Könyv 21

A Balti-tengeri Frederikshavn kikötőjéből Skagenbe vezető út elhagyatott és szinte járhatatlan volt. Gabriel a kormány fölé hajolva figyelte az általuk egymás után elhagyott hófödte városokat. Mindegyik település neve tele volt furcsa mássalhangzó-torlódással, ami még a német anyanyelvű Gabrielnek is feloldhatatlannak tűnt. A dán nem is nyelv, gondolta bosszúsan, miközben áthatolt a sötétségen, hanem nyelvtörő.

Miután elhagyták Ålbaek városát, végtelennek tűnő, holdbéli táj tárult eléjük. A Kandestederne nyári üdülőközpontja felé vezető út a dűne északi végén kanyarodott el. Gabriel, amikor ráfordult az útra, friss keréknyomokat pillantott meg a hóban. Gyanította, hogy ugyanattól a járműtől származnak, amely a Lindholm Høje-i temető parkolójában állt.

Elhaladtak néhány tanya mellett, majd ismét egy nagy kiterjedésű dűnevidékre értek. Itt-ott kivehető volt néhány nyaraló és házacska körvonala, de sehol nem égett lámpa, sehol nem állt autó; olyan kihalt volt minden, mintha megállt volna az élet.

A keréknyomok jobbra kanyarodtak egy keskeny útra, de a hóesésben nem lehetett látni, merre vezetnek. Gabriel egyenesen hajtott tovább, majd egy bedeszkázott kávézó mellett, a tengerre néző parkolóban megállt. Kezét az indítókulcsra helyezte, hogy leállítsa az autót, de meggondolta magát.

– Várjon meg itt! Ha kiszálltam, nyomja le a zárat, és ne nyissa ki másnak, csak nekem!

A zseblámpát és a kerékkulcsot magához véve elindult a kávézó irányába. Mindenfelé friss lábnyomokat talált: legalább két személytől származtak, de lehet, hogy többtől. Bárki hagyta is a nyomokat a hóban, a dűnék felől érkezett. Az egyik pár nyom levezetett a tengerpartra. Megegyezett a lindholmi nő lábnyomával.

Visszapillantott az Audira, majd követni kezdte a lábnyomokat, amelyek a vízparton véget értek. Jobbra is, balra is nézett, de nem talált folytatást, ezért visszaindult az autóhoz. Ahogy közeledett, észrevette, hogy Ibrahim tenyerét a műszerfalon nyugtatva, furcsán előrehajol. Hirtelen újabb, friss lábnyomot is megpillantott, amely a dűnék irányából a kocsi hátsó ajtajához vezetett. E pillanatban az ablak félig lehúzódott, és egy kesztyűs kéz intett neki, hogy menjen közelebb. Gabriel egy pillanatra megtorpant, de aztán engedelmeskedett. Kis kerülővel ment vissza, hogy megfigyelhesse a lábnyomokat. 36-os Adidas vagy Nike márkájú, női sportcipőnek tippelte.

Rosszul ítélte meg a cipő márkáját: Puma volt. Viselője alig huszonöt éves nő, aki sötétkék, gyapjú tengerészkabátot, és homlokába húzott gyapjúsapkát viselt. Ibrahim mögött ült, akinek a tarkójához hidegtől reszkető kézzel egy Makarovot tartott.

– Miért nem tartja azt a fegyvert a föld felé, még megsérülhet valaki! – szólította meg Gabriel.

– Pofa be, és tedd a kezed a kormányra! – A nő meglepően nyugodtan beszélt. Gabriel követte az utasítást.

– Hol van Izsák?

– Milyen Izsák? – kérdezte a nő.

– Fejezzük be a játékot! Nagyon hosszú és hideg éjjel áll mögöttünk. – Gabriel a visszapillantó tükörben a nőre nézett. – Csak azt mondja meg, hol találjuk Elizabeth Haltont, és már itt sem vagyunk.

– Ugye, te vagy az izraeli? Az a cionista disznó, aki megölte a társaimat a Hyde Parkban?

– Nem, én egy amerikai disznó vagyok.

– Amerikai disznó létedre elég jól beszélsz arabul.

– Apám diplomata volt. Bejrútban nőttem föl.

– Valóban? Akkor beszélj nekem angolul, te amerikai disznó!

Gabriel habozott, a lány pedig Ibrahim fejéhez emelte a pisztolyt.

– Maga nyert – szólalt meg Gabriel.

A nő most Gabrielre szegezte a fegyverét.

– Most rögtön meg kellene öljelek, de szerencséd van, mert ma este még nem halsz meg. Mások tartanak igényt az életedre.

– Mekkora szerencse!

A nő hátulról olyan erővel vágta fejbe a pisztolyával, hogy Gabriel csillagokat látott. Önkéntelenül is az ütés helyéhez nyúlt, mire a nő még egyszer, még erősebben fejbe vágta, és utasította, hogy tegye a kezét a kormányra. Gabriel, amikor elvette a kezét, érezte, hogy füle mögött valami meleg és ragadós folyik.

– Jobban érzi magát?

– Jobban – válaszolta a nő őszintén.

– Jó. Akkor legyünk már túl rajta!

– Forduljon meg az autóval! Lassan!

Gabriel sebességbe tette az Audit, majd egy Y kanyarral visszafordult az útra.

– Az első keresztútnál fordulj balra, a dűnék felé, aztán kövesd a nyomokat!

Gabriel úgy tett, ahogy a nő utasította. Az út, amely a dűnék közti házcsoporthoz vezetett, olyan keskeny volt, hogy csak egy autó fért el rajta. A kis faházak télen üresen álltak. Némelyeket Skagen-sárgára mázoltak, másoknak pedig megmagyarázhatatlan módon fű nőtt a tetejükön. Gabriel a gyér fényben haladt előre. A vér belecsorgott a gallérjába.

A nyomok egy meredek dombra vezettek, amelynek tetejéről egy másik dombot pillantott meg. Attól tartva, hogy esetleg elsüllyed a hóban, folyamatosan a gázpedálon tartotta a lábát, és nagy gázzal gurult le a lejtőn. A lejtő alján az alvázon nagy koppanás hallatszott. Gabriel nagy gázzal fölhajtott a másik dombra, majd balra kanyarodott, és oldalirányban lecsúszott a legtávolabbi házikó kocsi beállójához. Kivilágítatlan, ezüstszínű, LDV Maxus furgon parkolt a ház előtt. Gabriel megállt, és a visszapillantó tükörben kérdőn nézett a nőre. A nő a Makarovval fejbe vágta Ibrahimot, majd utasította, hogy nyissa ki a kocsiajtót. Amikor Gabriel is a kilincs felé nyúlt, a nő harmadszor is fejbe verte.

– Te itt maradsz, az autóban! Egyedül Ibrahimnak adjuk át a nőt, neked nem, te cionista disznó!

Ibrahim kikapcsolta a biztonsági övét, és kinyitotta az ajtót, mire bekapcsolt a belső világítás. Gabriel megragadta Ibrahim karját, és megrázta.

– Ne szálljon ki! Maradjon az autóban! Ibrahim hitetlenkedve nézett rá.

– Mit beszél, barátom? Ezért tettük meg ezt a hosszú utat!

– Csak játszottak velünk, hogy kifussunk az időből! Elizabeth nincs itt. Csak a fia csalogatta ide, hogy megölje magát.

– Miért ölne meg a fiam?

– Mert elárulta a kereszteseknek és a zsidóknak. Mert ő takfiri muzulmán, és a szemében maga hitehagyott, aki csak halált érdemel. Rosszabb a kereszteseknél, de még a zsidóknál is, mert valamikor hithű iszlamista volt, aki letért a dzsihád ösvényéről. A nő azért viszi be magát, hogy megöljék. Kérem, ne menjen vele!

– A fiam sohasem bántana engem!

– Ő már nem a maga fia!

Ibrahim elmosolyodott, és lefejtette a karjáról Gabriel kezét.

– Barátom! Hinnie kell nekem! Kérem, engedjen el, és meglátja, a lánnyal térek vissza, ahogy megígértem!

Gabriel a tarkóján érezte a Makarov hideg csövét.

– Hallgass Ibrahimra, cionista disznó! Igazat beszél. Mi nem öljük meg a szüleinket. Te vagy a gyilkos, nem mi! Engedd, hogy idehozza neked a lányt, aztán tűnj el innen!

Még mielőtt Gabriel visszatarthatta volna, Ibrahim kimászott az autóból, és elindult a ház felé. A nő várt, míg Ibrahim néhány métert megtesz, aztán levette a pisztoly csövét Gabriel tarkójáról, és az idős férfi után iramodott. Amikor a bejárathoz értek, egy férfi lépett ki az ajtón. A sötét és a havazás miatt Gabriel csak kevéssé tudta kivenni a körvonalait. Annyit látott csupán, hogy a haja platinaszőkére van festve. Kezét tiszteletteljesen a szívére téve, előírásosan, két arccsókkal üdvözölte Ibrahimot, majd betessékelte. Az ajtó becsukódott a nő mögött, a szélvédő pedig abban a szempillantásban Gabriel arcába robbant.