Könyv 26

Vagy negyedórán keresztül körözött a Belgravia és Brompton környéki utcákon, míg teljesen megbizonyosodott afelől, hogy nem követik őket. Azután az izraeli követség felé vette útját, amely a Kensington High Street mellett, az Old Court Place-en található. Samron egyik kezében büdös török cigarettájával, a másikban szépen faragott olajfa botjával már izgatottan várta őket az irodavezető irodájában. Gabriel évek óta nem látta a főnökét ennyire dühösnek.

– Szia, Ari!

– Mit képzelsz, te mindent megtehetsz?

– Hogy értél ide ilyen gyorsan?

– Kora reggel indultam a Ben Gurionról, miután értesültem a dániai ügyködésedről. Azzal a szándékkal repültem ide, hogy megkönnyítsem az utadat a Heathrow-ig, és szépen hazavigyelek. Amikor azonban fölhívtam az irodát, hogy megérkeztem, közölték, hogy épp akkor jöttél el a miniszterelnöktől.

– Megpróbáltam elcsenni neked néhány doboz gyufát, de egy percre se hagytak egyedül.

– Meg kellett volna beszélned velünk, mielőtt belevágsz ebbe az egészbe!

– Nem volt rá idő.

– Dehogynem! Rengeteg idő lett volna rá! Hidd el, Gabriel, nem lett volna hosszas beszélgetés. Engedélyt kértél volna, hogy részt vehess ezen a bevetésen, én pedig azt mondtam volna, hogy nem engedélyezem. Pont. – Samron elnyomta a cigarettáját, és szikrázó szemmel nézte Gabrielt. – Most viszont már nem hátrálhatunk ki az egyezségből. El tudod képzelni, mit hoznának le ebből az újságok? Az oly sokra tartott izraeli hírszerzés nem meri kihozni az amerikai lányt. Nem hagytál más lehetőséget, mint hogy beszálljunk a buliba. De pontosan ez volt a terved, ugye? Te álnok gazember!

– A mesteremtől tanultam. Samron újabb cigarettára gyújtott.

– Tartottam a számat, amikor kitaláltad, hogy visszatérsz Amszterdamba kihallgatni azt az Ibrahim Faváz nevű embert. Tartottam a számat, amikor elutaztál Koppenhágába, és tárgyalni próbáltál a fiával. Ha hallgatok az első megérzésemre, és azonnal hazahozatlak, nem jutottunk volna idáig. Nincs jogod elfogadni a feladatot az igazgatód és a miniszterelnököd előzetes beleegyezése nélkül. Ha bárki más tenne ilyesmit, már rég vád alatt állna, és a júdeai pusztaságban vezekelhetne bűneiért.

– Ezt akkor is megteheted, ha hazaérünk.

– Lehet, hogy egy dobozban érkezel haza. Nem kell megöletned magad csak azért, mert nem akarod elvállalni az igazgatói megbízatást! Ha nem akarod az állást, mondd meg!

– Nem akarom az állást.

– Tudom, hogy ezt most nem őszintén mondod.

– Te jó ég! Kezdesz egyre inkább olyan lenni, mint egy házsártos zsidó anya!

– Te pedig alapos bizonyítékkal szolgáltál arra nézve, hogy nem vagy érett az állásra. Fortéllyal háborúzz, ez a mi hitvallásunk. Mi nem sahídok vagyunk. Az öngyilkos bevetéseket meghagyjuk a Hamásznak meg a többi iszlamista pszichopatának, akik tönkre akarnak tenni bennünket. Mi árnyékként járkálunk, villámként csapunk le, és úgy tűnünk el, mint a kámfor. Nem jelentkezünk gazdag amerikaiaknál önkéntes futárnak, és legfőképpen nem áldozzuk föl magunkat rossz ügyekért. Te az elit tagja vagy, egy kicsiny törzs hercege!

– És akkor mit tegyünk Elizabeth Haltonnal? Hagyjuk meghalni?

– Ha ez az egyetlen módja, hogy végre befejezzük ezt az őrületet, akkor a válaszom igen.

– És ha a te lányodról lenne szó, Ari? Ha Ronit lenne a túsz?

– Magával az Ördöggel is szövetkeznék, hogy visszaszerezzem, de sohasem kérném az amerikaiakat, hogy intézkedjenek helyettem. Kék és fehér, Gabriel! Kék és fehér! Mi magunk oldjuk meg a dolgainkat, és nem segítjük az amerikaiakat a maguk előidézte problémák megoldásában. Az amerikaiak már jó ideje letették a voksukat a közel-keleti világi diktatúrák mellett. Az elnyomott rétegek most föllázadnak, és bosszút állnak az amerikai hatalom szimbólumain. Szeptember 11-én a World Trade Center és a Pentagon, most pedig a londoni amerikai nagykövet ártatlan lánya ez a szimbólum.

– És mi leszünk a következők.

– És mi harcolni fogunk ellenük: egyedül! – Samron alig láthatóan elmosolyodott. – Eszembe jut egy fiú, aki 1975-ben Európából érkezett haza. Húsz évvel öregebbnek látszott a koránál, és már nem akart ebben az árnyékos életben élni, nem akart több harcot, több öldöklést. Mi történt ezzel a fiúval?

– Felnőtt férfivá érett, Ari. És már marhára elege van ebből az egészből. És nem fogja hagyni, hogy azt a nőt kivégezzék csak azért, mert az amerikaiak nem hajlandók kiengedni a börtönből egy haldokló sejket.

– És emberünk ezért az ügyért kész az életét áldozni? – Samron Chiarára nézett. – Kész eldobni az életét e gyönyörű nő mellett azért, hogy föláldozza valakiért, akit nem is ismer?

– Hidd el, Ari, nem vagyok mártír. Akik pedig nemsokára meghalnak, azok a terroristák. Ibrahim elvesztésével az utolsó és egyetlen konspirációs lehetőségünk is elúszott. Most pedig azzal, hogy azt követelik, én vigyem el a pénzt, újra kinyitották az ajtót. Mi pedig együtt megyünk be rajta.

– Azt próbálod velem elhitetni, hogy egyszerű ügynöki tevékenységet végzel?

Gabriel bólintott.

– A pénz megszerzése nekik igen jelentős fegyvertény lesz, mi viszont beleláthatunk a kommunikációs rendszerükbe, és megismerhetjük a kémeiket. Ha pedig tényleg elfognak, az ingatlanaikat és rejtekhelyeiket is feltérképezhetjük, aminek révén újabb neveket és telefonszámokat szerezhetünk meg. A britek és amerikaiak beleegyeztek, hogy távol maradnak, és mindent ránk bíznak. Le fogjuk győzni őket itt, brit földön, ahogy mindig is győztünk. Kinyírjuk a gazfickókat, és élve hazahozzuk a lányt az apjának. A végén még talán arról is leszoknak, hogy bennünket okoljanak a saját problémáikért.

– Engem nem érdekel, mit mondanak rólunk! Gabriel! Te olyan vagy nekem, mintha a fiam lennél. Most egyszerűen nem veszíthetlek el!

– Nem is fogsz!

Samron hirtelen kimerült az összeütközéstől. Gabriel kihasználta a beálló csendet, hogy befejezze a vitát, és másra terelje a szót.

– Hol van a csapatom?

– A dániai bukás után visszatértek Amszterdamba. Reggelre mindannyian itt lehetnek.

– Mihailra és a fegyverére szükségem lesz.

Samron felvidult.

– Gabriel és Mihály: a halál és a rombolás angyala. Ha ti ketten nem tudjátok élve kihozni a lányt, akkor senki.

– Ezek szerint áldásod adod ránk?

– Csak imádkozom értetek. Aludj egy keveset, fiam! Nagy szükséged van rá. Holnap reggel kilenckor itt gyülekezünk, és hozzáfogunk a tervezéshez. Reméljük, nem temetést kell megszerveznünk.

A Bayswater Road-i lakásban minden pontosan úgy maradt, ahogy Gabriel a támadás reggelén hagyta. Félig megivott kávéja még ott állt az ablakpárkányon; mellette ott hevert a London-térkép a 82. oldalon kinyitva; a hálószobában szanaszét dobálva hevertek a ruhadarabjai, felidézve a reggeli sietséget, amellyel a tragédia napján elhagyta a lakást. Szamir al-Maszri jegyzettömbje hegyeivel, homokdűnéivel és egymást keresztező vonalainak hálózatával ott feküdt a vetetlen ágyon a borzas, barna hajú nő mellett. Chiara koptatott farmeréből egy Beretta bukkant elő. Gabriel kihúzta a fegyvert, majd óvatosan Chiara mellére tette a kezét.

– Miért csinálod ezt? – kérdezte.

– Szétvet a vágy, hogy valami gyönyörűhöz érjek.

– Tudod, miről beszélek, Gabriel! Miért egyeztél bele az emberrablók követeléseibe?

Gabriel hang nélkül, sebesen kigombolta Chiara farmerét. Chiara elkapta a férfi kezét, majd megérintette az arcát, mire Gabriel rögtön elkapta, mert lüktetni kezdett.

– Dani miatt van az egész, ugye? Te tudod, milyen, ha egy gyereket terroristák ölnek meg. – A lány végigsimított Gabriel deres halántékán. – Mindenki azt hitte, hogy Lea miatt vagy olyan heves. Arról egyáltalán nem vettek tudomást, hogy a fiadat is elveszítetted. Dani a te hajtóerőd. Dani miatt vállaltad ezt az őrült megbízatást.

– Semmi őrült nincs benne.

– Én vagyok az egyetlen, aki legalábbis felveti a lehetőséget, hogy a terroristáknak egyáltalán nem áll szándékukban szabadon ereszteni Elizabeth Haltont, hanem egyszerűen fogják az apja pénzét, aztán pedig végeznek vele?

– Nem, ez nem feltevés, pontosan ezt fogják tenni.

– Akkor meg miért mentél bele ebbe az egész buta váltságdíjfizetésbe?

– Mert ez az egyetlen módja annak, hogy megmentsem. Nem egy eldugott cellában fogják megölni, ahol senki sem látja. Elrablása terrorlátványosság volt, kivégzését is hasonló módon rendezik meg. Csak most én is vele leszek.

– Mi nem sahídok vagyunk. Az öngyilkos bevetéseket meghagyjuk a Hamásznak meg a többi iszlamista pszichopatának, akik tönkre akarnak tenni bennünket – szajkózta a lány Samron szavait.

Gabriel lehúzta Chiara nadrágján a cipzárt, mire ő még egyszer eltolta magától.

– Jó volt újra Sarah-val dolgozni?

– Sokkal jobban szerepelt, mint gondoltam.

– Te tanítottad be, persze hogy jól szerepelt.

Chiara elhallgatott.

– Van még valami, amit tudni akarsz? – kérdezte Gabriel.

– Kinek az ötlete volt, hogy együtt dolgozzatok ebben a műveletben?

– Carteré. De nem is ötlet volt, hanem követelés. Azt akarták, hogy legyen a csapatnak egy amerikai tagja is.

– Mást is választhatott volna! Olyasvalakit, aki történetesen nem szerelmes beléd.

– Miről beszélsz, Chiara?

– Sarah szerelmes beléd, Gabriel! Mindenki látta az al-Bakari-művelet során, kivéve téged. Ha szívügyekről van szó, eléggé elromlik a látásod. Vagy elképzelhető, hogy nagyon is tisztán látsz, és inkább azt szeretnéd, hogy Sarah fedezzen holnap helyettem.

Gabriel harmadik nadráglehúzási kísérlete nem ütközött akadályba. A kasmírpulóver közös hadművelet részeként került le. Chiara egyedül kapcsolta ki a melltartóját, majd a férfi kezét a mellére tette.

– Alkalmazottak közötti baráti közeledés szigorúan tilos a konspirációs szállásokon – suttogta Chiara csókolózás közben.

– Igen, tudom.

– Rettenetes főnök leszel.

Gabriel épp ki akarta fejteni erről a véleményét, amikor a telefon kék fénye villogni kezdett. Amikor érte nyúlt, Chiara visszahúzta a kezét.

– És ha a memune az?

Chiara Gabrielre feküdt.

– Most én vagyok a memune.

Csókkal pecsételte le a férfi száját, a kék fény pedig kihunyt.

– Vegyél feleségül!

– Feleségül veszlek.

– Most vegyél feleségül, Gabriel!

– Most veszlek.

– Ne halj meg nekem holnap éjjel!

– Nem fogok,

– Ígérd meg!

– Megígérem.

49

LONDON, BAYSWATER, SZOMBAT 07.15

Gabriel magától ébredt föl, teljesen kipihenten. Először az ébresztőórára pillantott, majd Chiarára. A lány úgy feküdt mellette a takaróba csavarodva, mint egy ledöntött görög szobor. Gabriel csendesen kilopózott a hálószobából, és kávéfőzés közben meghallgatta a reggeli híreket. A BBC értesülései szerint Halton nagykövet váltságdíjajánlatára nem érkezett válasz, és az elveszett lány sorsáról sem derült ki semmi. A londoniakat arra figyelmeztették, hogy számítsanak fokozott rendőri ellenőrzésekre a város fontosabb bevásárló utcáin, a földalatti-megállókban, illetve a pályaudvarokon. Gabrielt egyedül az időjárás-jelentés nyugtatta meg: szórványos esőt jósoltak, rövid napsütéses időszakokkal.

Megitta az első csésze kávét, aztán bement a fürdőszobába, és hosszú ideig ácsorgott a zuhany alatt. Az arcán lévő vágások miatt borotválkozásra nem is gondolt. Egyébként szerette a pár napos borostát az arcán. Ahogy belépett a hálószobába, Chiara megfordult, magára húzta, és félálomban még egy utolsót szeretkeztek.

Kilenc előtt tíz perccel együtt léptek ki a lakás ajtaján, és Chiara BMW-jével elindultak a nagykövetség felé. Az előre jelzett eső még nem érkezett meg, és a karácsonyi bevásárlók sem lepték még el az utcákat. Végigsuhantak a Bayswater Roadon a Notting Hillig, majd a Kensington Church Streeten elmentek az Old Court Place-re. Horogkereszttel átrajzolt izraeli zászlót lengető, kisebb tüntetőcsoport gyülekezett a nagykövetség épülete előtt. Amikor Gabriel és Chiara behajtott a kinyíló kapun, valamit éppen kiabáltak a zsidókról meg a nácikról, de a kapu gyorsan becsukódott mögöttük.

A csapat többi tagja már úgy várakozott a nagykövetség legnagyobb tárgyalótermében, mint egy természeti katasztrófa idemenekített áldozatai. Gabriel egész eredeti csapata jelen volt a londoni és még néhány európai iroda teljes személyzetével együtt. Uzi Navot hat kémmel együtt éjjel iderepült a Saul király útról. Gabriel úgy érezte, hogy az eddigi legnagyobb és legfontosabb Moszad-műveletet hajtják végre Európában; csak azt nem tudta még elképzelni, hogyan viszik véghez magát a műveletet.

A tárgyalóasztalnál a khakiszínű nadrágba és bomberdzsekibe öltözött Samron mellé telepedett le. Hosszan egymás szemébe néztek, majd Samron lassan fölemelkedett a helyéről, és csendre intette a résztvevőket.

– Ma este tíz órakor Gabriel besétál a pokolba. A mi feladatunk annak biztosítása, hogy élve ki is jusson onnan. Ötleteket akarok. Nincs hülye ötlet, bármilyen felvetés, megoldási javaslat érdekel.

Samron visszaült a helyére, és engedélyt adott a vita megkezdésére. A teremben mindenki egyszerre kezdett beszélni. Gabriel hátrahajtott fejjel, hangosan felkacagott. Jó volt újra otthon lenni.

Egész délelőtt szünet nélkül dolgoztak. Csak ebédkor szakították meg a vitát, de annak befejeztével azonnal visszaültek. Fél hatkor Gabriel berángatta egy üres irodába Chiarát, és utoljára megcsókolta. Aztán, hogy elkerülje a kínos perceket Samronnal, kiosont a követségről, és Kensington utcáin gyalogosan eljutott May-fairig. Amikor átvágott a Hyde Parkon, megállt egy pillanatra azon a helyen, ahol nem is olyan rég még Chris Petty, a diplomáciai szolgálat biztonsági ügynöke fölött görnyedt. A közelben egy halom hervadt virágot és egy kartonplakátot pillantott meg, amelyet az elesett amerikaiak emlékére állítottak. Azon a helyen viszont, ahol Gabriel kioltotta Szamir al-Maszri életét, egy másik tábla állt a „Hyde Park-i mártírok” emlékére; a szimpatizánsok ugyanis ezen a néven emlegették a londoni terroristákat. Egy londoni park zsebkendőnyi területén így ütközik össze két civilizáció értékrendje.

A park keleti kijárata felé egyenesen átvágott a gyepen, ahol rátért az Upper Brook Streetre. Adrian Carter a követség északi bejáratánál, a tengerészgyalogos őr mellett ácsorgott, és idegesen eregette pipájából a füstöt. Kicsit elcsodálkozott, amikor megpillantotta Gabrielt, akit karon fogva bevezetett az épületbe.

A két utazótáska Halton nagykövet legfelső emeleti irodájában előkészítve, őrökkel körülvéve várta. Gabriel, miután átvizsgálta a táskákat, Carterre nézett.

– Ugye, nincsenek bedrótozva?

– Nincsenek, Gabriel.

– Milyen márkájú autót szereztél?

– Egy sötétkék, közönséges Vauxhall Vectrát.

– Hol áll?

– Az Upper Brook Streeten.

– A táskák beleférnek a csomagtartóba?

– Ellenőriztük, és beférnek.

– Akkor tegyétek bele a pénzt!

Carter összehúzta a szemöldökét.

– Én még a saját tárcámat sem szoktam az autómban hagyni, nemhogy harmincmillió dollárt készpénzben!

– A nagykövetség körül hemzsegnek a londoni rendőrök. Senki sem fogja feltörni az autót.

Carter biccentett az őröknek, és a táskák azon nyomban eltűntek a helyiségből.

– Te is, Adrian! Szeretnék a nagykövettel négyszemközt pár szót váltani.

Carter kinyitotta a száját, mintha ellenkezni akarna, de meggondolta magát.

– Lenn leszek a műveleti központban. Ne késs el, Gabriel! Az előadás nem kezdődhet el nélküled.

Az, hogy pontosan mi hangzott el Gabriel Allon és Robert Halton nagykövet között, sohasem tudódott ki, és egyetlen nyílt vagy titkos feljegyzésben sem rögzítették. Beszélgetésük alig több mint egy perc alatt lezajlott, és a nagykövet ajtaja előtt álló őr későbbi beszámolója szerint Gabriel nedves szemmel, de eltökélten hagyta el a helyiséget, ahonnan rögvest a műveleti központba távozott. Az emberrablók ezúttal nem várakoztatták. John O'Donnell faliórája szerint a hívás 20:00:14-kor érkezett. Gabriel azonnal fölemelte a kagylót, bár eközben úgy érezte, boldog lenne, ha soha életében nem kellene többé telefont vennie a kezébe. Hűvösen és lazán szólt bele a készülékbe. Olyasformán beszélt, mint egy rendőr, aki egy kisebb közúti baleset részleteit rögzíti. Nem tett föl kérdéseket, arcán a végtelen ingerültségen kívül semmilyen érzelem nem látszott. 20:00:57-kor azt mormolta, hogy ott leszek. Ezután fölállt, és felvette a kabátját. Carter ezúttal meg sem kísérelte visszatartani, csak bámult utána, ahogy lépdelt lefelé a lépcsőn.

A földszinti előcsarnokban megállt egy pillanatra, hogy megigazítsa miniatűr fülhallgatóját és gégemikrofonját, majd odabiccentett az őrt álló tengerészgyalogosnak, és az északi kapun elhagyta az épületet. Carter Vauxhallja a North Audley Street sarkán, egy várakozni tilos tábla alatt parkolt. Az indítókulcs már ott lapult Gabriel zsebében egy ötpennys nagyságú GPS-jeladóval együtt. Kinyitotta a csomagtartót, és gyorsan megvizsgálta a szállítmányt, majd a GPS-t a jobb oldali lámpához ragasztotta. Aztán beült a kormány mögé, és a motort beindítva rögtön befordult az Oxford Streetre. Carter megfigyelői az Albany Streetig követték, ahol lefényképezték, amint balra kanyarodik, és észak felé folytatja útját. Ekkor látták utoljára. Az amerikaiak és britek radarjáról Gabriel eltűnt.

Az izraeli követség South Kensington-i épületénél azonban egészen másképp festett a helyzet, ahol a furcsa egybeesésnek köszönhetően egy csapat jó szándékú keresztény gyertyafényes virrasztást tartott a Szentföld békéjéért. Az épületben Ari Samron Uzi Navottal tartotta a maga virrasztását. Gondolataik nem a béke, az ünnepek vagy az otthon körül jártak. A hirtelen átalakított műveleti helyiség asztala fölé hajoltak, és a körülöttük sűrűn gomolygó cigarettafüstben meredt tekintettel követték azt a villogó zöld pontot, amely a Regent's Park keleti csücskétől Hampstead irányába haladt.