Könyv 22
-Nagyon jól tette Etienne. Úgy látom feltalálja magát az élet bármely területén! De mivel fogta a halakat?- kérdezte kíváncsian.
-természetesen horgászbottal...Én csináltam hirtelenjében...de a célnak tökéletesen megfelelt- Natra pillantott- Nagyon csinos ez a kis kalap, igen jól áll magának Natalie!- dicsérte meg rózsaszínű kalapkás leányt.
-Köszönöm!- örvendezett meg .”Úgy látszik nem kerüli el a figyelmét semmi sem…”
“Milyen kis kacér! Bárcsak a szívébe is beleláthatnék!”- gondolta.
-Minden rendben ment Robert?- fordult munkaadójához.
-Igen. Igen. Megkaptam a pénzt, aminek a része már oda is van. a törlesztésekre. - mondta egykedvűen.
-Értem. Ha megbocsájtanak én most visszamennék a halakhoz, mert különben nem lesz vacsora!- nevetett.
-Az igen nagy kár lenne!- sajnálkozott az éhes Isabelle.
Natalaie követte tekintetével a konyhába siető fiút, s közben arra gondolt, hogy mi lehet a véleménye őróla..Attól tartott , hogy ez a szerelem sajnos csak egyoldalú, ezért minden percet élvezni akart, amit a fiú társaságában tölthetett.
-Ugye itt marad vacsorára Francois?- invitálta leendő vejét Madame Caroles.
-Köszönöm, hogyha nem zavarok, akkor szívesen...Ez az Etienne még sok meglepetést tartogathat!- nevetett, s egy atyai puszit adott kedvesének.
Natalie rájuk nézett, s elmosolyodott, örült, hogy legalább Suzy boldog.
Kis idő múlva már mindenki Rosy és Etienne remekét dicsérte.
-Fantasztikus ízek!- A füszereket is magával hozta?- kérdezte Isabelle.
-Nem, elfelejtettem - viccelődött - Az a titka, hgy sokféle íz keveredik benne, no és a hal első osztályú! Egyébként a csípős íz a magyarokra jellemző, régi kedves tanárom tanított meg egy-két ilyen jellegzetes népi eledelre. Örülök, hogy ízlik.-büszkélkedett.- Rosy mami segítsége nélkül nem lett volna ilyen lakoma- fordult barátnéjához. Rosy csak mosolygott, tetszett neki a fiú szerénysége.
-Milyen jó lenne, ha csak fele ennyire értenék a főzéshez…- sóhajtott fel Francois - Ugyanis az én konyhai tudásom a teánál ki is merül!
A többiek nevettek, de Suzy odasúgta neki:
-Nem baj drágám, én azért még nagyon szeretlek!- ami nagyon jól esett a barna fiatalembernek, s gyengéden átölelte a szőke leányt.
Nem kerülte el Etienne figyelmét e gyengéd gesztus, s arra gondolt, hogy bárcsak ő is megtehetné ugyanezt Natalieval.
-Etienne, a jövő héten bevethetné főzési tapasztalatait az eljegyzésen! Mit szól hozzá? -tett javaslatot Isabelle.
-Nem is rossz ötlet- támogatta férje.
-Nem..is tudom..Én még nem főztem sok embernek…- lepődött meg a váratlan felkérésen, ami azért eléggé hízelgő is volt a számára - Hányan lesznek, és mi az elképzelés?
-Az az igazság, hogy nincs még elképzelésünk, de valami különlegesre gondoltunk...Hány személyt is számoltunk össze Suzykám?- kérdezte az anya.
-Ööö.. - gondolkozott picit a lány - Francoiséktól nyolcan, Donaldékkal tizenkettő, Frenusék, Denisék...huszonöten, ha jól számoltam.
-Francois tőletek hogy is lesznek? - kérdezte Rob.
-Édesanyámék, nagyszüleim, és a keresztszüleim ..Így leszünk velem együtt nyolcan- válaszolta.
-Á szóval Te is itt leszel?- viccelődött Rob, majd Etiennéhez fordult -Na mi a válasza Etienne, itt egy remek alkalom arra, hogy sikerélménye legyen, bár biztosan nem szerénykedik benne…
-az mindig jól jön - mosolyodott el- Megpróbálom, de addig még gyakorlnom kell egy kicsit!
-Köszönjük. És a konyha mindig nyitva áll Ön előtt! - nevetett Isabelle.
-És a család többi tagja nem fog megneheztelni?- kérdezte Rob később Francoistól.
-Nem olyan nagy a mi családunk. Még két család lenne, ők Párizsban élnek, a szüleim testvérei. Sajnos a távolság meglazítja a kapcsolatokat…- vélekedett a fiatalember.
-Bizony, bizony. Az én szüleim is Párizsban élnek...és nagyon hiányoznak nekünk...El is felejtettem nektek mondani, hogy meghívtam őket, hátha Suz eljegyzése idecsalogatja a városias nagyiékat!- kacsintott leányára.
-Ó, de jó lenne! Oly régen láttam őket!- lelkesedett a lány, de kicsit el is szégyellte magát, hogy ilyen gyerekes is tud lenni.
-Én bízom benne, hogy el fognak jönni - fogta meg lánya kezét édesanyja.
Etienne a lány sugárzó arcát figyelte, majd hirtelen a távoli kék égre meredt. “Ó, bárcsak elrepülhetnénk, csak mi ketten...És örökké szerethetnénk egymást…”
Natalie pedig Gréta mamájára gondolt.
“Ő biztosan megértene engemet, s a kis eszes elméjével adna nekem valami nagyon jó tanácsot…”
És míg a többiek az eljegyzés részleteiről beszélgettek, ő addig a kégi közös karácsonyokra, húsvétokra emlékezett, amikor a nagyszülők, és különösen Gréta mama derűs, humoros történeteitől zengett az egész ház.
9-----------
Másnap délelőtt a fiatalok család látogatást terveztek, hiszen még Suzy nem is találkozott leendő anyósával és apósával. Mindig halogatta ezt a találkozást, mert félt, hogy csalódni fognak benne.
-Na menjetek, mert sok időbe fog telni, mire mindenkit felkerestek, s gondolom egy kicsit időzni is akartok!- mozgósította őket Isabelle.
-Bizony, hat helyre kell mennünk - emlékeztette kedvesét Francois.
-Úgy izgulok. - húzta össze magát a lány.
-Nincs rá semmi okod sem. Nem emberevő az én családom, és különben is egy ilyen gyönyörű és okos leányt mindenki egyből meg fog szeretni! És ez a lány hamarosan az én menyasszonyom lesz!- vonta magához a görcsös leányzót, aki ettől azért még azért ideges maradt.
Úgy határoztak, hogy lóval teszik meg ezt a körutat, hiszen nem volt olyan nagy távolság a családok között, no és persze a romantika miatt is döntöttek így.
Harwayék Carcassone belvárosaában egy igen rendezett, sárgára meszelt házban laktak. A szülők a nappaliban várakoztak izgatottan.
Meg is lepődtek a kopogtatás zajára, pedig tudták, hogy kik lesznek azok.
-Végre megérkeztek- mondta férjének Madame Harway, s ajtót nyitott.
-Édesanyám, édesapám bemutatom Suzanne Parpaut, Suz édesanyám Madame Harway, Clara, édesapám Francois Harway, mint jómagam.
-Nagyon örvendek, hogy megismerhetem Önöket - fogott velük kezet Suz.
-Mi is gyermekem nagyon örülünk a szerencsének. Ugye nem baj, ha tegezünk?- kérdezte kedvesen Clara.
-Egyáltalán nem. Sőt, örülök neki. - hálálkodott.
