Könyv 29
56
A fájdalomtól vakon, levegő után kapkodva terült el a nedves földön. Egy nő kiabált felé, miközben tépdeste róla a testét béklyózó szigetelőszalagot. A sisaktól a nő hangja torz, az arca láthatatlan volt.
– Jól vagy, Gabriel? Hallasz engem? Válaszolj, Gabriel! Hallasz engem? A fene egye meg, Gabriel! Megígérted, hogy nem fogsz meghalni! Ne halj meg!
57
ANGLIA, RUNSELL GREEN,
KARÁCSONY NAPJA 6.42
Az út mentén dús, régi sövény húzódott. Az autó úgy tört át rajta, mint ceruzahegy a selyempapíron, és berobbant egy szántóföldre. Felfordulva állt meg végül, rakománya szerteszét szóródott a sáros földön. Az autótól alig ötvenméternyire, mintha mi sem történt volna, egy csapat kövér fácán csipegetett nagy nyugalommal. A föld végében álló kőházban ebben a pillanatban gyújtottak fényt a ház lakói, akik egyhamar biztosan nem fogják ezt a karácsonyt elfelejteni.
– Hol van Izsák? – kérdezte Gabriel, miután Chiara levette róla a szigetelőszalagot.
– A furgonban.
– Él?
– Igen.
– Eszméletén van?
– Alig. Te kirepültél az autóból, ő nem volt ilyen szerencsés.
– Segíts talpra állnom!
– Csak ülj nyugodtan, Gabriel! Csúnyán megsebesültél.
– Tedd, amit mondok, Chiara! Segíts fölállnom!
Gabriel nyögött a fájdalomtól, amikor Chiara fölemelte. Tett egy lépést, de megtorpant. Chiara elkapta, hogy össze ne essen.
– Feküdj le, Gabriel! A mentő mindjárt itt lesz.
– Nem kell mentő! Segíts mennem!
Mihail, kezében a fegyverrel, nehézkesen hozzájuk ügetett, és így ketten vonszolták Gabrielt a furgon csomagteréhez. A sofőr élettelen testét a biztonsági öv nem engedte leesni. Összetört koponyájából folyt a vér. Izsák orrán és száján vérezve a csomagtérben feküdt. Bal combcsontja fogpiszkálóként szúrta át a nadrágját. Gabriel Mihailra nézett.
– Húzd ki a lábánál fogva! – utasította héberül. – A törött lábánál fogva!
– Kérlek, ne! – szólt oda Chiara.
– Menj innen! – Gabriel Mihailra nézett. – Tedd, amit mondok, különben magam húzom ki!
Mihail bemászott a járműbe, és megragadta a törött lábat. Izsák a következő pillanatban már Gabriel lába előtt fetrengett, és üvöltött a fájdalomtól. Chiara, aki nem bírta elviselni a látványt, arrébb ment. Gabriel Izsákra nézve kérdezte:
– Hol van a lány?
– Már meghalt – köpködte Izsák a szájából ömlő vérrel.
Gabriel Mihail felé nyújtotta a kezét.
– Add ide a fegyvert!
Mihail odaadta. Gabriel a törött lábra célzott és lőtt. Izsák ordított, hogy visszhangzott tőle a szántóföld, és a földet markolászta. A fácánok felröppentek, és Gabriel feje felett köröztek.
– Hol van a lány? – ismételte meg a kérdést Gabriel végtelen nyugalommal.
– Meghalt.
Még egy lövés. Még egy üvöltés.
– Izsák! Hol van a lány?
– Már…
Lövés.
– Hol van a lány?
– Allahu akbar!
Lövés.
– Hol van Elizabeth?
– Allahu akbar!
Két lövés egymás után.
– Izsák! Mondd meg, hol van a lány!
Gabriel célzott, ismét tüzelni készült. Ezúttal azonban Izsák fölemelte a kezét, és zokogva a fájdalomtól információáradatot zúdított Gabrielre. Ambler Road 17. Két mártír. Westminster-apátság. Tíz óra. Isten nagy.
58
LONDON, FINSBURY PARK,
VASÁRNAP 7.30
Úgy rontottak be a cellájába, ahogy eddig még sosem. Káin több mint két hét óta először szólította meg.
– Szabadon engedjük. Húsz perce van, hogy elkészüljön. Ha nem készül el időre, megöljük – mondta, majd eltűnt.
Nemsokára Ábel jött be hozzá egy vödör meleg vízzel, egy darab szappannal, mosdókendővel, törülközővel, tiszta ruhával és egy szőke parókával. A vödröt letette a földre, a többi holmit pedig az ágyra. Ezután kinyitotta a bilincsét.
– Mosdjon meg alaposan, és nyugodtan öltözzön föl! Szép ruhát hoztunk magának. Nem akarjuk, hogy a világ azt higgye, nem bántunk jól magával.
Azzal kiment, és bezárta maga mögött az ajtót. Elizabeth ugrálni tudott volna örömében, és sírni szeretett volna a megkönnyebbüléstől. De mintafogolyként, pontosan végrehajtotta az utasításokat. Mintegy tizenöt perc alatt elkészült, és remegő térddel, az ágy szélén ülve várta fogva tartói visszatérését.
– Elkészült? – kérdezte Káin.
– El – válaszolta a lány halk morranással.
– Akkor jöjjön!
Elizabeth fölkelt az ágyról, és egy homályos lépcsősoron a két férfi nyomában elindult fölfelé.
Gabriel sikeres kiszabadításának híre 7 óra 48-kor érkezett meg az izraeli követség épületében felállított műveleti központba. Az üzenetet Chiara mobiltelefonon közölte, és a beszélgetés alatt Gabriel mellett ült egy összetört elejű Volkswagen Passat hátsó ülésén. A hívást Samron vette, és a hír hallatán arcát a tenyerébe temetve könnyekre fakadt. Olyan hevesen zokogott, hogy a többiek egy ideig nem tudták eldönteni, hogy Gabriel él-e, vagy meghalt. Amikor végül kiderült, hogy Gabrielt kiszabadították, hatalmas üdvrivalgás söpört végig a helyiségen. Ezt és a következő rövid ünneplést is rögzítették a brit megfigyelők, akik az este folyamán folyamatosan lehallgatták az izraeli követség telefonjait. Samron azonnal két hívást kezdeményezett: az egyiket Adrian Carternek az amerikai követség műveleti központjába, a másikat Graham Seymournak, aki a miniszterelnökkel és a COBRA-csoporttal a Downing Streeten várakozott. Seymour azon nyomban intézkedett rendőri felvezetésről, hogy Gabriel és a csapat többi tagja biztonságban érjen Londonba. Ezután Samronhoz hasonlóan átszáguldott az amerikai követségre. A két férfi Adrian Carter mellett állt, amikor a megrongált Passat és a rendőri kíséret leparkolt az északi kapu előtt.
Az autó köré rögvest a nagykövetség előtt szolgálatot teljesítő rendőrök fontak gyűrűt. Samron elől pillanatnyilag el is takarták Gabrielt. Csak akkor pillantotta meg, amikor a rendőri oszlop szétnyílt. Gabriel egyik karjával Josszi, a másikkal Oded vállára támaszkodott. Arca a fájdalomtól és a zúzódásoktól eltorzult, kék-fehér melegítőjét sár és vér borította. Bevitték a kapun, és egy pillanatra megtámasztották a három kémfőnök előtt. Samron óvatosan arcon csókolta, és hogy a többiek ne értsék, héberül mormolt
valamit a fülébe. Gabriel kissé fölemelte a fejét, és Graham Seymourra pillantott.
– Ha azt mered mondani, hogy ne panaszkodjam a fejemen levő púp miatt, kijövök a sodromból!
– Kötözni való bolond vagy… és nagyon bátor! –Seymour Adrian Carterre pillantott. – Be kéne vinnünk, nem?
Robert Halton nagykövet John O'Donnell-lel és a nagykövetség többi dolgozójával az előcsarnokban várakozott rájuk. Amint Gabriel belépett az épületbe, mérsékelt tapsolásba kezdtek, mintha attól tartanának, hogy a nagy zaj tovább ronthatja a férfi állapotát. Robert Halton odalépett Gabrielhez, és óvatosan a vállára tette a kezét.
– Istenem, mit műveltek magával? Gyorsan vigyük föl az irodámba! Az orvosok ott megvizsgálhatják.
Bekísérték a várakozó liftbe, és fölrepítették a kilencedik emeletre. Josszi és Oded rásegítette a kanapéra, de amikor az orvosok be akartak lépni az irodába, Graham Seymour visszatartotta őket, és gyorsan becsukta az ajtót.
– Húsz perccel ezelőtt egy csapat kommandós megrohamozta az Ambler Road-i házat, ahol Izsák állítása szerint fogva tartották Elizabethet. Nem volt már ott, de számos bizonyítékot találtak rá, hogy nemrégiben még ott lehetett. A Szfinx körbezavart minket egész Nyugat-Európán, miközben Elizabeth mindvégig itt volt az orrunk előtt. Az a kérdés, most hol lehet.
– Az információ, amit Elizabeth tartózkodási helyéről adott, helytálló – válaszolta Adrian Carter. – Ezért feltételezhetjük, hogy a többi információja is igaz.
– Így van – mondta Gabriel. – A Westminster-apátság előtt fogják kivégezni a reggeli istentisztelet előtt.
Két öngyilkos merénylő fog végezni vele a szertartásra igyekvő ártatlanok százaival együtt. Én a másik akció részese lettem volna. Ez egy hatalmas autós robbantásnak készült, ami az elsőként érkezők életét oltotta volna ki.
– Vérfürdő legfontosabb nemzeti jelképünk előtt a Megváltó születése napján – mondta Graham Seymour. – Olyan vérfürdő, ami fegyveres felkelést robbant ki Egyiptomban, minket pedig térdre kényszerít. Ezt nem engedhetjük meg magunknak. Mostantól kezdve az emberek százszámra gyülekeznek az apátság északi bejárata előtt, hogy bejussanak a fél tizenegykor kezdődő szertartásra. Csak annyit tehetünk, hogy lezárjuk az apátságot, és kiürítjük a környéket.
– Ezzel az akcióval halálra ítéljük Elizabethet. Ha a sahídok egy kiürített és fegyveresek által védett térre érkeznek, rögtön a vésztervet fogják végrehajtani: ott helyben, ahol vannak, végeznek vele.
– Bocsásd meg a nyerseségemet, de ez még mindig sokkal jobb, mint az első.
– Nem azért jártam végig ezt a poklot, hogy a cél előtt lemondjak a lányról. Van egy másik lehetőség is.
– Éspedig?
– Izsák azt mondta, hogy Elizabethet két férfi fogja kísérni. Azt mondta…
– Ne folytasd! Ez őrültség! – szakította félbe Graham Seymour.
– Megvárjuk, míg a sahídok megérkeznek, és megöljük őket, mielőtt végezhetnének a lánnyal.
– Megöljük?
– Szerinted mi mást tehetnénk? Messziről, orvlövészek módjára leszedjük, vagy párbajozó úriember módjára, húsz lépés távolságból megcélozzuk őket? Közel kell engednünk őket magunkhoz, és úgy kell végeznünk velük, hogy ne nyomhassák meg a detonátor gombját. Ez azt jelenti, hogy közvetlen közelről kell eltalálni őket. Nem lesz túl kellemes, Graham. Ha pedig a lövészek egy pillanatra is meginognak, az egész akció katasztrófába fullad.
– A rendőrségnek van egy S019 nevű egysége: a kéksapkások. Ők olyan különleges lövészek, akiket pont ilyen akciókra képeztek ki, ha az emlékezetem nem csal, éppen Izraelben.
– Így van – helyeselt Samron. – A csapat tagjai nagyon jók, de még nem voltak élő bevetésen. Olyan lövészekre van szükség, akik már részt vettek hasonló akcióban, és akik nem roppannak össze a nyomás alatt. Olyan lövészekre van szükségünk, mint Gabriel és Mihail.
– De hiszen Gabriel alig tud fölállni!
– Gabriel rendben lesz – válaszolta Samron figyelmen kívül hagyva Seymour aggodalmaskodását. –Fejezzük be, amit elkezdtünk!
– Hogyan bizonyosodnak meg afelől, hogy biztosan Elizabeth a célszemély?
Gabriel Robert Haltonra nézett.
– Ha valaki, hát az apja biztosan felismeri. Helyezzétek észak felől az apátság kertjébe, és szereljétek föl adóvevővel! Így mindenkit szemmel tarthat, aki a Whitehall és a Victoria felől érkezik. Ha észreveszi Elizabethet, jelt ad. Mi majd Mihaillal elintézzük a többit.
– Én csak egyet nem értek: hogyan bírták rá Elizabethet, hogy maga menjen el a saját kivégzésére?
Gabrielnek eszébe jutottak Ibrahim szavai, amelyeket a halála estéjén Dániában mondott.
– Azt mondták neki, hogy szabadon engedik. Így magától követi minden utasításukat.
– Szemetek! – jegyezte meg Seymour, majd az órájára nézett. – Úgy gondolom, fegyveretek és lőszeretek van, ugye?
Gabriel lassan bólintott.
– Kommunikációs eszközeitek?
– A nagykövetség biztonsági személyzetétől kölcsönözhetnek adóvevőt – szólalt meg Carter. – Ügynökeink rendszeresen együttműködnek a rendőrséggel, ha védőőrizetet kell adni. Mindenkit ugyanarra a frekvenciára tudunk állítani.
Seymour Gabrielre nézett.
– De mit kezdünk vele? Így mégse mehet a Westminsterhez.
– Biztos vagyok benne, hogy találunk neki valamit – válaszolta Carter. – A pincében kétszáz ember várakozik, akik teli bőröndökkel érkeztek Washingtonból.
– És mi lesz az arcával? Rémesen néz ki.
– Hát, ennek az arcnak a rendbetétele kisebb karácsonyi csodával érne fel.
Graham Seymour a homlokát ráncolta, odalépett a nagykövet íróasztalához, és tárcsázott.
– A miniszterelnökkel szeretnék beszélni. Azonnal!
