Könyv tizennyolc

– Ott a hajó – kiabálta túl Vezír bin Talál a Sikorsky rotorjának zúgását. A helikopter jobb oldala felé mutatott. A z Alexandra, Zizi terjedelmes magánjachtja a sziget nyugati partja mellett szelte a vizet. – Hát nem gyönyörű? – Szép nagy – kiabálta vissza Sarah. – Több mint nyolcvanhárom méter hosszú – mondta bin Talál, mintha ő lenne a kivitelező. Majdnem nyolcvanhat, gondolta Sarah. De kit érdekelnek a számok? Jószi úszó emirátusnak nevezte a hajót. A lány hagyta, hogy feléjük terelődjenek a gondolatai. Utoljára vasárnap délután került kapcsolatba velük. Eli Lavon összefutott vele az Oxford Streeten, amikor a lány épp az utazáshoz szükséges holmikat vásárolta össze. Egész végig veled leszünk, mondta Lavon. Ne keress minket. Ne próbáld felvenni a kapcsolatot, hacsak nem végveszélyről van szó. Majd mi elmegyünk érted. Jó utat. Hátradőlt az ülésében. Még mindig ugyanaz a farmer és gyapjúpulcsi volt rajta, amit aznap reggel vett fel. Csak tíz órája, hogy maga mögött hagyta a hűvös, nyirkos Londont, s a testét felkészületlenül érte a trópusi hőség támadása. A farmert mintha a combjára ragasztották volna, a pulóver pedig erősen dörzsölte a nyakát. Odapillantott bin Tálaira, akinek láthatóan nem okozott nehézséget, hogy akklimatizálódjon a hirtelen hőmérséklet-változáshoz. Széles arca volt, apró, sötét szeme és kecskeszakálla. Ahogy most volt öltözve, méretre szabott szürke öltönyében és nyakkendőjével, akár egy pénzemberrel is össze lehetett volna téveszteni. A keze azonban mindent elárult valódi munkájáról. Akár két dorong. A légcsavar robaja minden további beszélgetést lehetetlenné tett, amiért a lány végtelenül hálás volt. Most már nem ismert határt a férfi iránt érzett utálata. A kora hajnali óráktól kezdve állandóan ott volt mellette az elviselhetetlen udvariasságával. A reptéren ragaszkodott hozzá, hogy elkísérje a lányt a vámmentes boltokba, és egy céges hitelkártyával avatkozott közbe, amikor egy flakon aloés testápolót vett magának. A repülés alatt nem szűnő érdeklődést mutatott a lány életének minden apró részlete iránt. Miss Sarah, kérem, meséljen a gyerekkoráról… Miss Sarah, kérem, mondja el, mi érdekli a művészetben… Miss Sarah, kérem, mondja el, miért döntött úgy, hogy otthagyja Washingtont Londonért… Alvást színlelt, hogy szabaduljon tőle. Két órával később, amikor ébredést színlelt, a férfi további keresztkérdéseknek vetette alá. Azt mondja, az apja a Citicorpnak dolgozik? Akkor könnyen lehet, hogy ő és Mr. al-Bakari már találkoztak. Mr. al-Bakari jó pár üzletet bonyolított a Citicorppal… Akkor a lány felvette a fejhallgatóját, és megnézett egy filmet. Bin Talal ugyanazt a filmet választotta a repertoárból. Amikor ismét kinézett az ablakon, az Alexandra betölteni látszott az egész horizontot. Látta Na-diát és Rahimát, ahogy a nap utolsó sugaraiban sütkéreznek az elülső fedélzeten, miközben fekete hajuk lobog a szélben. A két Abdul Herr Wehrlivel dugta össze a fejét a hátsó fedélzeten, a következő hódításukat tervezgették. És ott volt Zizi, mindannyiuk fölött lebegve, fehérbe öltözve, s egyik kezét üdvözlésre emelte. Forduljunk vissza, gondolta a lány. Tegyenek ki a szárazföldön. Maga maradjon csak, Mr. bin Talal, egyedül is visszatalálok Londonba, köszönöm. De tudta, hogy már nincs visszaút. Gabriel adott neki egy utolsó esélyt Surreyben, hogy meggondolja magát, de ő vállalta, hogy végigcsinálja. A Sikorsky beállt az Alexandra tatja fölé, és lassan ereszkedni kezdett. Sarah azonban valami mást látott: Zizit látta Julian galériájának kiállítótermében, amint figyelmezteti őt, hogy senki sem tudja rászedni egy hamisítvánnyal, akár üzletről, akár művészetről legyen szó. Én nem vagyok hamisítvány, gondolta magában, ahogy kimászott a helikopterből. Én Sarah Bancroft vagyok. A washingtoni Phillips Collection kurátora voltam. Jelenleg az Isherwood Fine Artsnál dolgozom Londonban. Engem te nem tudsz megfogni, ha művészetről van szó. Nem akarom az állást, amit kínálsz, és nem akarom a pénzed. Valójában semmit sem akarok, ami veled kapcsolatos. Bin Talal elkísérte a szállására. Nagyobb volt, mint a lány lakása Chelsea-ben: terjedelmes hálószoba külön nappalirésszel, márvány fürdőszoba süllyesztett fürdőkáddal és jacuzzival, impozáns privát fedélzet, ami épp akkor a lemenő nap fényében fürdött. A szaúdi, akár egy szállodai boy, letette a lány táskáját a királyi méretekkel rendelkező ágyra, aztán elkezdte kihúzni a cipzárt. Sarah megpróbált közbelépni. – Erre semmi szükség. Egyedül is ki tudok pakolni, köszönöm. – Attól tartok, nagyon is szükség van rá, Miss Sarah. Felnyitotta a táskát, és kezdte kipakolni a lány holmiját. – Mégis mit csinál? – Vannak nálunk bizonyos szabályok, Miss Sarah. – Az előzékeny udvariasság ezúttal hiányzott a hangjából. – Az én feladatom, hogy meggyőződjek róla, a vendégek betartják-e ezeket a szabályokat. Nincs alkohol, nincs dohány és nincs semmi pornográfia. – Feltartott egy amerikai divatlapot, amit a lány még Miamiban szerzett be a reptéren. – Attól tartok, ezt el kell koboznom. Van önnél alkohol? A lány megrázta a fejét. – És cigarettám sincs. – Nem dohányzik? – Néha, de nem rendszeresen. – Oda kell adnia a mobilját, amíg az Alexandrán tartózkodik. – Miért? – Mert ennek a hajónak a fedélzetén nem engedélyezett a mobiltelefon-használat a vendégek számára. A hajó elektronikus rendszere egyébként is leárnyékolja a telefonokat. – Ha amúgy se működne, akkor minek elkobozni? – Feltételezem, hogy az ön mobiljával is lehet fényképezni, illetve videó– és audiofelvételeket készíteni és tárolni. – Ezt mondta az a kis ember a boltban, de én sose használom ilyesmire a mobilom. A férfi kinyújtotta felé hatalmas mancsát. – Kérem a telefonját. Biztosíthatom, hogy jó kezekben lesz. – Dolgoznom kell. Nem lehetek elvágva a világtól. – Akkor használja a fedélzeti műholdas telefont, amikor csak kívánja. És ti lehallgatjátok minden szavamat. Előbányászta a telefonját a kézitáskájából, kikapcsolta, és átadta a férfinak. – Most kérem a fényképezőgépét. Mr. al-Bakari nem szereti a fényképezőgépeket, amikor pihen. Nem szabad fényképezni sem őt, sem az alkalmazottait vagy a vendégeit. – Más vendégek is vannak rajtam kívül? A férfi elengedte a kérdést a füle mellett. – Hozott magával BlackBerryt vagy bármilyen más PDA-t? A lány megmutatta, mi van nála. A férfi kinyújtotta érte a kezét. – Ha elolvasná az e-mailjeimet, akkor arra kérem… – Nem vagyunk kíváncsiak az e-mailjeire. Miss Sarah, kérem, minél hamarabb túlesünk ezen, annál hamarabb kezdhet hozzá a berendezkedéshez és a pihenéshez. A lány átnyújtotta neki a BlackBerryt. – Hozott magával iPodot vagy walkmant? – Most szórakozik velem. – Mr. al-Bakari úgy tartja, hogy a walkman durva és tapintatlan használati tárgy. Az ön szobájában van egy csúcstechnológiás audiovizuális szórakoztató rendszer. Nem lesz szüksége a sajátjára. A lány átadta neki az iPodot. – Valami más elektromos készülék? – Hajszárító. A férfi kinyújtotta a kezét. – Nem veheti el egy lánytól a hajszárítóját. – Van egy a fürdőszobájában, amely kompatibilis a hajó elektromos rendszerével. Cserébe kérem a magáét, csak hogy elkerüljük a kavarodást. – Megígérem, hogy nem fogom használni. – Kérem a hajszárítóját, Miss Sarah. A lány elővette a hajszárítót a bőröndjéből, és odaadta a férfinak. – Mr. al-Bakari hagyott magának egy kis ajándékot a szekrényben. Biztos vagyok benne, hogy hízelgőnek találná, ha azt viselné a vacsorán, ami egyébként este kilenckor esedékes. Azt javaslom, addig próbáljon meg aludni. Hosszú nap áll ön mögött – és ott van az időeltolódás is, természetesen. – Természetesen. – Kíván ébresztést nyolc órára? – Megoldom. Vettem egy utazó ébresztőórát. A férfi szárazon elmosolyodott. – Azt is ide kell adnia. Legnagyobb meglepetésére el tudott aludni. Nem álmodott semmit, és sötétségre ébredt, nem tudva, hol van. Aztán meleg tengeri szellő cirógatta meg a mellét, akár egy szerető lélegzete, s akkor rájött, hogy az Alexandra fedélzetén van, teljesen magára hagyatva. Mozdulatlanul feküdt egy darabig, azon töprengve, vajon figyelik-e. Indulj ki abból, hogy minden lépésedet figyelik, és minden szavadat lehallgatják, mondta Eli. Elképzelt egy jelenetet, ami valahol a hajó fedélzetén bontakozik ki éppen. Vezír bin Talal minden e-mailt letölt a BlackBerryjéről. Vezír bin Talal leellenőrzi az összes számot, amit a mobiljáról hívott. Vezír bin Talal poloskák és követő rendszerek után kutatva darabokra szedi a hajszárítóját, az iPodját és az utazó ébresztőóráját. De nem volt ott sem poloska, sem követő rendszer, mert Gabriel előre tudta, hogy át fogják kutatni a személyes tárgyait, amint beteszi a lábát a táborukba. Egy ilyen helyzetben a legegyszerűbb a legjobb, Sarah. A hagyományos módszert fogjuk követni. A szokásos kódok. Egyszerű és egyértelmű jelzések. Az arca elé emelte a karóráját, és látta, hogy öt perc múlva nyolc. Ismét lehunyta a szemét, és átadta magát a lengedező szellőnek. Öt perc múlva halkan dorombolni kezdett az ágya melletti telefon. Kinyúlt a sötétben, és a füléhez emelte a kagylót. – Ébren vagyok, Mr. bin Talal. – Ennek igazán örülök. Nem bin Talal hangja volt. Hanem Zizié. – Bocsásson meg, Mr. al-Bakari. Valaki másnak hittem. – Nyilvánvalóan – mondta Zizi kedélyesen. –Sikerült pihennie egy kicsit? – Azt hiszem. – És a repülőút? – Csodás volt, uram. – Köthetünk üzletet? – Az teljes mértékben az üzlettől függ, Mr. al-Bakari. – Szeretném, ha Zizinek szólítana. A barátaim mind így hívnak. – Megpróbálom – mondta a lány, aztán játékosan hozzátette: – Uram. – Vacsoránál találkozunk, Sarah. A kapcsolat megszakadt. A lány letette a kagylót, és kisétált a napozófedélzetre. Nagyon sötét volt már. Körömnyi holdsarló függött a horizonton, s az ég nedvesen pislákoló csillagokból szőtt takaróhoz hasonlított. A tat irányába nézett, és jó pár mérfölddel távolabb meglátott két vibráló, smaragdszín navigációs fényt. Az orr felől még több fény látszott. Eszébe jutott, mit mondott Eli az utcai kiképzése során. Néha úgy a legkönnyebb követni valakit, ha az orra előtt sétál az ember. A lány feltételezte, hogy ugyanez áll a tengeren történő megfigyelésre is. Visszament a szobájába, ledobta a ruháját, és mezítláb bement a fürdőszobába. Semmit a szemnek, Vezír, gondolta. Nincs pornográfia. Megfürdött Zizi hedonista jacuzzijában, és közben Keith Jarrettet hallgatott Zizi csúcstechnológiás audio-rendszerén. Becsavarta magát Zizi frottír köntösébe, és hajat szárított Zizi hajszárítójával. Feltett egy kis sminket, épp csak annyit, hogy elfedje a transzatlanti utazás nyomait, s ahogy lazán elrendezte a haját a válla fölött, egy pillanatra eszébe jutott Gabriel. – Hogy szokta viselni a haját, Sarah? – Általában kibontva. – Nagyon szép az arccsontja. Kecses a nyaka. Néha feltűzhetné a haját. Mint Marguerite. De nem ma este. Amikor úgy érezte, elkészült, bement a hálószobába, és kinyitotta a szekrényt. Az egyik polcon ajándékpapírba csomagolt doboz hevert. Leszedte a papírt, és felemelte a doboz fedelét. Elefántcsontszín törtselyem nadrágkosztüm volt benne, és egy selyemblúz. Tökéletesen passzolt hozzá, ahogy minden más is. Felvette még a Harry Winston órát, a Bulgari fülbevalót, a Mikimoto gyöngysort és a Tiffany karperecet. Öt perccel kilenc előtt távozott a szobából, és a hátsó fedélzet felé indult. Próbálja elfelejteni, hogy egyáltalán létezünk. Legyen csak Sarah Bancroft, és nem lesz semmi baj. Zizi túláradó szívélyességgel fogadta. – Sarah! De örülök, hogy újra látom. Figyelem, mindenki, ez itt Sarah. Sarah, ez itt mindenki. Túl sokan vagyunk, hogy mindenkinek a nevét elsőre megjegyezze, hacsak nem rendelkezik kiváló névmemóriával. Azt javaslom, kezdjük szép lassan. Kérem, foglaljon helyet, Sarah. Hosszú napja volt. Bizonyára mindjárt éhen hal. A hosszú asztal vége felé ültette le a lányt, aztán elfoglalta saját helyét a túlsó oldalon. A lánytól jobbra az egyik Abdul ült, a balján pedig Herr Wehrli, a bankár. Átellenben Manszúr foglalt helyet, az utazási osztály feje és Herr Wehrli nyugtalan felesége, aki láthatóan az egész jelenetet rettenetesnek találta. Frau Wehrli mellett JeanMichelt, a személyi edzőt lehetett látni. Hosszú szőke haját lófarokba fogta, és felesége, Monique legnagyobb bánatára szemérmetlen érdeklődéssel bámulta Sarah-t. Valamivel odébb ült Rahimá és jóképű barátja, Hamid, aki valami egyiptomi film-csillagocska volt. Nadia az őt megillető helyen, atyja mellett ült. Sarah többször is odapillantott Zizire a hosszú étkezés alatt, s minden alkalommal Nadia bámult vissza rá. A lány gyanította, hogy Nadia legalább olyan kemény dió lesz, mint bin Talal. Miután Zizi minden kétséget kizáróan meggyőződött róla, hogy Sarah nem beszél arabul, úgy rendelkezett, hogy ezen az estén csak franciául és angolul lehet megszólalni. Ijesztően banális beszélgetés bontakozott ki. Ruhákról és filmekről folyt a szó, éttermekről, amelyeket Zizi szívesen vett igénybe a saját céljaira, és egy nizzai szállodáról, amit Zizi meg akart vásárolni. Háború, terrorizmus, a palesztinok helyzete, az amerikai elnök – úgy tűnt, egy sem létezik ezek közül. Tulajdonképpen semmi sem létezett, ami az Alexandra hajókorlátján illetve Zizi birodalmán kívül terült el. Zizi érezte, hogy Sarah kint rekedt a beszélgetésből, ezért újfent megkérte a lányt, mesélje el, hogy bukkant rá a Van Goghra. Sarah nem kapta be a csalit, mire Zizi farkas mosollyal az arcán azt mondta: – Egy nap még kiszedem magából. – Sarah-t, akkor először, émelyítő rettegés öntötte el. A desszertnél Zizi felállt a helyéről, és odahúzott egy széket a lány mellé. Krémszínű vászonöltönyt viselt, kövérkés arcát vörösre színezte a nap. – Remélem, ízlett az étel. – Kitűnő volt. Bizonyára az egész délutánt főzéssel töltötte. – Nem én – mondta Zizi szerényen. – A séfjeim. – Több is van belőlük? – Igazából három. Negyvenfős a személyzet. Kizárólag nekem dolgoznak, tekintet nélkül arra, hogy az Alexandra a tengeren van, vagy a kikötőben horgonyoz. Az utazás alatt majd megismeri őket. Ha szüksége van valamire, csak szóljon. A szállásával meg van elégedve? – Az enyhe kifejezés, Mr. al-Bakari. – Zizi – emlékeztette a férfi, és a kezében tartott ébenfa imafüzérrel játszott. – Mr. bin Talaitól hallom, hogy a szabályaink és a biztonsági intézkedéseink egy része nem tetszett magának. – Mondjuk inkább, hogy meglepőnek találtam őket. Szólhatott volna előre. Akkor nem pakolom úgy meg a bőröndöm. – Mr. bin Talal fanatikusan ügyel a biztonságomra. Elnézését kérem a viselkedéséért. De ami azt illeti, Sarah, ha az ember belép az AAB Holdings világába, be kell tartson bizonyos szabályokat – mindannyiunk biztonsága érdekében. –Megrázta a csuklóját, és az imafüzért jobb kezének két ujjára tekerte. – Volt ideje gondolkodni az ajánlatomon? – Még mindig nem tudom, mi az. – De azért érdekli a dolog. Máskülönben nem lenne itt. – Fogalmazzunk úgy, hogy kíváncsivá tett, és szeretném, ha beszélnénk még róla. – Agyafúrt üzletasszony maga, Sarah. Ezt értékelem. Élvezze ki a napsütést és a tengert. Pár nap múlva majd beszélünk, ha kipihente magát. – Pár nap múlva? Nekem vissza kell mennem Londonba. – Julian Isherwood évekig megvolt maga nélkül, Sarah. Valami azt súgja, hogy most is meg fogja oldani, amíg ön a jól megérdemelt szabadságát tölti velünk. Ezekkel a szavakkal visszament a maga helyére, és leült Nadia mellé. – Isten hozta a családban – mondta Herr Wehrli. – Zizi nagyon kedveli magát. Amikor a fizetésre kerül a sor, nyugodtan legyen pofátlan. Bármi pénzt meg fog adni magának. Azon az estén a Sun Dancer fedélzetén a vacsora kevésbé fényűző, a beszélgetés viszont sokkal élettelibb volt. Ők nem kerülték el az olyan témákat, mint a háború és a terrorizmus. Sőt őszinte lelkesedéssel vetették bele magukat, és jóval éjfél utánig vitatkoztak. Aztán az éjszaka újabb vitával zárult, ezúttal arról, hogy ki a soros a mosogatásban. Dina és Rimona mentességet követeltek, mondván, múlt éjjel ők mosogattak Surreyben. Gabriel a nem túl számottevő napi parancsainak egyikeként az új fiúkra testálta a feladatot: Oded és Mordeháj tapasztalt terepügynökök voltak, akiket mindenfajta célra be lehetett vetni, Mihailt, a fegyverest pedig a Szajeret Matkal kölcsönözte a Cégnek. Mihail Oroszországban született zsidó volt, vértelen bőrrel és jeges tekintettel. – Olyan, mint te, csak fiatalabb – mondta korábban Jákov. –Jól bánik a fegyverrel, de lelkiismerete az nincs. Gyakorlatilag egymaga szedte ízekre a Hamasz irányítását. A szállásaikból hiányzott az Alexandrává jellemző pompa, és senki sem rendelkezett a privát lakrész kiváltságaival. Gabriel és Lavon, az embervadászat veteránjai a hajóorrban szállásolták el magukat. Lavon már jól ismerte Gabriel fura alvási szokásait, így nem lepődött meg, hogy másnap reggel, amikor még napkelte előtt felébredt, üresen találta a másik ágyat. Kimászott a hálóhelyéről, és felment a fedélzetre. Gabriel a hajóorrnál állt kávéval a kezében, és a messzi horizonton látható aprócska fényfoltot figyelte. Lavon visszament a priccséhez, és aludt még két órát. Amikor újból felment a fedélzetre, Gabriel pontosan ugyanazon a helyen állt, és az üres tengert bámulta.