Könyv tizenöt

Az akció másnap késő délelőtt vette kezdetét, amikor Julian Isherwood, aki londoni műkereskedőként már szerzett magának némi hírnevet, diszkréten felhívta Zizi alBakari exkluzív művészeti tanácsadójának, Andrew Malone-nak knightsbridge-i rezidenciáját. A telefont egy álmos nő vette fel, aki tájékoztatta Isherwoodot, hogy Malone nincs az országban. – Csak nem az igazságszolgáltatás elől menekül? – kérdezte Isherwood, viccel igyekezve oldani a kellemetlen szituációt. – Próbálja a mobilján – felelte a nő, mielőtt lecsapta volna a telefont. Szerencsére Isherwood tudta a számot. Azonnal fel is hívta, és az utasításnak megfelelően rövid üzenetet hagyott. Jócskán a vége felé járt már a nap, mire Malone kegyeskedett visszahívni. – Rómában vagyok – mondta fojtott hangon. –Nagy fogás ígérkezik. Óriási fogás. – Nem vagyok meglepve, Andrew. Neked csak nagy fogásaid vannak. Malone elhessegette Isherwood hízelgő szavait. – Attól tartok, csak egy percem van – mondta. –Mit tehetek érted, Julie? – Azt hiszem, van valamim a számodra. Illetve tulajdonképpen a kliensed számára. – A kliensemet nem érdeklik a régi mesterek. – Amit én ajánlok, annak semmi köze a régi mesterekhez. Inkább az impresszionistákhoz. És nem akármilyen impresszionistához, ha érted, mire gondolok. Ez valami különleges, Andrew. Olyasvalami, amiről csak néhány gyűjtő álmodhat a világon, és a te embered történetesen az egyik közülük. Nektek mutatom meg először. Ez egy exkluzív ajánlat, Andrew. Érdekel a dolog, vagy forduljak máshoz? – Többet akarok tudni róla, Julie. – Bocs, kedvesem, de ez nem olyasmi, amit az ember telefonon vitat meg. Mit szólnál egy ebédhez holnap? Meghívlak. – Holnap Tokióba megyek. Az egyik ottani gyűjtőnek van egy Monet-ja, ami kell az emberemnek. – Akkor holnapután? – Akkor még fáradt leszek a repüléstől. Legyen csütörtök, jó? – Nem fogod megbánni, Andrew. – Hová lennénk megbánás nélkül. Csaó, Julie. Isherwood letette a telefont, és a széles vállú, eperszőke férfira nézett, aki az asztal túlsó oldalán ült. – Jól csinálta – mondta Uzi Navot. – De legközelebb intézze úgy, hogy Zizi fizesse az ebédet. Gabrielt nem lepte meg a hír, hogy Andrew Malone Rómában van, mert már majdnem egy hete figyeltették elektronikus módszerekkel és emberekkel. Azért ment az Örök Városba, hogy megszerezzen egy bizonyos Degasszobrot, amelyet Zizi már jó ideje kinézett magának, de üres kézzel távozott hétfő reggel, és továbbutazott Tokióba. A meg nem nevezett gyűjtő, akit Malone meg kívánt fosztani a Monet-jától, nem más volt, mint a híres iparmágnás, Morito Watanabe. Látva, milyen vesztes kifejezés ül Malone arcán, amikor távozik Watanabe lakásáról, Gabriel azt a következtetést vonta le, hogy a megbeszélés nem volt sikeres. Aznap este Malone felhívta Isherwoodot, hogy megmondja, egy nappal tovább marad, mint tervezte. – Attól tartok, el kell halasztanunk a mi kis találkánkat – mondta. – Áttehetnénk a jövő hétre? Gabriel, aki már nagyon bele akart vágni a dologba, arra utasította Isherwoodot, hogy ne engedjen, ezért a találkozót csak egy nappal halasztották el, csütörtökről péntekre, bár Isherwood beleegyezett, hogy ebéd helyett estebéd legyen, s így Malone alhasson néhány órácskát a saját ágyában. Malone valóban Tokióban maradt még egy napot, a Tokiói Állomás ugyanakkor semmilyen további kapcsolatot nem fedezett fel közte és Watanabe vagy Watanabe ügynökei között. Malone csütörtökön késő este tért vissza Londonba, és Eli Lavon szerint úgy festett, akár egy Savile Row-i öltönybe bújt hulla. Másnap délután fél négykor a hulla átvonszolta magát a Duke Street-i Green's étterem bejáratán, és a csendes sarokasztal felé vette az irányt, ahol Isherwood már várt rá. Isherwood egy hatalmas pohár fehér burgundit töltött neki. – Oké, Julie – mondta Malone. – Hagyjuk a rizsát, jó? Mid van? És honnan a faszból szerezted? Egészségedre. Kilencven perccel később Chiara a lépcsőpihenőn várakozott, amikor Gabriel költségén Isherwood két üveg kiváló fehér burgundival felvértezve az újonnan kárpitozott lépcsőn támolygott felfelé. A lány balra, az Archer Travel egykori fenségterületére irányította Isherwoodot, ahol Gabriel egyik neviotos embere várt rá. Isherwood levette a kabátját, és kigombolta az ingét, felfedve az apró digitális hangfelvevő készüléket, amit gumiövvel erősítettek a mellkasára. – Általában nem csinálok ilyesmit az első randin – mondta. A neviotos eltávolította a felvevőt, és mosolygott. – Milyen volt a homár? – Kicsit rágós, de finom. – Jól csinálta, Mr. Isherwood. Nagyon jól. – Gondolom, ez az utolsó üzletem. Reméljük, megúszom élve. A felvételt védett rádiócsatornán is átküldhették volna, de Gabriel Adrian Carterhez hasonlóan még mindig régimódi volt bizonyos dolgokat illetően, és ragaszkodott hozzá, hogy töltsék le az anyagot lemezre, és manuális úton juttassák el a surreyi biztonságos házba. Következésképp nyolc óra is elmúlt már, mire végre megkapták. Gabriel a társalgóban betöltötte a lemezt egy számítógépbe, és ráklikkelt a lejátszás ikonra. Dina a kanapén terpeszkedett. Jákov az egyik karosszéken ült, álla a kezére támasztva, könyöke a térdén, s egészen előrehajolt, hogy az első sorból halljon minden szót. Aznap este Rimona volt a soros a főzéssel. Ahogy meghallotta Andrew Malone hangját, kikiabált a konyhából Gabrielnek, hogy tekerje fel a hangerőt. – Hülyének nézel, Julian? – Halál komolyan, Andrew. A saját szememmel láttam. – Van róla fotód? – Nem engedték lefotózni. – Ki a tulajdonos? – A tulajdonos nem szeretné felfedni magát. – Jó, persze, de ki az ördög az, Julian? – Nem adhatom ki a nevét, és pont. Erről nem nyitok vitát. A hölgy megbízott, hogy képviseljem ebben az ügyben, de ennyi. – A hölgy? Szóval nőről van szó. – A festmény már három generáció óta ugyanannak a családnak a tulajdona. A jelenlegi tulajdonos történetesen nő. – Miféle család ez, Julian? Kérek valami izgalmas infót. – Franciák, és többet nem szedsz ki belőlem, Andrew. – Attól tartok, ez így nem fog működni, Julian. Adnod kell valami támpontot. Nem állhatok Zizi elé üres kézzel. Azzal csak felidegesíteném. Ha be akarod venni Zizit a buliba, az ő szabályai szerint kell játszanod. – Zsarolással nem mész semmire, Andrew. Itt én teszek neked szívességet. Őszintén szólva szarok Zizi szabályaira. Őszintén szólva semmi szükségem Zizi-re. Ha elterjesztem, hogy egy eleddig felfedezetlen Van Gogh van nálam, a világ összes jelentős gyűjtője és múzeuma az ajtómat fogja verni, és dobálni fogja utánam a pénzt. Ezt próbáld meg nem elfelejteni. – Bocsáss meg, Julie. Hosszú hét áll mögöttem. Kezdjük elölről, jó? – Rendben. – Feltehetek néhány ártalmatlan kérdést? – Attól függ, mennyire ártalmatlanok azok a kérdések. – Kezdjük egy egyszerűbbel. Hol van most a festmény? Franciaországban vagy Angliában? – Itt van, Londonban. – A galériádban? – Még nem. – Milyen típusú festményről van szó? Tájkép? Csendélet? Portré? – Portré. – Önarckép? – Nem. – Férfi vagy nő? – Nő. – Csodás. Korai vagy késői? – Nagyon késői. – Saint-Rémy? Auvers? – Az utóbbi, Andrew. Élete utolsó napjaiban festette Auvers-ban. – Csak nem egy felfedezetlen Marguerite Gachetportrén csücsülsz, Julian? – Talán vethetnénk egy pillantást az étlapra. – Dugd fel az étlapot, Julian. Válaszolj a kérdésre: egy felfedezetlen Marguerite-portrén csücsülsz? – Ami a lényeget illeti, nem mondhatok többet, Andrew. És ez az utolsó szavam. Ha tudni akarod, miről van szó, a saját szemeddel kell megnézned. – Tehát megnézhetem? – Az embered megnézheti, te nem. – Könnyű mondani. Az emberemet lefoglalja, hogy mozgásban tartsa a világot. – Kész vagyok hetvenkét óra elsőbbséget ajánlani neked és Zizinek. Ha az letelt, a többi gyűjtőt is be kell vonnom. – Rossz ötlet, Julian. Az emberem nem szereti az ultimátumokat. – Szó sincs ultimátumról. Ez üzlet. Zizi megfogja érteni. – Milyen árkategóriáról beszélünk? – Nyolcvanöt millióról. – Mennyiről? Akkor valóban Zizi a te embered. Tudod, mostanában kissé pénzszűkében vagyunk. Nem emlékszem, mikor tett le valaki utoljára nyolcvanöt milliót valamiért. Te igen, Julie? – Ez a festmény megéri az árát. – Ha valóban az, aminek mondod, és ha tökéletes állapotban van. Hamar megszerzem a nyolcvanöt milliódat. Tudod, az emberem már jó ideje keresett valami hasonlóan szenzációsat. De te ezt nagyon jól tudtad, nem igaz? Ezért jöttél először hozzám. Tudtad, hogy egy délután alatt lebonyolíthatjuk az üzletet. Nincs aukció. Nincs sajtó. Nincsenek akadékoskodó kérdések a te kis csendes francia hölgyeményedről, aki névtelen kíván maradni. Én vagyok számodra az aranytojást tojó tyúk, és te meg kell add a tyúknak, ami jár neki. – Mi a fenéről beszélsz, Andrew? – Pontosan tudod, hogy miről beszélek. – Talán kicsit lassú vagyok ma. Megtennéd, hogy elmagyarázod? – A pénzről beszélek, Julian. Egy nagyon nagy torta nagyon kicsinyke szeletéről. – Akarsz egy szeletet? Benne akarsz lenni a buliban, ahogy azt az amerikaiak mondják? – Hagyjuk ki ebből az amerikaiakat, jó? Az emberem jelenleg nem különösebben rajong értük. – Mekkora szeletre gondolsz, Andrew? – Tegyük fel, hogy te tíz százalék jutalékot kapsz az eladásból. Ez azt jelenti, hogy nyolc és fél millió dollárt söpörsz be egyetlen délután alatt. Tíz százalékot kérek a te tíz százalékodból. Bár valójában nem kérek, hanem követelek. Te pedig megfizetsz engem, mert ezt a játékot így játsszák. – Ha homályos emlékezetem nem csal, művészeti ügyekben te vagy Zizi al-Bakari kizárólagos tanácsadója. Zizi felháborító összeget fizet neked ezért. Gyakorlatilag Ziziből élsz. Ráérő idődben pedig többnyire az ő tulajdonában lévő helyeken pihengetsz. Zizi azért csinálja ezt, hogy ne piszkítsd össze más ügyletekkel a tanácsokat, amelyeket adsz neki. De te kettős játékot játszol, nem igaz, Andrew? Mióta is? Mennyit fölöztél már le magadnak? Mennyit nyúltál le Zizi pénzéből? – Az nem Zizi pénze, hanem az enyém. És amiről Zizi nem tud, az nem fájhat neki. – Na és ha rájön? Akkor otthagy a sivatagban, és hagyja, hogy a hiénák lezabálják rólad a húst. – Jól mondod, kedvesem. Éppen ezért egyetlen szót sem szólsz erről Zizinek. Hét és fél millió dollárt ajánlok neked egyetlen délután munkájáért. Nem is olyan rossz, Julie. Szerintem, menj bele. Gazdagodjunk meg együtt. – Rendben van, Andrew. Megkapod a tíz százalékodat. De hetvenkét órán belül a galériámban akarom látni Zizi al-Bakarit teljes pompájában, vagy nincs üzlet. Gabriel leállította a felvételt, visszatekerte, és az utolsó részt újra lejátszotta. – De te kettős játékot játszol, nem igaz, Andrew? Mióta is? Mennyit fölöztél le magadnak? Mennyit nyúltál le Zizi pénzéből? – Az nem Zizi pénze, hanem az enyém. És amiről Zizi nem tud, az nem fájhat neki. – Na és ha rájön? Akkor otthagy a sivatagban, és hagyja, hogy a hiénák lezabálják rólad a húst. – Jól mondod, kedvesem. Éppen ezért egyetlen szót sem szólsz erről Zizinek. Gabriel bezárta a fájlt, és kivette a lemezt a számítógépből. – Mr. Malone nagyon rossz kisfiú volt – mondta Jákov. – Úgy bizony – helyeselt Gabriel, bár ő már tudta ezt egy ideje. – Nem gondolod, hogy valakinek tájékoztatni kéne Zizit? – kérdezte Dina. – Úgy lenne helyes. – Valóban – mondta Gabriel, zsebébe csúsztatva a lemezt. – Valakinek meg kell tenni. De még nem most. A leghosszabb hetvenkét órák egyike volt, amelyet valaha el kellett viselniük. Elhamarkodott lépések és hamis ígéretek fémjelezték, és elkötelezettségek, amelyeket egyetlen délután alatt megszegtek. Malone az egyik pillanatban még fenyegetett, a másikban könyörgőre fogta. – Zizinek apróbb nehézségei támadtak – mondta szombat este. – Zizi épp egy komoly üzletet bonyolít. Ma Delhiben van, holnap meg Szingapúrba utazik. Valószínűleg nem fog tudni ideérni a hét közepe előtt. – Isherwood nem engedett. Zizi exkluzív lehetősége hétfő délután öt órakor bezárul, mondta. Azután kénytelen lesz megküzdeni a többi érdeklődővel. Vasárnap késő este Malone azzal a kiábrándító hírrel telefonált oda, hogy Zizi kiszáll. De Gabriel a legkevésbé sem törődött ezzel, mert az Archer Travelnél posztoló neviotcsapat még aznap délután látott egy jól öltözött, a harmincas évei közepén járó arabot, aki nyilvánvalóan épp gyors felderítést végzett a Mason's Yardban. Lavon a megfigyelési fotók alapján Dzsafar Sarukiként azonosította a férfit, aki egykor szaúdi gárdista volt, jelenleg pedig Zizi biztonsági embereinek egyike. – Jönni fog – mondta Lavon. – Zizi szereti kéretni magát egy kicsit. A hívás, amelyre mindannyian vártak, másnap délelőtt tíz óra huszonkettőkor érkezett. Andrew Malone volt az, és bár nem látták, tudták, hogy a hulla arca csupa mosoly. Zizi útban van London felé, mondta. Négy harminckor ott lesz Isherwood galériájában. – Zizinek van néhány szabálya – mondta Malone mielőtt letette volna. –Nincs alkohol és cigaretta. És tegyetek róla, hogy az a két csaj ott nálatok legyen rendesen felöltözve. Zizi szereti a csinos lányokat, de csak ha illendően vannak öltözve. Vallásos ember a mi Zizink. Könnyen meg lehet sérteni.