Ez nagyon hízelgő rám nézve!- nevetett Nat és visszaadta a tartozását. -És milyen Celeste, miről beszélgettetek?
-Igazán szép lány, és olyan kedves, szerény, nem olyan mint Lyz vagy Evelyn. Ő is szőket, de neki hosszabb vagy tíz centivel az enyémnél..
-hány éves?
-Pontosan nem is tudom..Velem egyidős azt hiszem..Ő is olyan kis magányos fajta. Francois az egyetlen barátja..Nem is vágyik a társaságba különösen…
-De azért biztos jól jönne neki is? - kérdezte huncutul Nat.
-Hát persze..Ez az eljegyzés remélem színt fog vinni az életébe...Tudod sosem lehet tudni, kivel melegszik össze!- nevetett. -És azt is elmesélte, hogy Francois mit mondott rólam neki..
-Na mit?
-Hát azt, hogy szép vagyok, kedves, okos, házias és minden hízelgőt- nevetett Suz.
-Na! Azért nem kell ennyire szerénynek lenned!- nevetett Nat is.
-Egyébként nem is túlzott olyan sokat Francois - folytatta a dicséretet Natalie. - Nehogy elpirulj, mert úgyis látlak homályban is! - közben pedig arra gondolt, hogy bárcsak Etienne is érezne iránta valami hasonló lelkesedést. És Suz mintha csak megérezte volna vágyakozását.
-Na és veled mit történt ma? Beszélgettetek?- érdeklődött hamiskás mosolyováal.
-Nem beszélgettünk….De…
-De? - kérdezte tágra nyílt kék szemével.
-De ahogy rám nézett az ebédnél..talán elárul valamit..- tette hozzá nem nagy önbizalommal.
-Én megmondtam - örült meg a lány - Ahogy egymásra néztetek akkor délután...Hát tudod az sok mindent elárult…
-Igen. De csak részemről..Nem akarom, hogy Ő vagy bárki más észrevegye rajtam, hogy ..hogy szerelmes vagyok bele..- mondta ki csendesen szíve legrejtettebb titkát.
-Óh, Nat! Ne légy már ilyen pesszimista! Én nem árulom el senkinek, bízhatsz bennem, ezt Te is tudod! Meg fogod látni, hogy az idő mindent megold!- biztatta , bár ő maga is kételkedett a fiú szerelmében, mert nem fért a fejébe, hogy miért nem tette már meg az első lépést.
Natalie akkor ott a félhomályban, révetegen az ég felé nézett- szerencsére Suz nem látta őt, mert egy könnycsepp csordult végig az arcán - talán a csalódás, a reménytelenség tört rá hirtelen. Megfogadta magának , hogy nem rágódik többet ezen, és azt is, hogy érzéseit gondosan palástolni fogja ezentúl.
-Ja és azt el is felejtettem mondani, hogy Francois édesanyja tanított illetve gyermekfelügyelő volt a lányiskolában. Gondolom ez érdekel?- váltott ígéretesebb témára a szerelmes Suz. Natalie fel is ocsúdott sűrű gondolataiból.
-Micsoda?Ez komoly? Dehát akkor segít nekem bejutni az iskolába!- örvendezett meg.
-Biztosan. Ma nem sok ideig voltunk ott, így nem beszéltünk erről, de az eljegyzésen lesz rá alkalmunk. .Arra gondoltam, hogy én is vállalnék valami apróbb munkát a suliban..- mondta bizakodva.
-Nahát Suz! Mekkora meglepetéseket tudsz okozni! És miért csak most mondtad ezt nekem?- kérdezte megütközve.
-Mert..mert a végére hagytam a csattanót, tudod a könyvekben is így szokták- nevetett Suz.
-Milyen jó lesz, együtt fogunk dolgozni!- tervezgetett Nat. - Annyira örülök!- ölelte át nővérét, akit boldoggá tett, hogy sikerült végre felvillanyoznia melankóliájából a Csipkerózsikát.
10.------------
Másnap az ebédnél Natalie előhozakodott azzal a kényes témával, ami eddig még nem nagy támogatásnak örvendett. Azt mindig is tudta, hogy szülei sohasem állnának az útjába, de az ötlet nem igazán jutott el a tudatukig, talán mert kímélni akarták kislányukat a kudarctól, nehézségektől és általában az élet keménységeitől. De ő nem ezt akarja, ő élni szeretné az életét és nem csak, mint családanya, nanem, mint tanítónő is. Etienne jelenléte kissé zavarba hozta, de próbált nem odafigyelni rá.
-Tudjátok, hogy Francois mamája az iskolában dolgozott?- nézett fürkésző szemmel szüleire.
-Igen. Tegnap tudtuk meg mi is. Ez a Francois jól eltitkolta eddig! - mondta édesanyja, aki már sejtette lánya szándékát.
-Talán azért, mert nem kérdeztük..Dicsekedni pedig nem akart vele..- magyarázkodott Suz.
-Még szerencse, hogy időben értesültünk róla, különben az eljegyzésen égtünk volna egy sort…- jegyezte meg a családfő.
-Tehát…-vette ismét át a szót Nat - Ha nincs ellene kifogásotok - de még akkor is, gondolta magában - akkor megkérem Clara nénit, hogy segítsen nekem illetve nekünk - sandított Suzra - az állás megszerzésében, mivel köztudott, hogy elég nehéz oda bejutni…
Édesanyja szeliden elmosolyodott, majd édesapja is. A lány megkönnyebbült. Etienne csodálkozó pillantást vetett a lányra, de egyben elismerését is jelentette.
-Akkor nem ellenzitek?- nyitotta tágra szép szemeit.
-Nem kislányom..Én nagyon örülnék neki, hogyha sikerülne...és sikerülni is fog..- szorította meg lány kezét Isabelle.
-És te papa?
-Én már megpróbáltalak egy párszor lebeszélni róla, de már belefáradtam...Rá kellett jönnöm, hogy győztél! És különben is Te fogsz bajlódni a sok pajkos gyerkőccel…- nevetett Robert.
-Olyan boldog vagyok!- lelkesedett Natalie Caroles, aki azt szerette volna , hogy büszkék legyenek rá szülei.
