Könyv tizenhét

Az Andrew Malone elleni vádakat tartalmazó csomag következő csütörtök délelőtt tíz óra huszonkét perckor érkezett meg az AAB Holdings genfi főhadiszállására. Abdul Aziz al-Bakari úrnak volt címezve, és az egyik helyi genfi küldöncszolgálat uniformisát viselő motoros futár kézbesítette. A feladó egy bizonyos Miss Rebecca Goodheart volt a londoni Earl's Courtról, de az AAB egyik biztonsági beosztottja kiderítette, hogy a Miss Goodheart csupán egy ismeretlen álneve. Miután a beosztott semmi bizonyítékát nem találta radioaktív, biológiai vagy robbanó anyagnak, továbbította a csomagot Vezír bin Talál irodájába. Ott aztán a küldemény egészen pénteken késő délutánig várta, hogy bin Talál visszatérjen Genfbe egynapos rijádi útjáról. Egyéb sürgős elintéznivalói miatt majdnem nyolc óra volt már, mire bin Talal hozzájutott, hogy kinyissa a borítékot. Azonnal megbánta, hogy halogatta a dolgot, mert igen súlyos vádakról volt szó. Miss Goodheart szerint Andrew Malone nem kevesebb, mint kilenc alkalommal fogadott el készpénzkifizetéseket, megszegve ezzel Abdul Aziz al-Bakarival kötött kizárólagos szerződését. Az állításokat egy köteg bizonyíték erősítette meg, köztük banki letétekről szóló kimutatások, faxok és személyes emailek Malone otthoni számítógépéről. Bin Talal nyomban felhívta feljebbvalója genfi tóparti házát, és aznap este kilenckor már egy dühös Zizi al-Bakari asztalára terítette ki a dokumentumokat. Ugyanezen az estén, londoni idő szerint tizenegy órakor bin Talal odatelefonált a knightsbridge-i rezidenciára, és utasította Malone-t, hogy az első géppel repüljön Genfbe. Amikor Malone fontosabb elkötelezettségekre hivatkozott – és arra, hogy végül is hétvége van, az isten szerelmére –, bin Talal világosan az értésére adta, hogy ez parancs, s ha nem jelenik meg, azt súlyos sértésként fogják elkönyvelni. Az egyik neviotcsapat rögzítette a hívást, és azonnal továbbította Gabrielnek a surreyi titkos házba, azzal az ugyancsak megszeppent hívással együtt, amelyet Malone tíz perccel később a British Airwayszel bonyolított, hogy helyet foglaljon magának a nyolc harmincas reggeli genfi járatra. Eli Lavon is foglalt magának helyet a gépen. Genfbe érkezve két egymáshoz nagyon nem illő autó várta őket: Malone-t egy fekete, S osztályú Mercedes, amit Zizi egyik sofőrje vezetett, Lavont pedig egy sárfoltos Opel, a volán mögött a Genfi Állomás egyik futárjával. Lavon azt mondta a futárnak, tartson tisztes távolságot a Mercedestől, így aztán jó néhány perccel Malone után érkeztek csak meg Zizi házához. Lejjebb az utcán találtak egy félreeső parkolóhelyet, de nem kellett sokáig várniuk, mert húsz perccel később a szokásosnál is sápadtabb Malone már kifelé jött a házból. Egyenesen visszament a reptérre, és helyet foglalt magának az első londoni gépre, ami öt órakor indult. Lavon ugyanezt tette. A Heathrow-n ketten kétfelé mentek, Lavon Surreybe, Malone pedig Knightsbridge-be, ahol is tájékoztatta feleségét, hogy hacsak rettenetesen rövid időn belül nem teremt elő négymillió fontot, Zizi al-Bakari személyesen röpíti le egy rettenetesen magas hídról. Ez szombat este történt. A következő szerdán Gabriel és csapatának többi tagja számára már nyilvánvaló volt, hogy Zizi új exkluzív művészeti tanácsadó után kutat. Ahogy az is nyilvánvaló volt, hogy konkrétan kinézett magának valakit. Sarah Bancroft, a Mason's Yardban található Isherwood Fine Arts helyettes vezetője ugyanis megfigyelés alatt állt. A lány kezdett úgy gondolni rájuk, mint a barátaira. Együtt metróztak vele. Folyton feltűntek a Mason's Yardban és ott lézengtek a Duke Streeten. Követték, amikor ebédelni ment, és mindig volt belőlük egy a Green'sben, amikor esténként ivott egyet Oliverrel és a fiúkkal a bárban. Elkísérték egy aukcióra a Sotheby'shez, és figyelték, ahogy egy árverési terem sivár kínálatában válogat Hullban. Még egy hosszú devoni útra is elmentek vele, ahol egy jobb napokat látott arisztokratától próbált kihízelegni egy tüneményes velencei Madonna gyermekévelt, ami után Isherwood már évek óta ácsingózott. – Zizi el fog jönni magáért – mondta a lánynak Gabriel hétfőn egy rövid telefonbeszélgetés során. – Már csak idő kérdése. Ja és ne ijedjen meg, ha kicsit összevissza találja a holmiját, amikor hazaér. Saruki ma reggel betört magához, és átkutatta a lakását. Másnap megérkezett az első ajándék, egy Harry Winston gyémántóra. Az ajándék dobozához kézzel írott cédulát tűztek: Köszönöm, hogy megtalálta Marguerite-et. Örök hálám, Zizi. A Bulgari fülbevaló a következő nap érkezett. A kétsoros Mikimoto gyöngysor a harmadik napon. Az áttört arany karperec a Tiffanytól csütörtök este, amikor a lány épp hazafelé indult a munkából. Felhúzta a jobb csuklójára, és átsétált a Green'sbe, ahol Oliver ügyetlenül megpróbált kikezdeni vele. – Egy másik életben – mondta neki a lány, csókot nyomva Oliver arcára –, ma este nem. Légy oly drága, Oliver, és kísérj el a metróig. Az estéket találta a legnehezebbnek. Nem volt több kirándulás a surreyi titkos házba. Sarah számára a surreyi titkos ház egyszerűen megszűnt létezni. Rájött, hogy mind borzasztóan hiányoznak neki. Igazi család voltak, egy hangos, veszekedős, zajos, szerető család – amilyenben Sarah-nak sohasem volt része. Most az egész csupán Gabriel időnkénti rejtélyes telefonhívásaira redukálódott, és az utca túloldalán lévő lakásból kiszűrődő fényre: Jószi lámpájának fényére, de nemsokára Jószit is nélkülöznie kell majd. Éjszakánként, amikor egyedül volt és félt, néha arra gondolt, bárcsak inkább azt mondta volna, hogy keressenek helyette mást. Máskor meg szegény Julian járt az eszében, és azon töprengett, mire megy majd a férfi nélküle. Az utolsó csomagot másnap délután háromkor vette át egy öltönyös, nyakkendős küldönc kezéből. Kézzel írt üzenet volt benne egy repülőjeggyel. Sarah megnézte, hová szól. Tíz másodperccel később megcsörrent a telefon az íróasztalán. – Isherwood Fine Arts. Sarah beszél. – Jó napot, Sarah. Zizi volt az. – Hello, Mr. al-Bakari. Hogy van, uram? – Azt majd mindjárt megtudom. Megkapta a meghívót és a repülőjegyet? – Igen, uram. És a fülbevalót és az órát és a gyöngysort és a karperecet. – Nekem a karperec a kedvencem. – Ahogy nekem is, uram, de igazán nem kellett volna. És meghívót sem kellett volna küldenie. Attól tartok, nem fogadhatom el. – Ne sértsen meg, Sarah. – Távol álljon tőlem, uram. De bármennyire is jólesne egy kis időt a napon tölteni, félek, nem hagyhatok itt mindent egyik pillanatról a másikra. – Arra nincs is szükség. Ha figyelmesen megnézi a jegyet, láthatja, hogy három nap van még a gépe indulásáig. – Három nap múlva sem mehetek. Elintéznivalóim vannak itt a galériában. – Biztos vagyok benne, hogy Julian nélkülözni tudja magát néhány napra. Épp most hozott össze neki egy rakás pénzt. – Ez igaz. – Akkor mi lesz, Sarah? Eljön? – Attól tartok, uram, a válaszom nem. – Valamit tudnia kell rólam, Sarah, mégpedig azt, hogy nemleges választ én nem fogadok el. – Csupáncsak nem hinném, hogy helyénvaló volna, uram. – Helyénvaló? Azt hiszem, félreértette a szándékaimat. – Mik a szándékai, uram? – Azt szeretném, ha nekem dolgozna. – Mint mi, uram? – Sosem vitatok meg ilyesmit telefonon, Sarah. Mit mond, eljön? A lány tíz másodpercet várt, mielőtt felelt volna. – Nagyszerű – mondta a férfi. – Az egyik emberem majd elkíséri. Hétfő reggel nyolc órakor elmegy magáért a lakásához. – Egyedül is képes vagyok utazni, Mr. al-Bakari. – Ebben biztos vagyok, de könnyebb lesz, ha az egyik biztonsági emberem magával tart. Viszlát hétfő este. És letette. Sarah-nak csak akkor jutott el a tudatáig, hogy Zizi nem kérdezte meg a címét, amikor letette a kagylót. Gabriel épp a műtermét bontotta le a surreyi titkos házban, amikor Lavon felszaladt a lépcsőn, kezében a Mason's Yard-i neviotcsapat legfrissebb üzenetének kinyomtatott példányával. – Zizi megtette az első lépést – mondta, Gabriel felé nyújtva a papírt. – Azonnal látni akarja a lányt. Gabriel elolvasta az üzenetet, aztán Lavonra pillantott. – Basszus – morogta. – Szükségünk lesz egy hajóra. Pezsgős vacsorával ünnepeltek, és Sarah-nak is tettek fel terítéket, a csoport egyetlen tagjának, aki nem lehetett jelen. Másnap reggel Lavon kocsival kivitte Gabrielt Heathrow-ra, s aznap délután fél ötkor a férfi már Miami Beachen élvezte a naplementét, a CIA egyik titkos lakásából a Collins Avenue-n. Adrian Carter vászonnadrágot viselt, pamutpulóvert és olcsó félcipőt zokni nélkül. Egy pohár limonádét és egy jókora hajóról készült fényképet nyújtott Gabriel felé. – A neve Sun Dancer – mondta Carter. – Huszonkét és fél méter hosszú óceánjáró luxusjacht. Biztos vagyok benne, hogy te és a csapatod több mint kényelmesnek találjátok majd. – Honnan szereztétek? – Egy panamai kábítószercsempésztől, Carlos Castillótól foglaltuk le néhány évvel ezelőtt. Mr. Castillo jelenleg egy oklahomai szövetségi börtönben tartózkodik, és mi használatba vettük a hajóját, hogy végezzük az Úr munkáját itt, a Karib-térségben. – Hányszor volt már használva? – Ötször vagy hatszor használták a kábítószerügyesek, és mi is használtuk kétszer. Gabriel visszaadta a fotót Carternek. – Piszkos – mondta. – Nem tudsz olyat szerezni, amelyiknek tiszta az előélete? – Többször is megváltoztattuk már a nevét és a nyilvántartási számát. Kizárt, hogy Zizi vagy valamelyik biztonsági nehézfiúja le tudná nyomozni. Gabriel felsóhajtott. – Hol van most a hajó? – Egy kikötőben a Fisher-szigetnél – mondta Carter, dél felé mutatva. – Épp most szerelik fel. Este indul egy CIA-csapat Langleyből. – Ügyes próbálkozás – mondta Gabriel –, de maradok a saját csapatomnál. – Ti? – Nekünk is van haditengerészetünk, Adrian. Nem is akármilyen. Haifában egy csapat csak a parancsomat várja. Mondd meg a tieidnek, hogy távolítsák el a lehallgató készülékeket. Máskülönben mi fogjuk megtenni, de akkor nem kapjátok vissza egyben a Sun Dancert. – Már el van intézve – mondta Carter. – Hogy akarod idehozni a csapatodat? – Reméltem, hogy segítő kezet nyújt egy barátom az amerikai hírszerzéstől. – Mire van szükséged? – Valamilyen légi járműre és leszállási engedélyre. – Mennyi idő kell a csapatodnak, hogy Haifából Londonba érjen? – Kora reggel már indulhatnak is. – Ma este Londonba küldöm az egyik gépünket. Az felszedi és idehozza a csapatod. Homesteadnél szállunk le vele, akkor kikerüljük az útlevél– és vámellenőrzést. Vasárnap éjjel tengerre szállhattok, és hétfő délután randevúzhattok Zizivel. – Akkor úgy tűnik, megegyeztünk – mondta Gabriel. – Most már csak Ahmed bin Safik hiányzik. – Ő is itt lesz nemsokára – válaszolta Carter meggyőződéssel. – A kérdés csak az, ott lesz-e a csajotok, amikor megjelenik. – Ő a m i csajunk, Adrian. Sarah mindannyiunkhoz tartozik.