Könyv 21
Francois szülei már idősebbek voltak, fiuk kései gyerek volt. Édesapja a hatvanötödik évében, édesanyja pedig az ötvenkilencedik évében járt már. Békés természetűek voltak, nyugodtság vette körül őket, ezért Suzy hamarosan teljesen felengedett, mivel látta, hogy Francoisnak teljesen igaza volt. Az idősebb Francois a Földhivatalból ment nyugdíjba, mint ügyintéző dolgozott ott, több mint harminc évet. Clara pedig a lányiskolában tevékenykedett, mint gyermekfelügyelő, de olykor még tanítani is beállt, hogyha szükség volt rá.
Harwayéknak rendkívül szimpatikus volt Suzy, tetszett nekik a szerénysége, tisztasága, mely a szeméen tükröződött, nagyon örültek fiuk boldogságának. Még a beszélgetés elején meghívta őket a jövő hétre tervezett családi ünnepségre.
-Jövetelünknek a fő célja amellett, hogy megismerhessük egymást azt volt, hogy nagyok sok szeretettel meghívom magukat kedves Clara néni és Francois bácsi a jövő héten szombaton tartandó eljegyzésünkre!
-Köszönjük szépen a meghívást, reméljük, hogy nem jön közbe semmi sem...Ilyen idős korban már nem lehet tudni…- próbált viccelődni Mr. Harway, de nem sikerült neki ez a próbálkozás.
-Jaj! Ne légy már ünnep rontó, nem vagyunk még mi olyan öregek! Csak megérjük talán az unokák érkezését, én még sok örömben szeretnék osztozni!- s hamiskásan a fiatalok felé fordult.
-Én csak viccelni próbáltam- mentegetőzött az idősebb Francois - Hiszen minden vágyam az, hogy az unokámat lovagoltassam a térdemen…
-Annak is eljön az ideje édesapám, előbb vagy utóbb - nézett kedvesére - Akkor meg vannak elégedve édesanyámék a választásommal?
-Nagyon is fiam. Ilyen aranyos, szép menye nem mindenkinek van ám, s nekünk ez megadatik, hamarosan - dicsére szembe Clara leendő menyét, aki elpirult, vőlegénye merész kérdése hallatán.
-Köszönöm. Nem érdemlek ekkora dicséretet.
-Hálásak vagyunk neked azért is, hogy megváltoztattad a fiunkat, persze csak az előnyére.! Sokkal beszédesebb, nyitottabb és nyugodtabb is lett, amióta megismerkedtetek!- jegyezte meg az após ősz bajusza alól.
-Valóban? - csodálkozott Suz - Nálunk pedig azt mondják, hogy én is nagyon megváltoztam, olyanformán mint Francois - nevetett.
-Kölcsönösen jó hatással vagytok egymásra! De ez azt hiszem, hogy így természetes! - mondta elégedetten Clara.
Majd a háziasszony limonádét, aprósüteményt hozott elő a konyhából.
-Kóstoljátok meg a kókuszos linzeremet! Egyszerű, nem nehéz - magyarázta Suzynak - Most találtam meg a receptjét, pedig már mióta kerestem!
-Tudod édesanyám kiválóan tud sütni, főzni, majd meglátod - mondta félhangosan barátnőjének , majd hangosabban folytatta - Aki egyszer Madame Harway főztjét megkóstolja, az mindig ide vágyik vissza! - rögtönözte hirtelenjében.
-Fiam, ne hozz már zavarba!- sütötte le szempilláit, mint egy fruska, de azért nagyon örült a dicséretnek.
-Tényleg nagyon finom ez a sütemény, igaza volt Francoisnak, mestere ennek a tudománynak, csak kevesen értenek igazán hozzá- helyeselt Suz, s közben Etienne jutott az eszébe, akit külön tisztelt emiatt a tulajdonsága végett.
-Az az igazság hogy, ..én csak a szűk családomnak szeretek igazán főzni, sütni, mert egyébként túlságosan merev lennék, félnék a kudarctól...mindegy ezt csak én érzem..- jött kicsit zavarba Clara.
-Én teljesen megértem, azt hiszem én is ilyen vagyok…- érzett vele Suz.
-De amikor látom, hogy ízlik a családomnak a főztöm, akkor rendkívül boldog vagyok..Lehet, hogy a szeretet íze is érezhető rajta…- elmélkedett.
-Bizonyára...Nálunk is így van ez. A szeretet, megbecsülés lengi be az egész házat...Francois már biztosan mesélte, hogy szüleim korán meghaltak…-ekkor nagyon szomorú volt a szeme- Carolesék nagyon jók hozzám, ők jelentik nekem a családot. Örök hálával tartozom nekik…
Francois még szorosabban ölelte babáját. Egy darabig csend volt, talán az élet keserűségein rágódtak, majd Clara törte meg a csendet az ők szomorú történetével.
-Igen - sóhajtott nagyot - nagyon igazságtalan tud lenni a sors olykor...Első gyermekünket, a kis Claudiát kétéves korában veszítettük el...de ezt bizonyára elmondta már Francois…
-Igen- bólintott Suz - nagyon borzasztó..
-Most mentek a többiekhez is? - kérdezte az öreg Francois vidámabb témára váltva.
-Igen édesapám. Mégpedig lóháton!- s közben Suzyjára pillantott játékosan - Az én kedvesem is nagyon szeret lovagolni, ezért éltünk a lehetőséggel…
-Milyen romantikus!- lelkesedett Clara - az istállóba kötöttétek be őket?
-Nem ...Kipányváztuk őket a lugas mellé. Indulnunk is kellene már, még sok helyre kell ellátogatnunk - állt fel Francois.
-Ráértek még fiam. Olyan keveset beszélgettünk !- marasztalta őket Clara.
-Maradjatok még egy kicsit! - invitálta őket az öreg Francois is.
-Nagyon eltelne az idő akkor. Inkább majd máskor időznénk többet...Jó édesanyám? - ölelte meg a magas fiatalember édesanyját.
-Köszönjük szépen a vendéglátást. Minden nagyon ízletes volt. Örülök, hogy megismerkedtünk - mondta Suz, s már kis kék kalapját igazgatta fején.
-Mi is nagyon örülünk, hogy megismerhettünk,és reméljük, hogy sűrűbben láthatunk szerény kis házunkban! - mosolygott rá kedvesen a ház asszonya.
a két fiatal miután elbúcsúzott, szépen egymás mellett haladva távolodtak a Harway ház rácsos kapujától, ahol még ott integetett két ősz hajú kedves ember.
A következő állomásuk a nagyszülők voltak, akik nem messze laktak tőlük.
Williem Harway és felesége szivélyesen fogadták őket, és amint megtudták jövetelük okát, határtalan boldogság járta át szivüket. Mindketten ismerték már Suzy, ezért nem is kellett Francoisnak bemutatni egymásnak őket. A kilencvenkettedik évében járó Williem vicces ember lévén azt kérte unokájától, hogy szeretné, ha mielőbb dédunokával ajándékoznák meg őt.
A fiatalok megértették vágyukat, de ezt még egy kicsit korainak tartották. Paula elárulta Suznak, hogy amikor először találkoztak - még évekkel ezelőtt, arra gondolt, hogy az ő kis Francois unokájának ilyen feleséget képzelne el. Suzynak nagyon jól esett ez az őszinte elismerés, de még Francoisnak is. Jókedvűen mentek tovább Franz Trupeték háza felé. Madame Trupet, azaz Clotild Harway, Francois apai nagynénje volt. Itt is nagyon kedvesen fogadták őket, Suz már egyáltalán nem is volt görcsös, szinte észrevétlenül oldódott fel. Trupetékat nagyon váratlanul érte keresztfiuk eljegyzésének híre, de örömüket el sem titkolhatták volna.
Suz hamarosan összebarátkozott Francois unokahúgával, Celestével, aki szintén egy szőke, hosszú hajú leányzó volt, és annak ellenére, hogy egyedüli gyerek, nagyon szerény teremtés volt. Ezért is értették meg oly hamar egymást, szinte barátnők lettek azon nyomban. Míg Francois és kereszt szülei a jövőről, politikáról, rokonokról és egyebekről beszélgettek, addig ők a szoba sarkában susmorogtak, a többiek nagy örömére, hiszen Celestéről köztudott volt, hogy nagyon zárkózott, és nehezen barátkozó kamaszlány.
