Könyv huszonöt

Sarah pontban kilenckor megjelent a hátsó fedélzeten. Az eső most már beleerősített; a sötét felhők alacsonyan függtek, és viharos szél tépte a tenger vizét. Zizi színtelen tengeri esőkabátot viselt, és a szomorkás időjárás ellenére sötét napszemüveg volt rajta. Bin Talal állt mellette könnyű, vízlepergető zakóban, ami eltakarta az oldalfegyverét. – Soha nincs idő unatkozni – mondta Sarah tőle telhetően barátságosan. – Előbb a bombariadó, aztán egy üzenet a reggeli mellé, hogy csomagoljak össze. – A helikopter leszálló felé nézett, és látta, hogy Zizi pilótája épp mászik be a Sikorsky kormánya mögé. – Hová kell mennem? – Útközben majd elmondom – felelte Zizi, és karon ragadta. – Maga is velem tart? – Csak Saint-Martinig. – A helikopter leszállóhoz vezető lépcső felé húzta Sarah-t. – Ott vár önre egy magángép. – Hová megy az a magángép? – Elviszi, hogy megnézzen egy festményt. Majd útközben mesélek róla. – Hová megy a gép, Zizi? Zizi félúton megállt a lépcsőn, és a lányra nézett. Tekintetét elfedte a sötét szemüveg. – Aggasztja valami, Sarah? Idegesnek tűnik. – Csak nem szeretek úgy repülőre szállni, hogy nem tudom, hová megyek. Zizi elmosolyodott, és belefogott a válaszba, de szavait elnyomta a Sikorsky motorja. Gabriel a Sun Dancer orrában állt, amikor felszállt a helikopter. Elnézte egy pillanatig, aztán felrohant a hídra, ahol egy tengerészhadnagy állt a kormánykeréknél. – Saint-Martinba viszik. Milyen messze vagyunk a parttól? – Úgy öt mérföldre. – Mennyi idő alatt érünk oda? – A jelenlegi időjárás mellett azt mondanám, harminc perc alatt. Talán valamivel kevesebb. – És a Zodiacok? – Nem akarhat Zodiackal menni – ilyen körülmények között. – Érjünk oda minél hamarabb. A hadnagy bólintott, és megtette az előkészületeket az irányváltáshoz. Gabriel a parancsnoki központba ment, és felhívta Cartert. – A lány épp a saint-martini reptér felé tart. – Egyedül van? – Vele van Zizi és a biztonsági főnök. – Mennyi idő alatt tudtok odaérni? – A partig negyvenöt perc. Aztán újabb tizenöt a reptérig. – Szólok a csapatnak, hogy álljanak készen. A gép ott fog várni rád. – Most már csak azt kell tudnunk, hová küldi Zizi a lányt. – Hála az al-Kaidának, a félgömb összes forgalomirányító tornyát lehallgatjuk. Amikor Zizi pilótája rögzíti a repülési tervet, már tudni fogjuk, hová mennek. – Mennyi időbe telik ez? – Általában már néhány perc is elég. – Gondolom, nem kell emlékeztesselek, hogy minél előbb, annál jobb. – Csak érjetek oda időben – mondta Carter. –A többi az én dolgom. – Egy Manet-ról van szó – mondta Zizi, ahogy az alacsonyan függő sötét felhőréteg alatt a part felé repültek. – Jó pár éve kinéztem már magamnak. A tulajdonos eddig nem volt hajlandó megválni tőle, de tegnap éjjel felhívta a genfi irodámat, és azt mondta, hajlandó üzletet kötni. – Mit kíván tőlem, mit tegyek? – Vizsgálja meg a festményt, és nézze meg, hogy elfogadható állapotban van-e. Aztán nézzen utána az eredetének. Amint azt nyilván ön is jól tudja, a háború alatt több ezer francia impresszionista festmény került Svájcba gyanús körülmények között. A legkevésbé sem szeretném, ha valami zsidó család nekem esne, hogy adjam vissza a festményüket. Sarah a félelem késszúrását érezte a mellkasában. Elfordult, és kinézett az ablakon. – És ha az eredet is rendben van? – Akkor eszközöljön ki egy megfelelő árat. Hajlandó vagyok elmenni harmincmillióig, de az istenért, ezt nehogy elmondja neki. – Átnyújtott a lánynak egy cégkártyát, aminek a hátulján kézzel írott szám szerepelt. – Ha megvan a végső összeg, hívjon fel, mielőtt megegyeznének. – Mikor találkozom a tulajdonossal? – Holnap délelőtt tíz órakor. Este az egyik sofőröm fogja várni magát a reptéren, és elviszi a szállodájába. Alaposan kialudhatja magát, mielőtt megnézi a festményt. – Megtudhatom a tulajdonos nevét? – Hermann Klarsfeld. Az egyik leggazdagabb ember Svájcban, és ez nagy szó. Előre figyelmeztettem, hogy milyen gyönyörű nő maga. Már alig várja, hogy találkozzanak. – Nagyszerű – mondta a lány, még mindig a közeledő partot bámulva az ablakon keresztül. – Herr Klarsfeld egy nyolcvanéves vénember, Sarah. Nem kell aggódnia, nem fog illetlenül viselkedni. Zizi bin Talalra nézett. A biztonsági főnök benyúlt az ülése alá, és előhúzott egy vadonatúj Gucci táskát. – A holmija, Miss Sarah – mondta bocsánatkérő hangon. Sarah elvette a táskát, és kinyitotta. Azok az elektromos készülékek voltak benne, amelyeket az érkezése napján vettek el tőle: a mobil és a PDA, az iPod és a hajszárító, még az utazó ébresztőóra is ott volt. Semmi sem maradt a lányból az Alexandra fedélzetén, semmilyen bizonyíték nem utalt az ott jártára. A helikopter csökkenteni kezdte a magasságot. Sarah ismét kinézett az ablakon, és látta, hogy ereszkednek a repülőtér felé. A reptér végében néhány magángép sorakozott. Az egyiket épp üzemanyaggal töltötték fel az induláshoz. Zizi újfent Herr Klarsfeld vagyonát méltatta, de Sarah egyetlen szót sem hallott. Csak a menekülésre tudott gondolni. Nem létezik semmilyen Herr Klarsfeld, gondolta. És nincs semmiféle Manet. Azt akarták, hogy szálljon fel a feledés gépére. Emlékezett Zizi áldására, aznap délután, amikor elfogadta az állásajánlatát. Amint látja, igen nagyvonalúan bánok az embereimmel, de rögtön nagyon haragos leszek, ha elárulnak. Márpedig ő elárulta Zizit. Elárulta őt Gabrielért. És most az életével fog fizetni. Ez Zizi egyik szabálya. Lenézett a reptérre, és azon töprengett, hagyott-e vajon Zizi valamilyen rést, amin elmenekülhet. Biztos lesz majd egy vámtisztviselő, aki ellenőrzi az útlevelét. Talán egy reptéri tisztviselő vagy pár rendőr. Elismételte a szavakat, amelyeket mondani fog nekik. A nevem Sarah Bancroft. Amerikai állampolgár vagyok, és ezek az emberek akaratom ellenére szándékoznak Svájcba szállítani. Aztán Zizire és a biztonsági főnökre nézett. Ezzel a lehetőséggel is számoltatok, nem igaz? Lefizettétek a vámtisztviselőket, és megvesztegettétek a helyi rendőrséget. Zizi nem tűrte a késlekedést, főleg nem egy hisztérikus hitetlen nő miatt. A Sikorsky talpa ledöccent a leszállópályára. Bin Talal kinyitotta a kabinajtót, és kiszállt, majd visszafordult, és a kezét nyújtotta Sarah-nak. A lány megfogta a férfi kezét, és lement a lépcsőn az örvénylő szélbe. A helikoptertől ötven méterre egy Falcon 2000-es várakozott. Motorja sikított a felszálláshoz készülődve. Sarah körülnézett: se vámtisztviselők, se rendőrök. Zizi bezárta előtte az egyetlen lehetőséget. Visszanézett a Sikorsky kabinjába, és vetett a férfira egy utolsó pillantást. Zizi derűsen intett neki, aztán ránézett arany Rolex órájára, akár az ügyeletes orvos, aki megállapítja a halál idejét. Bin Talal megfogta a lány csomagjait, figyelmeztette, hogy húzza le a fejét, aztán megfogta a karját, és odavezette a Falconhoz. A lépcsőn a lány megpróbált kiszabadulni, de a férfi fájdalmasan szorította a felkarját, akár egy satu. Segítségért kiáltott, de elfojtotta hangját a repülő motorjának sivítása és a Sikorsky légcsavarjának dohogása. A lépcső tetején újabb ellenállási akcióval próbálkozott, aminek bin Talal azzal vetett véget, hogy hátulról taszított egyet rajta. Sarah beesett a gépbe, egyenesen egy kis kabinba, ami csillogó fával és puha bőrrel volt fényűzően kidekorálva. A lányt koporsóra emlékeztette. De legalább kényelmesen utazik majd a feledésbe. Még egyszer megpróbált kitörni, és dühödten nekiugrott a szaúdinak. Most, hogy takarva volt a külvilág szeme elől, a férfi reakciójában nem volt több visszafogottság. Egyetlen kemény pofont adott neki, ami Sarah jobb arcán landolt, s amitől a lány a kabin padlójára zuhant. A szaúdiak tudják, hogyan bánjanak a lázongó nőkkel. Csengett a füle, és egy pillanatig nem látott mást, csak csillagokat. Amikor kitisztult a tekintete, látta, hogy JeanMichel áll fölötte, és egy vászontörülközővel szárítgatja a kezét. A francia ráült a lány lábára, és megvárta, amíg bin Talal a földre szögezi Sarah kezét, mielőtt elővette volna a fecskendőt. Egyetlen szúrást érzett, aztán olvadt fém ömlött a vénájába. Jean-Michel koponyájáról lecsúszott a bőr, és Sarah lesüllyedt a hideg, fekete víz alá.