Könyv huszonkettő

A villa szabadtérre nyíló nappalijában gyűltek össze, és kényelembe helyezték magukat a vitorlavászon kárpitú kanapékon és fonott székeken. Az első kanna kávét Dina készítette, miközben Lavon a sziget nagy léptékű térképét tűzte fel a falra. Gabriel sokáig komoran meredt a térképre, és nem szólt egy szót sem. Amikor megszólalt, csak annyit mondott: – Zwaiter. – Aztán Lavonra nézett. – Emlékszel Zwaiterre, Eli? Lavon felhúzta egyik szemöldökét, de nem felelt. Persze hogy emlékezett Zwaiterre. A Fekete Szeptember vezérére Olaszországban. Az elsőre, akinek meg kellett halnia Münchenért. Gabriel szinte látta őt, a sovány entellektüelt a skót kockás kabátban, ahogy épp átkel a római Piazza Annibalianón, egyik kezében fügeborral, a másikban pedig az Ezeregyéjszaka egy példányával. – Mennyi ideig figyelted, Eli? Két hétig? – Majdnem háromig. – Mondd el nekik, mit tanultál Wael Zwaiter-ről, mielőtt akár a megölésének a gondolata felmerült volna bennünk. – Minden este megállt ugyanannál a kis piacnál. Mindig a Trieste Bárba járt telefonálni, és mindig a C kapun át közelítette meg az épületet, ahol lakott. Az előcsarnokban időzítős volt a lámpa, és ő mindig megállt egy pillanatra a sötétben, hogy előkeressen a zsebéből egy tízlírást, amivel beindíthatja a liftet. Ott csináltad, nem igaz, Gabriel? A lift előtt? „Elnézést, maga Wael Zwaiter?” „Ne! Kérem, ne!” Aztán felszívódtál – folytatta Lavon. –Két kocsival menekültél. Egy csapatunk fedezett. Reggel már Svájcban voltál. Samron azt mondta, olyan volt az egész, mint elfújni egy gyufát. – Valamennyi apró részletre figyeltünk. Kiválasztottuk a kivégzés idejét és helyét, és mindent a lehető legalaposabban kidolgoztunk. Aznap éjszaka csináltuk az egészet. Ezen a szigeten viszont erre nem leszünk képesek. – Gabriel a térképre nézett. – Városi környezetben vagyunk a legjobbak, nem ilyen helyeken. – Ez igaz – mondta Dina –, de nem hagyhatod, hogy élve távozzon innen. – Miért? – Mert egy milliárdos forrásai állnak a rendelkezésére. Mert egyik pillanatról a másikra elrepülhet Nedzsdbe, hogy örökre eltűnjön a szemünk elől. – Vannak helyes módszerek, és helytelen módszerek. Ez egyértelműen a helytelen módszer. – Nem félhetsz meghúzni a ravaszt csak azért, ami a Gare de Lyonnál történt, Gabriel. – Ennek semmi köze Párizshoz. Ezúttal profi célpontunk van. Kicsi a harctér. Rizikós a menekülési útvonal. És egy ismeretlen változó is van a képben, Sarah Bancroft. Folytassam? – Dinának akkor is igaza van – mondta Jószi. –Most kell megcsinálni. Talán nem lesz még egy esélyünk. – A Tizenegyedik Parancsolat úgy szól: Ne kapjanak el. Ez az első számú felelősségünk. Minden egyéb másodlagos. – Láttad ma Zizi jachtján? – kérdezte Rimona. – Nézzük meg újra a felvételt? Láttad, milyen képet vágott, amikor elment? Mit gondolsz, Gabriel, miről beszélgettek? Befektetésekről? Megpróbálta megölni a nagybátyámat. Pusztulnia kell. – A nővel mit csinálunk? – kérdezte Jószi. – Ő is bűnrészes – mondta Lavon. – Nyilvánvalóan része a hálózatnak. Miért csak az ő hangját lehet hallani? Ő miért nem találja kissé különösnek, hogy a férje sosem veszi fel a telefont? – Tehát megöljük? – Ha nem, sose szabadulunk erről a szigetről. Dina azt javasolta, szavazzanak. Jákov megrázta a fejét. – Ha nem vetted volna észre – mondta –, ez itt nem demokrácia. Gabriel Lavonra nézett. Egy pillanatig farkasszemet néztek, aztán Lavon becsukta a szemét, és bólintott. Aznap éjszaka nem aludtak. Reggel Jószi bérelt egy másik négykerék-meghajtású Suzuki Vitarát, Jákov és Rimona pedig egy-egy Piaggio motorbiciklit. Oded és Mordeháj elment Gustaviába egy hajózási kiskereskedésbe, és vásárolt két külsőmotoros Zodiacot. Dina a nap nagy részét azzal töltötte, hogy felhívta a sziget legexkluzívabb éttermeit, és megpróbált foglalni egy harmincszemélyes asztalt. Délután fél kettőkor megtudta, hogy a Le Tetou-ban, egy trendi strandra néző saint-jeani étteremben már minden asztalt lefoglaltak arra az estére egy privát rendezvény miatt, így az étterem zárva tart a nyilvánosság előtt. Gabriel elhajtott Saint-Jeanba, hogy megnézze magának a helyet. Egy nyitott étterem volt, dobhártyaszaggató zene dübörgött a hangszórókból. Csúcsos fatető alatt egy tucat asztal sorakozott, és több másik sorjázott a strand hosszában. Volt ott egy kis bár, és a sziget több más étterméhez hasonlóan egy butik is, amely iszonytatóan drága strandruhákat árult nőknek. Épp a déli csúcs ideje volt, s mezítlábas, mindössze bikini felsőbe és bokáig érő strandruhába öltözött lányok szaladgáltak asztaltól asztalig ételt és italt szolgálva fel. Macskaszerű fürdőruhamodell lépett ki a butikból, és pózba vágta magát Gabriel előtt. Mikor Gabriel nem mutatott érdeklődést, a lány összevonta a szemöldökét, és továbbsétált az egyik asztalhoz. Az ott ülő zsíros amerikaiak kitörő lelkesedéssel fogadták. Gabriel rendelt a bárban egy pohár rosét, és odasétált vele a butikhoz. Az öltözőfülkék és a vécék egy keskeny átjáró mentén voltak, aminek a túlsó oldalán a parkolót lehetett látni. Ott állt egy ideig, maga elé képzelve a cselekményt, és kalkulálva az időt. Aztán lehajtotta a rosé felét, és távozott. Tökéletes hely, gondolta. Egyetlen problémával. Az asztal mellől nem tudják felkapni Sarah-t. Zizi testőrei rendesen fel vannak fegyverkezve, és egytől egyig a szaúdi Nemzeti Gárda volt tisztjei. Ahhoz, hogy magukkal tudják vinni a lányt, egy előre megbeszélt időben be kell mennie az egyik öltözőfülkébe. Vagyis üzenni kell neki. Ahogy Gabriel elhajtott a motorján, felhívta Lavont a villában, és megkérdezte, Sarah a szigeten tartózkodik-e. Az étteremből a Saline-nál nincs kilátás a tengerre, csak a homokdűnékre és egy kiterjedt sós mocsárra, amit cserjékkel borított zöld dombok kereteznek. Sarah az árnyékos verandán ült, kezében egy jéghideg roséval teli borospohár szárát szorongatta. Nadia ült mellette, a modern muszlim nő, aki épp a harmadik daiquirit fogyasztotta, s minden múló perccel egyre jobb kedve kerekedett. Az asztal túlsó oldalán Monique és Jean-Michel veszekedett halkan. A francia férfi sötét napszemüveg mögé rejtette a szemét, ám Sarah így is látta, hogy azt a fiatal párt vizslatja, akik az imént érkeztek motorral, és jöttek felfelé a lépcsőn a verandára. A férfi magas volt és nyurga, térdig érő úszónadrágot, vietnami papucsot és pamutpulóvert viselt. Angol akcentusán érződött, hogy a legjobb helyeken tanult, s erre utalt az a gőgös stílus is, amellyel szabad asztal után érdeklődött. A lány meghatározhatatlan közép-európai akcentussal beszélt. Bikini felsője még mindig nedves volt az úszástól, és sokat sejtetően tapadt barnára sült, dús keblére. A hosztesznél a vécé felől érdeklődött, elég hangosan ahhoz, hogy Sarah-n kívül mindenki más is hallja, aztán nyugodtan állta Jean-Michel tekintetét, amikor elsétált az asztaluk mellett, s közben smaragdszín strandkendője asszonyos csípője körül libegett. Nadia a daiquirijét szopogatta, Monique pedig fenyegetőn nézett Jean-Michelre, mintha gyanítaná, hogy a férfi érdeklődése a lány iránt túlmegy a szakmájából adódó kíváncsiságon. Két perccel később, amikor a lány újból megjelent, épp a haját igazgatta, és közben játékosan illegette magát a bár mögül sztereóban áradó reggaezenére. Céges szabály, gondolta Sarah. Ha nyilvános helyen lép akcióba az ember, bárokban, éttermekben, nem szabad némán kuksolni, vagy újságot olvasni. Attól csak lerí rólad, hogy kém vagy. Hívd fel magadra a figyelmet. Flörtölj. Zajongj. Igyál túl sokat. Egy kis veszekedés se árthat. De Sarah észrevett még valamit, ami biztosan elkerülte Jean-Michel figyelmét. Rimona nem viselt fülbevalót, ami azt jelentette, hogy üzenetet hagyott Sarah-nak a vécében. Sarah nézte, ahogy Rimona leül Jószi mellé, és rárivall, amiért nincs még ott az itala. Felhők gyülekeztek a dűnék fölött, s hirtelen szélroham kerekedett a mocsárban. – Úgy néz ki, nagy vihar készül – mondta Jean-Michel, és rendelt egy harmadik üveg rosét, hogy átvészeljék a dolgot. Nadia rágyújtott egy szál cigarettára, aztán továbbpasszolta a dobozt Monique-nak, aki követte a példáját. Sarah a közeledő vihart figyelte. Egész végig az időre gondolt, és azon töprengett, hány percet várjon még, mielőtt kimegy a vécére. És vajon mit talál majd ott. Öt perccel később eleredt az eső, és egy hirtelen széllökés esőt permetezett Sarah hátára. Jean-Michel jelzett a pincérnőnek, és megkérte, hogy eresszék lejjebb a ponyvát. Sarah felállt, kezébe vette a strandtáskáját, és az étterem hátsó traktusa felé indult. – Hová megy? – kérdezte Jean-Michel. – Már a harmadik üveg bort fogyasztjuk. Mit gondol, hová megyek? A férfi felpattant, és követte. – Igazán kedves, de nincs szükségem a segítségére. Ezt kislánykorom óta tudom egyedül is csinálni. A férfi karon ragadta, és odavezette a vécéhez. Az ajtó félig nyitva volt. Jean-Michel egészen belökte, gyorsan körülnézett, majd félreállt, és hagyta a lányt bemenni. Sarah becsukta az ajtót, és bereteszelte, aztán lehajtotta a vécéülőkét, elég hangosan ahhoz, hogy odakintről is lehessen hallani. Jó néhány hely van, ahová szeretjük elrejteni a dolgokat, mondta neki Gabriel. A vécé víztartályába ragasztjuk, vagy az ülőke sterilizálójába rejtjük őket. A szemétkosár mindig jó, főleg, ha teteje is van. Szeretjük tamponos dobozba rejteni az üzeneteket, mert rájöttünk, hogy az arabok undorodnak az érintésétől, még a profik is. Sarah benézett a mosdókagyló alá, ahol meglátott egy alumíniumtartályt, és rátette a lábát a pedálra. Amikor a tartály teteje felemelkedett, az összegyűrt papírtörlőktől félig eltakarva meglátta a dobozt. Benyúlt, és kivette. Gyorsan olvassa el az üzenetet, mondta Gabriel. Igyekezzen megjegyezni a részleteket. Soha, ismétlem, soha ne vigye magával az üzenetet. Általában papírt használunk, tehát ha van magánál öngyújtó vagy gyufa, égesse el a mosdókagylóban. Ha nincs, akkor húzza le a vécén. Legrosszabb esetben tegye vissza a dobozba, és hagyja ott. Mi majd eltüntetjük, miután maga elment. Sarah benézett a strandtáskájába, és látta, hogy van nála egy csomag gyufa. Először ki akarta venni, de rájött, hogy túlságosan ideges, így inkább összetépte az üzenetet, és lehúzta a vécén. Egy pillanatra megállt a tükör előtt, és az arcát tanulmányozta, miközben folyatta a vizet a mosdóban. Sarah Bancroft vagy, mondta magának. Nem ismered a nőt, aki otthagyta a tamponos dobozt a szemétben. Soha nem találkoztál vele. Elzárta a csapot, és visszament a verandára. A csatornák megteltek esővízzel. Jószi épp nagy hangon visszaküldött egy üveg vörösbort; Rimona érdektelenül tanulmányozta az étlapot. Jean-Michel pedig úgy figyelte őt, ahogy keresztülment a termen, mintha most látná először. Leült, és elnézte a mocsár fölött tomboló vihart. Tudta, hogy nemsokára elcsendesedik. Ma este a Le Tetou-ban vacsoráztok, szólt az üzenet. Amikor meglátsz minket, tégy úgy, mintha rosszul lennél, és menj ki a vécére. Nem baj, ha testőrt küldenek veled. Őt majd mi elintézzük. Már csak a díszvendég hiányzott. Aznap nem nagyon látták. Gabriel attól tartott, hogy bin Safiknak valahogy sikerült észrevétlenül elillanni, és már azon volt, hogy odatelefonál a villába, lakják-e még. De tizenegy harminckor látták kijönni a teraszra, ahol a szokásos kiadós úszás után egy órán keresztül napozott. Tizenkettő harminckor visszament a házba, s pár perccel később a fehér kabriolet lehajtott tetővel legurult a kocsifelhajtón. A kormány mögött a nő ült. Egy lorient-i hentesáruüzletbe hajtott, tíz percet töltött odabent, aztán visszatért a villába a Pointe Milou-hoz, egy szabad ég alatt elköltött ebédre. Három órakor, amikor a vihar elérte a partot, ismét feltűnt a kabriolet, ezúttal azonban bin Safik ült a kormányánál. Lavon utána hajtott az egyik újonnan beszerzett robogóval, Mordeháj és Oded pedig hátulról fedezte. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a szaúdi azt ellenőrzi, nem követik-e, mert az északi parti forgalmas utak helyett a ritkábban lakott keleti part felé tartott. Toiny sziklás partvonala mentén száguldott, aztán lekanyarodott a sziget belseje felé, és végighajtott a Grand Fond füves hegyei közt megbúvó elhanyagolt falvacskák sora mellett. A lorient-i leágazásnál megállt egy kicsit, elég sokáig ahhoz, hogy Mordeháj kénytelen volt kielőzni. Két perccel később a Saint-Jeanba vezető út kereszteződésénél ugyanezt az időhúzó taktikát követte. Ezúttal Odednek kellett kiszállni a hajszából. Lavon meg volt róla győződve, hogy bin Safik végcélja Gustavia. Egy másik úton keresztül közelítette meg a várost, és a Carl Gustav Hotel mellett várakozott, amikor a kabriolet feltűnt a hegyen Lurin felől. A szaúdi a kikötő szélénél parkolt le. Tíz perccel később, miután újfent – ezúttal gyalogszerrel – meggyőződött róla, hogy nem követik, csatlakozott bin Tálaihoz egy rakpart menti kávézóban. Lavon sushit evett egy étteremben pár házzal odébb, és megvárta, amíg előkerülnek. Egy óra múlva már ott volt a villában, és tájékoztatta Gabrielt, hogy gond van. – Miért találkozik bin Talallal? Bin Talal biztonsági ember – Zizi biztonsági embere. Számolnunk kell a lehetőséggel, hogy Sarah lebukott. Jó pár napja folyton ott vagyunk a közelében. Ez egy kis sziget. Mindnyájan profik vagyunk, de… – Lavon elhallgatott. – De mi? – Zizi emberei is profik. És bin Safik is az. Úgy vezetett ma délután, mint aki tudja, hogy követik. – Ez a bevett eljárás – mondta Gabriel, aki nem sok lelkesedéssel játszotta az ördög ügyvédjét. – Mindig meg lehet állapítani, ha valaki csak a szokásos eljárást játssza végig, vagy érzi, hogy ott vannak a nyomában. Szerintem bin Safik tudja, hogy megfigyelés alatt áll. – Akkor mit javasolsz, Eli? Fújjuk le az egészet? – Nem – válaszolta Lavon. – De ha csak az egyik célt tudjuk megvalósítani az este, akkor az legyen Sarah. Tíz perccel később. Zöld fény. Vonalhang. Tárcsázás. – La Terazza. – Asztalt szeretnék foglalni ma estére. – Hány főre? – Két főre. – Mikorra? – Kilenc órára. – Tudja tartani, amíg utánanézek? – Persze. – A negyed tíz megfelel? – Igen, jó lesz. – Rendben, tehát két személyre szóló asztalfoglalás negyed tízre. Milyen névre? – Al-Nasser. – Merci, madame. Au revoir. Kattanás. Gabriel odalépett a térképhez. – A La Terazza itt van – mondta a Saint-Jean feletti hegyekre mutatva az ujjával. – Elég kilenckor indulniuk a villából. Legkorábban. – Hacsak nem mennek valahová előtte – vetette közbe Lavon. – Zizi vacsorája nyolckor lesz. Ez azt jelenti, hogy majdnem egy óránk van, mielőtt Sarah-t el kell mozdítanunk. – Hacsak Zizi nem késik – mondta Lavon. Gabriel odasétált az ablakhoz, és átnézett az öböl fölött. Megváltozott az időjárás, és már szürkült. A tenger egyre sötétebb lett, s fokozatosan kigyúltak a fények a hegyen. – A villánál öljük meg őket – bent a házban, vagy a kocsifelhajtó fala mögött. – Őket? – kérdezte Lavon. – Csak így juthatunk ki erről a szigetről – mondta Gabriel. – A nőnek is meg kell halnia.