Könyv négy

A következő héten Gabriel a titkos lakásban maradt, a Trinità dei Monti-templom közelében. Voltak pillanatok, amikor úgy tűnt, mintha az egész meg se történt volna. De olyankor csak kisétált a teraszra, és meglátta a Szent Péter-székesegyház háztetők fölé emelkedő kupoláját összetörve és a tűztől megfeketedve, mintha pillanatnyi haragjában vagy figyelmetlenségében Isten nyúlt volna le az égből, hogy elpusztítsa gyermekei keze munkáját. Gabriel restaurátor énje azt kívánta, bárcsak egy festményt látna – kopott vásznat, amit egy üveg lenmagolajjal és egy kis festékkel könnyen feljavíthat. Minden nappal egyre több halott került nyilvántartásba. A szerdai nap végén – amit a római újságok Fekete Szerdának kereszteltek – hatszáz halottat tartottak számon. Csütörtökön már hatszázötven halottról tudtak, hétvégére pedig a szám meghaladta a hétszázat is. A halottak között volt Kari Brunner ezredes a Svájci Gárdától. Luca Angelli a Gemelli klinikán halt meg, miután háromnapos küzdelmet követően lekapcsolták a létfenntartó gépről. A pápa adta fel neki az utolsó kenetet, és mellette maradt a fiú haláláig. A Római Kúria szörnyű veszteségeket szenvedett. A halottak között volt négy bíboros, nyolc kúriai püspök és három monsignore. A temetésüket a Lateráni Szent Jánostemplomban kellett megtartani, mert a támadás után két nappal egy statikus mérnökökből álló nemzetközi csapat veszélyesnek nyilvánította a bazilikát. A legnagyobb római napilap, a La Repubblica lehozta a lerombolt kupola egész oldalas fényképét, főcímként ezzel az egyetlen szóval: ÁTOKSÚJTVA. Izrael kormánya hivatalosan nem vett részt a vizsgálatban, Gabriel azonban a pápához és Donátihoz fűződő kapcsolatának köszönhetően hamar megtudott mindent a támadásról, amit csak egy hírszerző tiszt megtudhat. Értesülései nagy részét a pápa vacsoraasztalánál szerezte. Gabriel minden estéjét ott töltötte a vizsgálat vezetőinek társaságában. Marchese tábornok a carabinierektől és Martino Bellano az olasz biztonsági szolgálattól többnyire nyíltan beszélt Gabriel előtt, amit mégis visszatartottak előle, azt Donáti kötelesség-tudóan megosztotta vele. Gabriel pedig minden információt továbbított a Saul király útra, s ez megmagyarázta, miért nem siettette Samron a visszatértét. Negyvennyolc órával az események után az olaszoknak sikerült mindenkit azonosítaniuk, aki részt vett a támadásban. A rakétatámadást egy négyfős csapat hajtotta végre. A furgon vezetője egy tunéziai volt. A három férfi, aki kilőtte az RPG-7-eseket, Jordán nemzetiségű, valamennyien az iraki lázadás veteránjai. Másodpercekkel azután, hogy kilőtték a rakétákat, mind a négy férfi meghalt a carabinierek golyózáporában. Ami azt a három embert illeti, akik német papnak adták ki magukat, csupán egyikük volt valóban német, Manfred Zeigler, egy fiatal hamburgi mérnökhallgató. A második egy holland volt Rotterdamból, a harmadik pedig egy flamand ajkú belga Antwerpenből. Mind a hárman áttértek az iszlámra, és korábban mind részt vettek Amerika– és Izrael-ellenes tüntetéseken. Bár nem volt rá bizonyíték, Gabriel gyanította, hogy Ali Maszúdi professzor szervezte be őket. A zártláncú videó segítségével és a szemtanúk beszámolói alapján a vatikáni és az olasz hatóságoknak sikerült visszakövetni a merénylők életének utolsó pillanatait. Miután az Engedélyeztetési Hivatalban az egyik beosztott beengedte őket a Vatikánba, a három férfi elment Ibrahim el-Banna irodájához, nem messze a Piazza Santa Martatól. Távozáskor mind jókora aktatáskát cipeltek. Amint azt Angelli gyanította, a három férfi ezután egy oldalbejáraton keresztül besurrant a bazilikába. A Szent Péter térre stílusosan a Halál kapuján keresztül érkeztek. A többi négy kapuhoz hasonlóan, amelyek a bazilikából a térre vezetnek, ennek a kapunak is zárva kellett volna lennie. A vatikáni rendőrségnek még a hét végére sem sikerült kiderítenie, miért nem volt bezárva. Ibrahim el-Banna holttestét három nappal azután azonosították, hogy kihúzták a trasteverei bérház törmeléke alól. A kapcsolatait illetően egyelőre mindenki csak spekulációkra hagyatkozott. Kik állnak az Allah Testvérisége mögött? Az al-Kaida egyik irányzatáról van szó, vagy ez maga az al-Kaida csak más néven? Na és ki tervelte ki és pénzelte ezt az összetett hadműveletet? Egyvalami azonnal világos volt. A kereszténység otthonára mért támadás felszította a globális dzsihádista mozgalom tüzét. Féktelen utcai ünneplések folytak Teheránban, Kairóban, Bejrútban és a palesztin területeken, s közben a hírszerzések elemzői Washingtontól Londonon át Tel-Avivig azonnal észlelték az aktivitás és a toborzás intenzitásának erősödését. A következő szerdán, pontosan egy héttel a támadás után, Samron úgy döntött, ideje, hogy ügynöke hazatérjen. Amikor Gabriel épp a holmiját pakolta össze a titkos lakásban, bejövő hívást jelezve felvillant a telefon vörös fényjelzése. Gabriel felvette a kagylót, és meghallotta Donáti hangját. – A szentatya szeretne néhány szót váltani veled négyszemközt. – Mikor? – Ma délután, mielőtt kimész a reptérre. – Miről akar beszélni velem? – Meglehetősen szűk körű klub tagja vagy te, Gabriel Allon. – Miféle klubé? – Olyan embereké, akik fel merik tenni az ilyen kérdéseket. – Hol és mikor? – kérdezte Gabriel békülékeny hangon. Donáti megadta neki a szükséges információkat. Gabriel letette a kagylót, és befejezte a csomagolást. Gabriel áthaladt egy carabinierek ellenőrzőpontján a kolonnád mellett, és a tovatűnő alkonyi fényben keresztülment a Szent Péter téren. A tér még mindig le volt zárva a nyilvánosság elől. A törvényszékiek már végeztek rettenetes feladatukkal, a válaszfalak azonban, amelyeket a robbanás három színhelye köré állítottak fel, még mindig a helyükön voltak. A bazilika homlokzatáról óriási fehér ponyva lógott le, eltakarva az Áldások lodzsája alatti részt ért károkat. A ponyván egy galamb képét lehetett látni, egyetlen szó kíséretében: BÉKE. Átment a Harangok kapuján, és a bazilika bal szárnya mellett haladt tovább. Az oldalsó bejáratokat lezárták és elbarikádozták, s egy-egy rendőrtiszt posztolt mindegyiknél. A Vatikáni kertekben könnyen azt hihette az ember, hogy semmi sem történt – egészen addig, gondolta Gabriel, amíg oda nem nézett a lerombolt kupolára, ami most épp a piszkos, vörösesbarna naplemente fényében fürdött. A pápa a Kertészház mellett várt rá. Szívélyesen üdvözölte Gabrielt, s együtt indultak el a Vatikán távoli sarka felé. Egy tucat civil ruhás svájci gárdista kísérte őket a mandulafenyők között, hosszú, vékony árnyékuk a fűre vetült. – Luigival próbáltuk rávenni a Svájci Gárdát, hogy csökkentsék az osztaguk létszámát – mondta a pápa. – Egyelőre hallani sem akarnak róla. Kissé idegesek – ami érthető. Róma kifosztása óta nem fordult elő, hogy a Svájci Gárda parancsnoka életét vesztette volna, miközben a Vatikánt védelmezi az ellenség támadásától. Rövid ideig csendben sétáltak tovább. – Ez lenne a sorsom, Gabriel? Most már mindenüvé felfegyverzett férfiak kísérnek majd, rádióval a kezükben? Hogy tudok így kommunikálni a híveimmel? Hogy tudok vigaszt nyújtani a betegnek és a nyomorultaknak, ha testőrök falanxa választ el tőlük? Erre nem volt jó válasz. – Semmi sem lesz már olyan, mint volt, ugye, Gabriel? – Nem, őszentsége, attól tartok, nem. – Tényleg meg akartak ölni? – Ez nem kétséges. – Újra meg fogják próbálni? – Ha egyszer elszánják magukat valamire, nem állnak meg, amíg el nem érik a céljukat. De ebben az esetben sikerült megölniük hétszáz zarándokot, jó néhány bíborost és püspököt – hogy a Svájci Gárda parancsnokát ne is említsük. Ezenkívül sikerült komoly károkat okozniuk a bazilika épületében. Szerintem ezzel rendezettnek tekintik majd a történelmi számlát. – Lehet, hogy megölni nem tudtak, de sikerült a Vatikán foglyává tenniük. – A pápa megállt, és a lerombolt kupolára nézett. – Megkopott a kalitkám aranyozása. Több mint egy évszázadba telt megépíteni, és pár másodperc alatt megsemmisült. – Nem semmisült meg, őszentsége. A kupolát helyre lehet állítani. – Majd meglátjuk – mondta a pápa tőle szokatlan komorsággal. – A mérnökök és az építészek nem olyan biztosak benne, hogy meg lehet csinálni. Lehet, hogy az egészet le kell bontani, és újjáépíteni. Ráadásul a baldacchinóban is komoly kár keletkezett a rázuhanó törmelék miatt. Ez nem olyasmi, ami egykönnyen pótolható, de ezt te tudod a legjobban. Gabriel lopva az órájára pillantott. Nemsokára indulnia kell a reptérre, különben lekési a gépet. Azon töprengett, miért hívta ide a pápa. Nyilván nem azért, hogy megvitassák a bazilika helyreállítását. A pápa megfordult, és továbbsétált. A Szent János-torony felé tartottak, ami a Vatikán délnyugati csücskében állt. – Egyetlen oka van annak, hogy élek – mondta a pápa –, és az te vagy, Gabriel. A sok fájdalom és összevisszaság közepette, ami ezt a szörnyű hetet jellemezte, nem volt lehetőségem rendesen köszönetet mondani, úgyhogy most köszönöm meg. Bárcsak a nyilvánosság előtt is megtehetném. A média elől ügyesen elhallgatták Gabriel szerepét az ügyben. Minden körülmény dacára egyelőre titok maradt a dolog. – Bárcsak előbb megtaláltam volna Ibrahim el-Bannát – mondta Gabriel. – Az a hétszáz ember még most is élhetne. – Mindent megtettél, amit lehetett. – Talán, őszentsége. De többre lett volna szükség. Megérkeztek a Vatikán falához. A pápa felmászott egy kőlépcsőn, Gabriel némán követte. A mellvédnél álltak, és végignéztek Róma felett. Szerte a városban kezdtek kigyúlni fények. Gabriel a válla fölött hátrapillantott, és látta, hogy a svájci gárdisták idegesen mozgolódnak alattuk. Kezével jelezte nekik, hogy semmi gond, aztán a pápa felé fordult, aki a Viale Vaticanón száguldó autókat figyelte odalent. – Luigi azt mondja, előléptetés vár rád Tel-Avivban. – A forgalom zaja miatt fel kellett emelnie a hangját. – Olyasmiről van szó, amit te magad akarsz, vagy Samron műve az egész? – Egyesekre ráerőltetik a nagyságot, őszentsége. A pápa elmosolyodott, most először Gabriel érkezése óta. – Adhatok neked egy aprócska tanácsot? Gabriel bólintott. – Bölcsen használd a hatalmad. Még ha olyan pozícióba kerülsz is, hogy megbüntetheted az ellenséged, használd arra a hatalmad, hogy békét teremtesz. Az igazságosságot keresd, ne a bosszút. Gabriel legszívesebben emlékeztette volna a pápát, hogy ő csak egy titkos ügynök, s a háborúval és békével kapcsolatos döntések nála jóval hatalmasabb emberek kezében vannak. De inkább ígéretet tett, hogy megfogadja a tanácsot. – Kutatni fogsz a Vatikán támadói után? – Ez nem a mi harcunk – legalábbis még nem az. – Valami azt súgja nekem, hogy nemsokára az lesz. A pápa gyermeki érdeklődéssel figyelte az alatta zajló forgalmat. – Az én ötletem volt, hogy a bazilika homlokzatát takaró leplen rajta legyen a békegalamb. Biztos vagyok benne, hogy reménytelenül naiv ötletnek tartod a dolgot. Valószínűleg engem is naivnak tartasz. – Élni sem lenne érdemes, ha nem léteznének az önhöz hasonló emberek, őszentsége. Amikor ismét az órájára pillantott, Gabriel már nem próbálta leplezni a mozdulatot. – Indul a géped? – kérdezte a pápa. – Igen, őszentsége. – Gyere – mondta. – Kikísérlek. Gabriel elindult a lépcső felé, de a pápa ott maradt a mellvédnél. – Francesco Tiepolo telefonált ma reggel Velencéből. Üdvözletét küldi. – Megfordult, és Gabrielre nézett. – Chiara is üdvözöl. Gabriel hallgatott. – Azt üzeni, szeretne látni, mielőtt hazamész Izraelbe. Kérdezte, nem állnál-e meg Velencében. – A pápa megfogta Gabriel könyökét, és mosolyogva lekísérte a lépcsőn. – Tisztában vagyok vele, hogy a szív dolgait illetően igencsak kevés tapasztalattal rendelkezem, de megengedsz egy öregembernek még egy tanácsot?