Könyv 34

A SZERZŐ UTÓSZAVA

A Moszad ügynöke kitalált történet. A nevek, szereplők, helyszínek és a regényben megjelenített események vagy kitalációk, vagy a szerző képzeletének szüleményei. Bármilyen létező élő vagy halott személyre, üzletre, vállalatra, eseményre vagy helyszínre vonatkozó utalás teljesen véletlen egybeesés. Az al-Hidzsra mecset nem létezik, bár az Amszterdamban járó számára kihagyhatatlan élmény a Ten Kate Straat kirakodóvásárán végigsétálni. Legjobb tudomásom szerint Párizsban nem működik Muzulmán Tanulmányok Intézete, és Koppenhágában sincs Muzulmán Ügyek Tanácsa. A londoni Parliament Square-t látogatók hiába keresnének padot, amire leüljenek, mert ezen a téren nincsenek padok. A Westminster-apátság karácsonyi szertartását nem délelőtt, hanem délután tartják. A Foulness-sziget kétszáz marcona lakója ellenére zárt katonai övezet, ami nem túl ideális hely egy harmincmillió dolláros váltságdíj kifizetésére. Aki mégis látogatást szeretne tenni a Foulness-szigeten, annak előzetes engedélyt kell beszereznie a Honvédelmi Minisztériumtól, vagy a Church Enden található George & Dragon fogadóban asztalt kell foglalnia. Az Allah Kardja szervezet is teljes mértékben kitaláció, bár hátterének, hitvallásának és stratégiájának ötletadói voltak a ténylegesen is működő egyiptomi terrorista csoportok, a Dzsamáa al-Iszlamíja és az al-Dzsihád. Anvar Szadat röviddel hatalomra kerülése után társadalmi támogatottsága növelése érdekében egy rosszul felmért lépéssel ténylegesen is szolgáltatott anyagi és egyéb jellegű támogatást az egyiptomi iszlamistáknak. Az egyiptomi titkosszolgálatok vallatási módszereit a kínvallatást túlélt foglyok beszámolói alapján írtam le. A CIA „rendkívüli kiadatás” nevű programja, amelynek során fogva tartásra vagy kihallgatásra feltételezett terroristákat más országba szállítanak, jól dokumentált tény. Nem George W. Bush, hanem elődje, Bili Clinton elnöksége alatt vezették be.

Azok a statisztikák, amelyek a mai Nagy-Britannia ellen irányuló terrorista fenyegetés mértékét mutatják be, valamint azok, amelyek szerint az al-Kaida legfőbb célpontjának helyéből Nagy-Britannia kiszorította az Egyesült Államokat, a brit rendőrségtől és hírszerzési szervektől származnak. A militáns iszlám európai megerősödése, valamint Európa népességi mutatóinak radikális változásai természetesen valóságosak. A Princetoni Egyetem professzora, Bemard Lewis becslései szerint Európa népességének többsége muzulmán vallású lesz a század végére. Zachary Shore Breeding Bin Ladens című, elgondolkodtató tanulmányában azt állítja, hogy „Amerika néhány évtized múlva rá sem ismer majd Európára”. Az, hogy Európa az Egyesült Államok stratégiai szövetségese marad-e, vagy az amerikai területeket ért támadások előkészítő terepévé válik, még nem látható előre. Egyet tudunk csak nagy bizonyossággal: az al-Kaida és a globális dzsihádisták szándékait. Mohammed Bouyeri, az Amszterdamban élő munkanélküli marokkói bevándorló, aki meggyilkolta a filmrendező Theo van Goghot, az áldozat testébe a gyilkos késsel beleszúrt nyilatkozatában kétséget sem hagyott e szándékról: „Biztosan tudom, hogy te, Amerika, elpusztulsz. Biztosan tudom, hogy te, Európa, elpusztulsz. Biztosan tudom, hogy te, Hollandia, elpusztulsz.”

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Ez a regény, ahogyan a többi Gabriel Allon-történet sem jöhetett volna létre David Bull segítsége nélkül, aki valóban egyike a világ legkiválóbb restaurátorainak. A kézirat elkészítése során rengeteg hírszerzési ügynökkel, diplomatával és biztonsági tiszttel beszélgettem. Ők olyan emberek, akiket nyilvánvaló okokból e helyütt nem nevezhetek meg. Elegendő annyit mondanom, hogy általuk sokkal behatóbban ismertem meg a diplomáciai szolgálatok biztonsági szabályait és azt is, hogy az Egyesült Államok miképp reagálna a regényben leírthoz hasonló támadásra. Hanyagság volna azonban, ha nem mondanék hálás köszönetet Margaret Tutwilernek, a volt államtitkárnak, aki 2001. szeptember 11-én az Egyesült Államok marokkói nagyköveteként szolgált. Az ő néha rémisztő, néha rendkívül vicces elbeszélései alapján megtudtam, milyen is lehet válság idején egy amerikai követség épületében tartózkodni. Megtiszteltetésnek veszem, hogy a barátomnak nevezhetem, és hálás vagyok minden segítségéért.

A rendkívüli Bob Woodward nagyvonalúan megosztotta velem a CIA és az egyiptomi biztonsági szolgálatok együttműködésével kapcsolatos információit. A kiváló washingtoni ortopéd orvos, dr. Benjámin

Schaffer pedig megtanított arra, hogyan kell terepen, szélsőséges körülmények között lőtt sebet ellátni. Dr. Andrew Pate, a charlestoni elismert aneszteziológus pedig elmagyarázta az ismételten beadott ketamininjekciók mellékhatásait, valamint elmesélte az ismeretlen eredetű, időszakosan szapora szívműködés szimptómáit. Martha Rogers, a volt szövetségi ügyész, aki ma keresett washingtoni védőügyvéd, átnézte a kitalált Abdullá sejk aktáját. Brit kiadóm, Alex Clarké, emlékezetes túrát tett velem a Finsbury Parkban és a Walthamstow-ban a tavaly nyári merénylet utáni napokban. Marie Louise Valeur Jacques és Lars Schmidt Moller felejthetetlen módon vezetett végig Koppenhágán. Külön köszönettel tartozom annak a szobafestőnek, aki amszterdami tartózkodásunk alatt a Groenburgwalnál feleségemet és gyermekeimet megfenyegette. Akaratlanul is inspiráló anyagot szolgáltatott könyvem első fejezetéhez.

Magam is számos dzsihádistával készítettem interjút az 1980-as években, amikor a UPI kairói tudósítójaként dolgoztam. Ennek ellenére Fawaz A. Gerges Journey of the Jihadist és Mary Anne Weaver A Portrait of Egypt című munkája még bővebb betekintést nyújtott az egyiptomi vallási radikálisok életébe. Bruce Bawer While Europe Slept és Claire Berlinski Menace in Europe című munkája sok olyan problémát világítottak meg, amellyel Európa, különösen Hollandia, napjainkban szembenéz. Melanie Phillips: Londonistan című műve pedig Nagy-Britannia válságát mutatta be. Stephen Grey Ghost Plane című alkotása számos lenyűgöző beszámolót tartalmazott a CIA rendkívüli kiadatási programjának némely esetben ártatlanul tőrbe csalt áldozatairól. Raymond Seitz Over Here című emlékirata, amelyet a Nagy-Britanniában nagykövetként töltött éveiről írt, segítséget nyújtott Robert Halton alakjának megformálásában.

Éles szemű és gondos szerkesztőm, Tony Davis alaposan átnézte a kéziratot. Az ő egyik felmenője, John W. Davis egyébként 1918 és 1921 között amerikai nagykövetként teljesített szolgálatot Nagy-Britanniában. Ha az 1924-es választásokon sikerült volna legyőznie Calvin Coolidge-ot, akkor a londoni nagykövetek közül nem öt, hanem hat amerikai elnök kerül ki. Külön köszönettel tartozom Louis Toscanónak, aki számos finomítást végzett a kéziraton, Chris Donovannek, aki sok kutatási terhet levett a vállamról, végül egy kedves barátomnak az FBI-tól, aki segített a szakkifejezések pontos használatában. Mindez nem lett volna lehetséges a Putnam kiadó remek csapata, Ivan Held, Marilyn Ducksworth és különösen Neil Nyren nélkül.

Végül hadd fejezzem ki szeretetemet és hálámat gyermekeimnek, Lilynek és Nicholasnak, akik augusztusi vakációjukat azzal töltötték, hogy körbenyargalták velem Európa szélsőséges gócpontjait. Hálával tartozom feleségemnek, Jamie Gangelnek, aki az NBC News Today című adásának remek tudósítója. Türelmesen hallgatott, amíg elmeséltem neki a regény témáját és cselekményét. Szakszerűen szerkesztette meg vázlataimat, és segített, hogy művem határidőre elkészüljön. Orwell egyszer a következőképpen jellemezte a könyvírást: „ugyanolyan rettenetes, kimerítő küzdelem, mint megbirkózni egy fájdalmas betegséggel”. A híres író azt az egyet azonban elfelejtette megemlíteni, hogy magánál az írónál csak a vele élő szerettei szenvednek jobban.