Könyv 16
A Skorpió: földi pokol, gondolta Vazir al-Zajjat. A száz nyomorúságos cellában ülnek Egyiptom legveszélyesebb iszlamista radikálisai és dzsihádistái. A tizenkét vallatószobában az egyiptomi titkosrendőrség néhány órai „kérdezősködése” után még Allah legkeményebb harcosai is kiadták titkaikat. Azok közül, akik a börtön kapuját átlépték, csak nagyon kevesek távoztak testi és lelki sérülés nélkül. Akik egyszer találkoztak Vazir al-Zajjattal, nemigen érték meg, hogy beszéljenek róla.
A Skorpió aznap délután a sokévi átlagnál is zsúfoltabb volt. Al-Zajjat nem talált ebben semmi meglepőt, hiszen ő maga volt felelős az újonnan érkezők hatalmas áradatáért. A négyes számú kihallgató helyiség soron lévő vádlottja tűnt a legbiztatóbb esetnek: Husszein Mandali, tanár, az imbabai Allah Kardja erősségből. Tizenkét órája tartóztatták le Tajjib Abdul-Razzak sejk prédikációja terjesztésének alapos gyanújával. A vád aligha új, hiszen a sejk ostorozó prédikációi föl-fölbukkantak Egyiptom leigázott tömegei között, de a Mandalinál talált felvétel tartalma különösen jelentős volt. A felvételen a sejk utalt az amerikai nő londoni elrablására, és a rendszer megdöntésére, népi felkelésre buzdított. Ezek a körülmények azt támasztották alá, hogy a prédikációt nemrégiben rögzítették. Al-Zajjat azzal is tisztában volt, hogy a kazetták nem csoda folytán vagy Allah akaratából kerültek elő. Meg volt győződve róla, hogy Husszein Mandali az ő régen várt, nagy lehetősége.
Al-Zajjat erősen belökte az ajtót, és belépett a helyiségbe. A három vallató feltűrt ingujjal, patakzó homlokkal állt a szürke falnak támaszkodva. Husszein Mandalit egy fémszékhez kötözték. Arca dagadt és véres volt, testét égésnyomok és korbácsütések csíkozták. Kezdetnek nem rossz, de annak, aki az imbabai nyomornegyedből érkezik, ennyi nem elég, gondolta al-Zajjat.
Al-Zajjat leült Mandalival szemben, és megnyomta az asztalon álló magnó lejátszó gombját. Amikor elindult a felvétel, Tajjib sejk remegő, öreges hangja verődött vissza a vallatószoba csupasz falairól. Al-Zajjat percekig hagyta forogni a prédikációt, majd végül leállította a felvételt.
– Honnan szerezte a kazettát? – kérdezte nyugodt hangon.
– Egy embertől kaptam az egyik imbabai kávéházban.
Al-Zajjat mélyet sóhajtott, és a három verőlegényre pillantott. Ők húsz percen át még egyiptomi mércével mérve is nagyon keményen ütlegelték Mandalit. Amikor végre visszaültették a székre, a férfi alig volt magánál, és úgy sírdogált, mint egy gyerek. Al-Zajjat másodszor is megnyomta a lejátszó gombot.
– Honnan szerezte a kazettát?
– Egy embertől a…
Al-Zajjat gyorsan közbevágott:
– Tudom, emlékszem, egy embertől kapta az egyik imbabai kávéházban. Mégis, hogy hívták azt az embert?
– Nem mondta meg… a nevét.
– Melyik kávéházban adta át a kazettát?
– Nem… emlékszem.
– Egészen biztos ebben, Husszein?
– Egészen… biztos.
Al-Zajjat szó nélkül felállt, és biccentett a verőlegényeknek. Amint kilépett a folyosóra, még hallotta, hogy Mandali kegyelemért könyörög. Ne félj a Fáraó csatlósaitól. Higgy Allahban, és Allah megvédelmez téged! – válaszolta neki a sejk.
31
KOPPENHÁGA, KEDD 17.34
Az Ellátásnak nem volt elég ideje Gabriel és csapata számára megfelelően biztonságos házat vásárolni, ezért a koppenhágai Kongens Nytorvra néző, hatalmas, fehér homlokzatú luxusszállodában, az Hotel d'Angleterre-ben szállásolták el őket. Gabriel és Sarah röviddel fél hat után érkezett, és azonnal föl is ment negyedik emeleti szobájukba. Mordeháj fejhallgatóval, zokniban ült az íróasztalnál, és tekintetét ugyanúgy függesztette a vevőkészülékre, mint az orvos, aki a koponya-CT eredményeit vizsgálja életjeleket figyelve. Gabriel fölkapta a pótfejhallgatót, és grimaszt vágva Mordehájra nézett.
– Mintha egy cölöpverő gép lenne a szobában.
– Van is! – válaszolta Mordeháj. – Ahmed a neve. Valami játékot csapkod a földhöz néhány centire a telefontól.
– Mióta megy ez így?
– Már egy órája.
– Az anyja miért nem szól rá, hogy hagyja abba?
– Lehet, hogy süket. Fogalmam sincs. Egy biztos: én hamarosan megsüketülök, ha nem hagyja abba.
– Volt valami a telefonban?
– Csak egy kimenő hívás – válaszolta Mordeháj. –Ibrahimot hívta Amszterdamban, és arról panaszkodott, hogy Izsáknak milyen sokáig kell távol maradnia. Ha nem előre kitalált trükk, akkor a nő semmit sem tud.
Gabriel az órájára nézett. 17 óra 37 perc. Ilyen egy kém élete. Agyzsibbasztó unalom egy-egy rövid, horrorisztikus megszakítással. Visszavette a fejhallgatót, és várta, hogy megszólaljon Hanifá telefonja.
Lassan hozzászokott a vonal másik végén lévő idegenek nehezen elviselhető csendjéhez, és együtt szenvedték végig az unalmas hétköznapi estét. Ahmed a konyhakőhöz veri az autóját. Ahmed azt játssza, hogy repülőgép. Ahmed a nappali falához rugdalja a labdát. 20 óra 15-kor fülsiketítő csattanás hallatszott. Bár sohasem tudták pontosan megállapítani, milyen tárgy esett áldozatul, de biztosan valami értékesebb darab lehetett, mert Hanifá hisztérikus ordítozásban tört ki. A bűnbánó Ahmed megkérdezte, hogy apja telefonál-e aznap este. Gabriel, aki úgy meredt a földre, mintha valami elveszett tárgyat keresne, megdermedt, és feszülten várt a válaszra. Hanifá azt felelte, hogy apja természetesen fölhívja, ha tudja, hiszen mindig telefonál. Úgy tűnt, Ibrahim mégiscsak igazat beszélt.
20 óra 20-kor Ahmedet beparancsolta az anyja a kádba. Hanifá a nappaliban összetakarította a romokat, és bekapcsolta a televíziót. Adóválasztása tanulságos volt, hiszen hamarosan kiderült, hogy az al-Manar, a Hezbollah hivatalos televíziója műsorát nézi. A következő húsz percben, míg Ahmed a kádban pancsolt, kénytelenek voltak egy libanoni pap prédikációját végighallgatni, aki dicsőítette az Allah Kardja bátorságát, s újabb merényletekre szólított föl a hitetlen amerikaiak és cionista szövetségeseik ellen.
20 óra 43-kor hangos telefoncsörgés szakította meg a prédikációt. Hanifá gyorsan fölvette a kagylót, és arabul szólt bele:
– Izsák, te vagy az?
A hívó nem a férje volt, hanem egy nagyon zavarodott dán, aki valamilyen Knud nevű embert keresett. Amikor hallotta az arabul beszélő nő és a háttérben arabul beszélő pap hangját, hosszasan elnézést kért, majd letette a telefont. Hanifá szintén letette a kagylót, és bekiabált Ahmednek, hogy szálljon ki a kádból. Ebben a pillanatban a Hezbollah prédikátora is kiáltott, és arra szólította fel a világ muzulmánjait, hogy fejezzék be a munkát, amelyet Hitler elkezdett.
Mordeháj felháborodottan nézett Gabrielre:
– Nem kell ezt a baromságot mindkettőnknek végighallgatnunk! Menj ki egy kicsit a levegőre!
– Nem akarom elmulasztani a hívást.
– Erre valók a hangrögzítők – válaszolta Mordeháj, majd Gabriel kezébe nyomta a kabátját, és finom mozdulattal kitessékelte az ajtón. – Menj és egyél valamit! Vidd magaddal Sarah-t is! Nagyon szép pár vagytok.
A társalgóban egy Bach-menüettet játszott közömbösen a vonósnégyes. Gabriel és Sarah rá sem hederítve elhaladt mellette, majd átvágtak a téren, hogy eljussanak az új kikötő kávéházaihoz. Hidegre fordult az idő. Sarah svájcisapkát húzott a fejére, kabátja gallérját pedig fölhajtotta. Amikor Gabriel azzal ugratta, hogy megszólalásig egy kémre hasonlít, Sarah játékosan belékarolt, és a férfi vállához simult. Kiültek a mólóra, és egy sziszegő gázmelegítő alatt jéghideg Carlsberget kortyolgattak. Gabriel sült tőkehalat és krumplit evett, miközben Sarah a csatorna túlpartján álló házak kivilágított homlokzatát figyelte.
– Azt hiszem, ez jobb Langleynél.
– Langleynél minden jobb – válaszolta Gabriel.
A lány fölnézett a koromfekete égre.
– Az életed most a Nemzetbiztonsági Szolgálat kezében van.
– A tied is. Okosabb lett volna, ha elmégy Adrian-nel Londonba – válaszolta Gabriel.
– És kihagytam volna ezt? – kérdezte a lány, miközben tekintetével körbepásztázta a csatorna menti házakat. – Ha Izsák ma este telefonál, szerinted van esélyünk, hogy megtaláljuk Elizabeth Haltont?
– Minden attól függ, hogy a nemzetbiztonságiak mennyire pontosan tudják meghatározni Izsák tartózkodási helyét. De ha sikerül is megtalálniuk a búvóhelyet, újabb problémát vet fel a fogoly kiszabadítása. Izsák és társai felkészültek a halálra, ami azt jelenti, hogy a roham egészen biztosan nem lehet erőszakmentes. De biztos vagyok benne, hogy szakértői vélemény készül ennek kivitelezéséről is – tette hozzá némi gúnnyal Gabriel.
– Ne játszd a megsebzett mártírt, Gabriel! Nem illik hozzád!
– Amiket ma állítottak rólam Washingtonban, azokat nemigen tudom elfogadni.
– Washington nagyon könyörtelen város. –Jeruzsálem is az.
– Akkor viszont legyen rinocéroszbőröd, ha a Moszad élére kerülsz! – mondta Sarah csintalanul. –Adrian azt mondta, ez csak szóbeszéd, de a reakciódból látom, hogy igaz – tette hozzá, majd fölemelte a poharát. – Mazel tov!
– Az őszinte részvétem megfelelőbb lenne.
– Ezek szerint nem akarod elfogadni a posztot?
– Van, akire rázúdul a nagyság.
– Fantasztikus hangulatban vagy ma este, mondhatom!
– Bocsáss meg, Sarah! A népirtásról és a megsemmisítésről szóló beszéd elrontotta az estémet.
– Aha! – felelte a lány, majd elgondolkodva húzott egyet a söréből, és rögtön meg is rázkódott a hidegtől. – Ugye, tudod, hogy ennek az étteremnek van belső helyisége is?
– Persze hogy tudom, de ott nehezebben veszem észre, ha figyelnek bennünket.
– Most figyelnek?
– Tanultál megfigyelés elhárítást, mondd meg te!
– Egy férfi iszogatott a bárban, amikor kiléptünk a szállodából, most pedig a csatorna túloldalán ácsorog egy nővel, aki legalább tizenöt évvel idősebb nála.
– Szerinted a dán biztonságiaktól?
– A bárban németül beszélt.
– Tehát?
Sarah megrázta a fejét:
– Szerintem nem a dán biztonságiaktól van. Te mit gondolsz?
– Szerintem egy német szoknyapecér, aki azt a nőt minden vagyonából kiforgatja.
– Figyelmeztessük a nőt?
– Szerintem van épp elég bajunk ma estére.
– Mindig ilyen kellemes veled randevúzni?
– Észre se vettem, hogy randevúzunk.
– Hosszú idő óta ez az egyetlen randevúnak nevezhető esemény az életemben.
Gabriel hitetlenkedve nézett a nőre, és zavarában bekapott egy darab halat.
– Ugye, nem kell komolyan vennem, hogy problémáid vannak a férfiakkal?
– Lehet, hogy már megfeledkeztél róla, de az al-Bakari-műveletben való részvételem miatt jelenleg álnéven élek. Ez eléggé megnehezíti az ismerkedést. Még a közvetlen munkatársaim se tudják az igazi nevemet, és a múltamat sem ismerik. Azt hiszem, így a legjobb. Különben egy se jön be azok közül, akiket ismerek. Azt hiszem, a szívemet valaki más rabolta el – tette hozzá sokatmondóan, és pohara fölött Gabriel arcát fürkészte. – Itt az alkalom, hogy szégyenlősen megkérdezd, ki az a férfi, akinek odaadtam a szívemet.
– Vannak olyan kérdések, Sarah, amiket jobb nem föltenni.
– Te olyan filozofikusan higgadt vagy, Gabriel. – A lány belekortyolt a sörbe, és tovább nézegette a csatorna menti házakat. – De a szíved beszél helyetted.
– Hidd el, Sarah, sokkal jobbat érdemelsz egy ötvenes embergyűlölőnél a Jezréel völgyéből.
– Mindig is vonzódtam az embergyűlölő férfiakhoz, különösen a tehetségesekhez. Az időzítésemmel azonban mindig baj volt, ezért is tanultam képzőművészetet zene helyett. – Sarah keserűen elmosolyodott. – Ugye, Chiara az?
Gabriel lassan bólintott.
– Tudtam. Nagyon szerencsés lány.
– Én vagyok a szerencsés.
– Túl fiatal hozzád, tudod?
– Nálad idősebb például, de azért köszönöm a figyelmeztetést.
– Ha egyszer leváltana egy fiatalabb férfira… – kezdte a lány, de megbicsaklott a hangja. – Szóval, tudod, hol találsz meg. Én leszek az a magányos egykori múzeumigazgató, aki a Terrorellenes Központ Szaúd-Arábia-részlegén az éjszakai műszakban dolgozik.
Gabriel előrehajolt, és megérintette a lány arcát, amelynek alabástrombőrére piros rózsákat rajzolt a hideg.
– Sajnálom – mondta Gabriel.
– Mit sajnálsz?
– Nem lett volna szabad veled dolgoznunk. Valaki mást kellett volna keresnünk.
– Nincs még egy olyan, amilyen én vagyok. De azt hiszem, ezt tudod.
Kínai turisták, Európa legújabb megszállói álltak be fotózáshoz a szálloda előtti tér közepén. Gabriel karon fogta Sarah-t, fejében pedig megörökítette a lehanyatló civilizáció szentélyeinél vakációzó turisták pompásan abszurd képét. A d'Angleterre szálló előcsarnokából a portás csodáló tekintetétől kísérve és Pachelbel Kánonjának zenei aláfestésével fölvonultak a lépcsőn. Amikor betoppantak, Mordeháj feszülten járkált föl-alá a szobában. Gabriel kezébe nyomott egy fejhallgatót, és odavezette a magnetofonhoz.
– Tényleg telefonált. Megvan a fickó, Gabriel! Megcsináltad!
32
KAIRÓ, KEDD 22.19
A Skorpió börtön 4-es számú kihallgató helyiségében – ahogyan több-kevesebb idő elteltével mindig – fény derült az igazságra. Amint Vazir al-Zajjat is gyanította, Husszein Mandali nem egyszerű, felső tagozatos tanár volt, hanem az Allah Kardja egyik kéme, valamint egy fontos, imbabai központú sejt vezetője. Mandali azt is bevallotta végül, hogy jelen volt, amikor Tajjib sejk magnóra vette a kormány elleni felkelésre bujtogató prédikációját. A felvétel a Gezira Sportklubtól északra fekvő, külföldiek, filmsztárok és a rendszer hirtelen fölkapaszkodott emberei által gyakran látogatott Ramszesz-tornyok 2408-as luxuslakosztályában készült vasárnap délelőtt. Gyors aktaellenőrzés után az is kiderült, hogy a szóban forgó lakosztály egy Nedzsad Holdings nevű cég tulajdona. Egy második aktaellenőrzés során az is tisztázódott, hogy a Nedzsad Holdings nevű vállalatot Rasíd bin Szultán al-Szaúd herceg irányítja.
Nem ez volt az első alkalom, hogy a herceg neve kapcsolatba került az egyiptomi iszlamista terrorakciókkal. Évek alatt több millió dollárt tömött az egyiptomi dzsihádisták zsebébe, így az Allah Kardja valós és álszervezeteibe is. Mivel a herceg szaúdi származású volt, és az elszegényedett Egyiptom igencsak rászorult Szaúd-Arábia hathatós gazdasági segítségére, al-Zajjat nem tehetett mást, mint szemet hunyt a herceg adományai fölött. De ez most egészen más dolog. Az iszlamista ügyek finanszírozása rendben van; de támogatni és bújtatni egy terroristát, aki a Mubarak-kormány megdöntésére uszít, az al-Zajjat szemében is túlment minden határon. Ha az SSI egy szaúdi tulajdonú ingatlanban kapná el Tajjib sejket, az elegendő muníciót szolgáltatna al-Zajjatnak ahhoz, hogy az egyiptomi belpolitikában egyszer s mindenkorra véget vessen a szaúdi befolyásnak.
Al-Zajjat röviddel fél tizenegy után érkezett a Ramszesz-tornyokhoz. Az épületet frissen toborzott rendőrök vették körül. Jól tudta, hogy a fiatal rendőrtisztviselők közül sokan titokban támogatják a Kard törekvéseit, sőt, ha módjukban állna, ugyanúgy golyót röpítenének a Fáraóba, ahogy annak idején Khálid Iszlambúli hadnagy. Al-Zajjat megkérte a sofőrjét, hogy hajtson az út túloldalára, ahol lehúzta az ablakot. Egy férfi, amikor megpillantotta a hivatali Mercedest, futva megindult felé.
– Két perccel ezelőtt hatoltunk be – mondta a tiszt. –A helyiség üres volt, de nyilvánvalóan tartózkodtak benne, és akárki volt ott, sebtében hagyta el a lakást. Az asztalon maradék ételt találtunk, és a főzőedények is melegek voltak még.
Al-Zajjat csendesen elkáromkodta magát. Vagy balszerencséje van, vagy pedig valamelyik beosztottja tégla. Egy SSI-tag figyelmeztette volna a sejket, hogy az elfogott Mandali vallott?
– Zárják le a Zamálek hídjait! Senkit ne engedjenek ki a szigetről alapos ellenőrzés nélkül! Az sem érdekel, ha a gazdagok és híresek megharagszanak. Meg akarok győződni róla, hogy a sejk nem bujkál-e még itt valahol.
A tiszt megfordult, és visszaszaladt az épülethez. Al-Zajjat előrántotta a zsebéből a mobilját, és a Skorpió számát tárcsázta.
– Kiszáradt forrásból próbálunk vizet fakasztani – mondta a telefonba.
– Megdolgozzuk még egyszer Mandalit?
– Ne, már ő is kiszáradt!
– Akkor mit tegyünk vele?
– Mandali soha nem volt nálunk – mondta al-Zajjat. – Soha nem is hallottunk róla. Ő egy senki. Nem létezik.
33
KOPPENHÁGA, KEDD 22.24
Gabriel leült a magnetofon elé, feltette a fejhallgatót, majd megnyomta a lejátszó gombot.
– Már azt hittem, ma este nem is fogsz hívni. Tudod, hogy mennyi az idő?
– Nagyon elfoglalt voltam. Láttad a híreket?
– A robbantásokat? Persze, mindenki arról beszél.
– És miket mondanak?
– A dánok természetesen sokkot kaptak. Most azt várják, mikor történik hasonló Koppenhágában. Itt, Nørrebróban azt mondogatják, hogy Európa azt kapta, amit megérdemelt, amiért támogatja az amerikaiakat. Azt követelik, hogy az amerikaiak engedjék szabadon a sejket.
– Vigyázz, mit beszélsz a telefonban, Hanifá! Sohase tudhatod, ki hallgat le!
– Ugyan ki akarna lehallgatni engem? Én egy senki vagyok.
– De egy olyan emberhez mentél feleségül, aki a dániai Muzulmán Ügyek Tanácsánál dolgozik.
– Egy olyan férfihoz, aki simán otthagyja feleségét meg a gyerekét, hogy a Közel-Keleten kalandozzon, és a muzulmán világ állapotáról felmérést készítsen. Különben merre jársz ma este?
– Isztambulban vagyok. Hogy van Ahmed?
Gabriel megnyomta a STOP gombot, visszatekerte a beszélgetést, majd újra elindította.
– Különben merre jársz ma este?
– Isztambulban vagyok. Hogy van Ahmed?
– Hiányzik neki az apja.
– Beszélni akarok vele!
– Már túl késő van, Izsák. Több mint egy órája alszik.
– Ébreszd fel!
– Nem ébresztem.
– Nagyon fontos lenne beszélnem vele.
– Akkor korábban kellett volna telefonálnod! Hol vagy, Izsák? Mi ez a zaj a háttérben?
– Behallatszik a forgalom a hotelszobámba.
– Olyan, mintha egy autópályán volnál.
– Isztambul nagyon zajos, nem olyan, mint Koppenhága. Beszéltél ma apámmal?
Gabriel újra megállította, visszatekerte, majd elindította a beszélgetést.
– Hol vagy, Izsák? Mi ez a zaj a háttérben ?
– Behallatszik a forgalom a hotelszobámba.
– Olyan, mintha egy autópályán volnál. –Isztambul nagyon zajos, nem olyan, mint Koppenhága.
Beszéltél ma apámmal?
– Igen, délután.
– Jól van?
– Úgy tűnt.
– Milyen az idő Koppenhágában?
– Hideg van, Izsák. Szerinted milyen lenne?
– Láttál furcsa alakokat a lakás körül? Bármilyen szokatlanarcot az utcán?
– Sokkal több a rendőr, mint máskor, de semmi különös.
– Biztos vagy benne?
– Igen. Miért vagy olyan ideges?
– Mert a muzulmán közösségeket Európa-szerte megtámadták. Letartóztathatnak és kihallgathatnak bennünket csak azért, mert arabul beszélünk, és Mekka felé imádkozunk.
– Senkit sem tartóztattak le Koppenhágában?
– Még nem.
– Izsák, mikor fog már befejeződni a konferenciád? És mikor jössz végre haza?
– Igazából ti fogtok idejönni. Nem Isztambulba, hanem valami szebb helyre.
– Most meg miről beszélsz?
– Menj oda a szekrényemhez, és húzd ki a legalsó fiókot. Találsz benne egy borítékot, amit neked hagytam ott.
– Nincs kedvem játszani, Izsák! Fáradt vagyok.
– Hanifá! Csak csináld, amit mondtam! Megígérem, hogy nem fogsz csalódni!
Hanifá lemondó sóhajjal úgy vágta le a kagylót a telefon mellé, hogy Gabrielnek majdnem beszakadt a dobhártyája. A következő hangot már távolabbról hallotta: papucsos láb kopogása, nyikorogva kinyíló fiók, papírzörgés. Néhány másodperc múlva pedig Hanifá riadt hangja:
– Honnan szerezted ezt a pénzt?
– Ne érdekeljen, honnan szereztem! Megtaláltad a jegyeket?
– Bejrútba? De minek mennénk mi Bejrútba?
– Nyaralni.
– A repülőjegy péntekre szól. Hogy az ördögbe készülök el olyan hamar?
– Csak dobálj be néhány dolgot a táskába. Valakit megkérek a Tanácsból, hogy vigyen ki a reptérre. Egy kollégám kimegy elétek, és Ahmeddel elvisz benneteket egy olyan lakásba, amit megkaptunk használatra. Néhány napon belül én is megyek utánatok Isztambulból.
– Izsák, ez tiszta őrültség! Miért nem említetted ezt még eddig?
– Csak tégy úgy, ahogy mondtam! Most mennem kell, Hanifá!
– És mikor fogunk megint hallani felőled?
– Nem tudom pontosan.
– Mit jelent az, hogy nem tudod pontosan? Csak annyit mondasz, hogy szálljak föl egy bejrúti gépre, és kész?
– Igen. A feleségem vagy, azt kell tenned, amit mondok!
– Ez nem így van, Izsák. Mondd meg, hogy mikor hívsz megint, különben nem szállok fel arra a nyavalyás gépre!
– Holnap este hívlak.
– Mikor?
– Amikor ráérek.
– Nem, nem akkor, amikor ráérsz! Tudni akarom, hogy mikor hívsz fel!
– Fél tízkor.
– Milyen időzónában ? A tiédben vagy a mienkben ?
– Koppenhágai idő szerint fél tízkor.
– Fél tíz után egy perccel nem fogom fölvenni a telefont. Értjük egymást, Izsák?
– Most mennem kell, Hanifá?
– Izsák, várj!
– Szeretlek, Hanifá?
– Izsák! Kattanás.
– Mit tettél, Izsák? Uramisten, mit tettél?
Gabriel megint megállította a felvételt, visszatekerte és újra meghallgatta.
– Tudni akarom, hogy mikor hívsz fel?
– Fél tízkor.
– Milyen időzónában? A tiédben vagy a mienkben?
– Koppenhágai idő szerint fél tízkor.
– Fél tíz után egy perccel nem fogom fölvenni a telefont. Értjük egymást, Izsák?
STOP.
Gabriel ránézett Mordehájra.
– Azt a részt szeretném még egyszer meghallgatni, ahol Izsák megkéri Hanifát, hogy keresse elő a pénzt és a jegyeket. Le tudnád nekem kapcsolni a szobai felvevőt, hogy egyedül csak Izsákot halljam?
Mordeháj bólintott, és úgy tett, ahogy Gabriel kérte. Gabriel háromszor meghallgatta azt a huszonhárom másodperces szünetet, amíg nem folyt beszélgetés a házastársak között, aztán levette a fejhallgatót, és Sarah-ra nézett.
– Szólj Adriannek, hogy ne várjon a nemzetbiztonságiakra! Mondd meg neki, hogy Izsák egy németországi autópálya-pihenőhelyről telefonált. A háttérben beszélők dialektusából ítélve északnyugaton vannak. Mondd meg neki azt is, hogy legalább még egy személlyel utazik együtt. Teherautóban vagy furgonban szállítják a foglyot. A következő néhány órában valószínűleg nem fognak megállni, mert épp most tankolták tele az autót.
