Könyv 6

A Ben Gurion repülőtér VIP-váróterme teljesen üres volt, amikor Gabriel aznap éjjel megérkezett Tel-Avivba. Egyedül sétált végig a fehérre festett folyosón, ahonnan kilépett a csípős levegőjű éjszakába. Samron körforgalomban várakozó, páncélozott limuzinjának félig leeresztett hátsó ablakából gomolygott felfelé a cigarettafüst. A limuzin mögött várakozó másik autóban hihetetlenül fiatal testőrök ültek, akik a meghiúsult gyilkossági kísérlet óta követték Samront. Főnöke öreg napjait felfegyverzett fiatalok társaságában töltötte. Gabriel szinte biztosra vette, hogy rá is ez a sors vár majd.

Beszállt a limuzin hátsó ülésére, és becsukta az ajtót. Samron csendesen üdvözölte, majd májfoltos kezével intett a sofőrnek, hogy indulhatnak. Alighogy elindultak a Júdeai-hegységen át Jeruzsálem felé, Samron egy rakás izraeli újságot nyomott Gabriel ölébe: Hárec, Máriv, Jediot Áháronot, Jerusalem Fost. Mindegyik címlapján ott virított Gabriel fényképe.

– Néhány napos csendes olvasgatásra küldtelek Amszterdamba, és ezzel térsz vissza nekem? Ugye, tisztában vagy vele, Gabriel, hogy egyszerűbb módon is le lehet mondani a miniszterelnök vacsorameghívását?

– Pedig nagyon készültem rá.

Samron kétkedő pillantást vetett rá.

– Legalább kedvező a cikkek hangneme, nem a szokásos sárdobálás, amiben rendszerint részünk van, ha ügynökeink bevetés közben reflektorfénybe kerülnek. Újra nemzeti hőssé váltál. A Hárec „Izrael nem túl titkos szuperügynökének” nevezett. Ez a kedvencem.

– Örülök, hogy ennyire szórakoztatónak találod.

– A legkevésbé sem tartom szórakoztatónak – válaszolta Samron egészen más hangnemben. – Egy tőlünk merőben szokatlan lépéssel elküldtünk Londonba, hogy a britek értésére add a helyzet súlyosságát. Ők nem hittek neked, ami népirtáshoz vezetett a londoni földalattin, sőt az amerikai nagykövet lánya is muzulmán terroristák kezére került.

– A hat megölt amerikai diplomatáról és testőrről nem is beszélve.

– Igen, róluk, úgy tűnik, mindenki megfeledkezett – tette hozzá Samron újabb cigarettára gyújtva. – Honnan tudtad, hogy a Hyde Parkban fognak lecsapni?

– Egyáltalán nem tudtam. Volt egy feltevésem, ami igaznak bizonyult.

– És mi vezetett erre a feltételezésre?

Gabriel előadta a Szamir al-Maszri amszterdami lakásában talált jegyzettömb történetét. Samron Gabriel tökéletes emlékezőtehetségére volt leginkább büszke. A fiú rendkívüli adottságokkal érkezett hozzá, de ő tanította meg neki, hogy miképp használja ezeket az adottságokat.

– Ezek szerint nem is egyszer, hanem kétszer figyelmeztetted őket? – jegyezte meg Samron. – Hát ezért viselkedtek olyan tökfej módjára a tárgyalásokon! Volt egy sanda gyanúm, hogy a letartóztatásodat és a fogva tartásodat arra akarják felhasználni, hogy nyomást gyakorolhassanak ránk.

– És ezt miért tették volna?

– Hogy a vallomástételed során ne derüljön fény a Graham Seymourral folytatott beszélgetésed valódi természetére.

– Szerinted Seymour védi a seggét?

– Hosszú és emlékezetes pályájának utolsó szakaszához érkezett. Már valószínűleg ott lebeg a szeme előtt a vidéki kis villája, a lovaggá ütés és egy bársonyszék a City valamelyik tekintélyes befektetési tanácsadó cégének igazgatói tanácsában. Nyilván nem szeretné, hogy egy pisztollyal hadonászó izraeli a cél előtt elgáncsolja.

– Nem fogok a kardomba dőlni csak azért, hogy Graham Seymour hírnevét és nyugdíjas éveit biztosítsam.

– Persze, de nem is kell olyasmit tenned, amivel kínos helyzetbe hozod. Majd szépen kifundáljuk, milyen szemszögből közelítsük meg az igazságot úgy, hogy mindkettőtök jó híre megmaradjon. – Samron elmosolyodott. Az igazság különböző szempontokból való megközelítése kedvenc szabadidős tevékenységei közé tartozott. – Graham Seymour máglyára küldésének számunkra nincsen igazi haszna. A következő életedben még szükséged lesz rá és a barátaira.

– És milyen lesz az az élet?

Samron fehéren gomolygó cigarettafüstjén át fürkészte Gabrielt.

– Annak sincs sok haszna, ha szándékosan ostobán viselkedsz. Nagyon jól tudod, hogy mik a terveink veled. Elérkezett az idő, hogy vezető légy. A trónterembe nyíló ajtó kulcsa a te kezedben van.

– Lehet, hogy így van, Ari. Az egyetlen aprócska probléma, hogy nekem nem kell ez a kulcs. Egészen más terveim vannak az életem további részére.

– Szerintem pedig megértél rá, hogy félretedd a gyerekes álmaidat.

– A restaurálásra gondolsz?

– Pontosan.

– Amikor egy orgyilkost kellett álcázni vele, még nem nevezted gyerekesnek.

– A restaurálás mindkettőnk érdekeit hosszú ideig jól szolgálta, de mára lejárt az ideje.

Egy páncélos jármű megszenesedett váza mellett haladtak el, amely a Báb el-Vád-i véres összecsapások nyomaként a függetlenségi háború óta ott állt.

– Voltam én már válság idején a Miniszterelnöki Hivatalban. Láttam, ahogy vezetőink darabokra tépik egymást. Én nem így akarom a következő tíz évemet eltölteni. Különben is, ha az egykori tábornokok rám néznek, csak egy fegyverrel játszó kisfiút látnak bennem.

– Már egyáltalán nem vagy kisfiú. Abba a korba léptél, amikor a kormányzatban ülő férfiak karrierjük csúcsára érnek. Te egy kicsit hamarabb kerülsz oda, mint mások. Mindig is kicsit csodagyerekszámba mentél.

Gabriel maga elé tartotta a Hárecet.

– Ezzel meg mit kezdünk?

– A botránnyal? – Samron vállat vont. – Egy botrány nélküli karrier nem is igazi karrier. Ezek a botrányok egyébként nagyon értékes pártfogókat szereztek neked Washingtonban és a Vatikánban egyaránt.

– Más oldalról viszont rengeteg ellenséget is szereztek.

– Ezek az ellenségeid maradnak, akármit csinálsz.

Még akkor is az ellenségeid lesznek, amikor a testedet a Danié mellé helyezik az Olajfák hegyén. – Samron elnyomta a cigarettát. – Ne aggódj, Gabriel! Ez nem megy majd egyik napról a másikra. Ámosz haldoklása hosszú ideig eltart, és csupán néhányan tudják, hogy a beteg menthetetlen.

– Mennyi idő lesz?

– Egy év – válaszolta Samron. – Legfeljebb másfél. Addig még rengeteg időd marad, hogy helyrehozz néhány képet Rómában.

– Ari, teljesen esélytelen, hogy egy teljes éven át titokban bírod tartani. Mindig is azt mondtad, hogy a hírszerzésen belül semmit sem lehet titokban tartani.

– E pillanatban csupán három ember tud a dologról: te, én és a miniszterelnök.

– És Uzi.

– Uzit be kellett vonnom a dologba; ő az én szemem a Cégnél.

– Lehet, hogy engem is azért akarsz odarakni?

Samron elmosolyodott.

– Ez nem így van, Gabriel. Azért akarlak téged odarakni, hogy végre lehunyhassam a szemem.

– Csak nem készülsz meghalni, Ari?

– Csak egy rövid szundikálást szeretnék.

Gabriel hátrafordult, és kinézett az ablakon. A kísérő autó féktávolságnyira követte őket. Majd Samronra nézett, és megkérdezte, van-e valami hír Elizabeth Halton hollétéről.

– Még mindig nincs üzenet a fogva tartóktól – válaszolta Samron. – A britektől sem kaptunk friss információt, legalábbis semmi olyasmit, amit a nyilvánosság elé kívánnának tárni. Viszont elképzelhető, hogy más forrásból mégiscsak használható hírekhez jutunk.

– Honnan?

– Egyiptomból. Az SSI-ba beépített legfontosabb emberünk ma reggel jelzett, hogy van valamije számunkra.

Az SSI az Államvédelmi Nyomozó Iroda igazgatóságának a rövidítése, az egyiptomi titkosrendőrség finomabb és hivatalos megnevezése volt.

– Az emberünket hogy hívják? – kérdezte Gabriel.

– Vazir al-Zajjat, a militáns vallási mozgalmak elhárításának vezetője. Vazir munkaköre a legkeményebb feladat az egész Közel-Keleten. Azért küzd, hogy Egyiptom muzulmán szélsőségesei ne rombolják szét a fennálló rendszert. Az iszlám fundamentalizmus hazája Egyiptom, ilyenformán az egyiptomi szélsőségesek az al-Kaida oszlopos tagjai. Vazir a világon mindenkinél jobban ismeri a dzsihádista mozgalmak helyzetét. Folyamatosan tudósít bennünket a Mubarak-kormány stabilitásáról, és megosztja velünk az Izrael ellen készülő terrortámadásokkal kapcsolatos híreit.

– Ebben az ügyben milyen híre van?

– Azt nem tudhatjuk, amíg le nem ülünk vele tárgyalni – válaszolta Samron. – Vele pedig természetesen az országon kívül találkozunk.

– Hol?

– Cipruson.

– Melyik tiszt van megbízva az üggyel?

– Simon Pazner.

Pazner a római állomásvezető volt, de kettős feladatot látott el, mert a római állomás volt egyben a földközi-tengeri Moszad-operációk központja is.

– Mikor utazik Pazner Ciprusra?

– Reggel.

– Mondd meg neki, hogy maradjon a fenekén Rómában.

– Miért mondanám?

– Azért, mert én magam megyek Ciprusra, hogy találkozzam az egyiptomival.

Samron áthatolhatatlan némaságba burkolózott, és egyik ideig szótlanul révedt maga elé.

– Ebben az ügyben hivatalosan vége a részvételednek – szólalt meg végül. – Ez most már amerikai és brit probléma. Nekünk épp elég aggódnivalónk van e nélkül is.

Gabriel megmakacsolta magát.

– Ari, én ott voltam, amikor történt! Azt akarom, hogy a lány megtalálása érdekében minden követ megmozgassunk!

– Ezt is fogjuk tenni. Simon Pazner már három éve foglalkozik Vazirral. Tökéletesen alkalmas arra, hogy Ciprusra utazzon, és alaposan kikérdezze.

– Bizonyára így van, de most én megyek helyette Ciprusra.

A sötétben megvillant Samron régi, rozsdamentes acélból készült öngyújtójának lángja.

– Fiam, még nem te vagy a memune! Különben is, megfeledkeztél róla, hogy az újságok tele vannak a képeddel?

– Ugyan, Ari! Nem a vasfüggöny mögé megyek! Samron a fellobbanó lángba tartotta cigarettáját, majd erős csuklómozdulattal el is oltotta az öngyújtót.

– Már megint a saját szavaimat használod fel ellenem. Jól van, fiam, utazz el holnap Ciprusra! De azért beszélj az álcázásiakkal, hogy csináljanak valamit a külsőddel! A Hyde Park-i akcióddal újabb ellenségeket szereztél magadnak.

– Graham Seymour is pont ugyanezt mondta.

– Hát, legalább valamiben igaza volt – válaszolta Samron eltűnődve.

Amikor Gabriel húsz perccel később belépett a lakásába, enyhe vaníliaillat csapta meg az orrát, és a nappaliban is égve találta a villanyt. Táskáját az új kanapéra dobta, és besétált a hálószobába. Chiara az ágy végébe kuporodva, elmélyülten vizsgálta a lábujjait. Napbarnított testét csak egy fürdőlepedő takarta. Ránézett Gabrielre, és elmosolyodott. Mintha nem is hosszú hetek, hanem csak néhány perce nem látták volna egymást.

– Nahát, te itt vagy? – kérdezte tettetett meglepetéssel.

– Samron nem is említette, hogy ma este érkezem?

– De, lehet.

Gabriel odalépett Chiarához, s lehúzta a törülközőt a fejéről. A lány súlyos és vizes haja ráomlott napbarnított vállára. Arcát csókra tartotta, s meglazította magán a törülközőt. Lehet, hogy Samronnak mégiscsak igaza volt, gondolta Gabriel, amikor Chiara lerántotta az ágyra. Talán mégis hagynia kellene, hogy Pazner találkozzon Cipruson az egyiptomival.

Szeretkezés után mindketten nagyon megéheztek. Gabriel leült a kis konyhaasztalhoz, és a híradót nézte, míg Chiara, aki Gabriel egyik mellig kigombolt ingét rántotta magára, gombás fettuccinét készített.

– Honnan értesültél róla, hogy letartóztattak?

– Ugyanúgy az újságból, mint mindenki más. Egész Buenos Aires meg van bolondulva érted – válaszolta a lány, miközben töltött egy pohár vörösbort.

– Milyen jellegű munkát végeztél odaát?

– Tudod, hogy nem mondhatom el.

– Tudom, hogy egy Hezbollah-sejt tagjait figyelted meg. Csak azt szeretném tudni, hogy a megfigyelőcsapat tagja voltál-e, vagy csak kísérőtiszt.

– Tagja voltam a csapatnak. Mostanában már nem túl sok kísérő munkát végzek.

– És miért vettek ki a csapatból?

– Elkezdtek érdeklődni utánam.

Ekkor hirtelen megjelent a képernyőn Elizabeth Halton arca.

– Csinos lány. Miért rabolták el? – kérdezte Chiara.

– Holnap megtudom – válaszolta Gabriel, majd elmesélte ciprusi küldetését.

– És mi lesz a miniszterelnök vacsorájával?

– Erről meg honnan tudsz? – kérdezte Gabriel a képernyő mellől felpillantva.

– Samron mesélte.

– Hát, ennyit a műveleti biztonságról. Egészen pontosan mit mondott?

Chiara belerakta a tésztát a forró vízbe, és leült Gabriel mellé.

– Azt mondta, beleegyeztél, hogy te leszel az igazgató, ha Ámosz visszavonul.

– Én nem egyeztem bele semmi ilyesmibe.

– Samron nem ezt mondta.

– Samron már régóta azt hallja, amit hallani akar. Mindent úgy ért, ahogy érteni akarja. Még mit mesélt?

– Azt akarja, hogy amilyen hamar lehet, rendezzük a magánéletünket. Úgy véli, nem helyes, ha egy igazgató házasságon kívül él együtt egy nővel, különösen ha az illető épp a Moszad alkalmazottja. Azt is gondolja, hogy a házasodást kicsit fel kéne gyorsítanunk. – Ujjait Gabriel álla alá helyezte, s maga felé fordította a férfi arcát. – Ezzel te is egyetértesz, nem?

– De, igen, természetesen – válaszolta sietve Gabriel. Már megtanulta, hogy Chiara a házassági tervekről folyó beszélgetésben egy pillanatnyi hezitálást is rögtön úgy értelmez, mintha ő nem is akarná elvenni feleségül. – Én is úgy látom, hogy amilyen gyorsan lehet, össze kell házasodnunk.

– Mikor?

– Mit mikor?

– Ez nagyon egyszerű kérdés, Gabriel. Mit gondolsz, mikor házasodjunk össze?

– Tavasszal, mielőtt jön a forróság.

– Májusban?

– Május tökéletes lenne.

Chiara kivette Gabriel álla alól az ujjait, s idegesen rágni kezdte a körmét.

– Hogy fogok egy esküvőt hat hónap alatt megszervezni?

– Fogadj föl egy profi rendezvényszervezőt, az majd mindent elintéz helyetted.

– Egy házasság nem hadművelet, Gabriel! Azt nem profik, hanem a család intézi.

– Mit szólnál Gila Samronhoz? Ő a hozzám legközelebb álló anyaszerű nő.

– Gilának épp elég baja van a férjével.

– Eggyel több érv amellett, hogy segítsen neked az esküvő megszervezésében. Higgy nekem, biztosan ugrani fog az ajánlatra!

– Tulajdonképpen nem is rossz ötlet. Nem csoda, hogy Samron téged akar főnöknek kinevezni. Elsőként össze kell állítanunk a vendéglistát.

– Az könnyen fog menni – válaszolta Gabriel. –Csak hívj meg mindenkit a Cégtől, a Sábáktól, az AMAN-tól, a kormányból meg a Knesszetből. Ja, és ne felejtsd ki a miniszterelnököt sem!

– Nem biztos, hogy szeretném, ha a miniszterelnök is jelen lenne az esküvőmön.

– Csak nem tartasz tőle, hogy egy nyolcvanéves, pocakos öregúr túlragyogja a menyasszonyt?

– De igen.

– A miniszterelnöknek három lánya is van. Biztosan ügyelni fog rá, hogy ne terelje el rólad a figyelmet életed nagy napján.

– A mi életünk nagy napján, Gabriel!

A víz majdnem kifutott. Chiara fölállt, és odalépett a tűzhelyhez.

– Biztosan el akarsz utazni Ciprusra holnap?

– A saját fülemmel akarom hallani, mit mond az egyiptomi.

– De csak most érkeztél haza!

– Csak egy-két napról van szó! Gyere velem te is. Kicsit még süttethetnéd a pocakodat.

– Ilyenkor hideg van Cipruson.

– Szóval azt akarod, hogy egyedül menjek?

– Nem, elmegyek veled. Még nem is mondtál semmit az új bútorokról! Tetszik, ahogy átrendeztem a lakást?

– Nagyon! – vágta rá Gabriel. – Nagyon szép.

– A dohányzóasztalon találtam egy karikát. Alátét nélkül tettél rá valami forró italt?

– Uzi volt! – válaszolta védekezve Gabriel. Chiara beleöntötte a fettuccinét a szűrőbe, és rosszallóan megjegyezte:

– Ez az Uzi annyira kétbalkezes. Nem is tudom, Bella hogy képes együtt élni vele!