Második rész

számú kliens egy közismert stúdióvezető volt, akit nemi erőszakkal vádolt egy hanyatlóban lévő tévésztár. A per előkészületeiről hónapokig harsogtak a címlapok, a csúcsot a gyors, ötnapos tárgyalás jelentette. A színésznő nem volt közkedvelt, évekig játszotta a bestiát a tévében. Nem esett nehezemre meggyőznöm az esküdteket, hogy a tévészerepben önmagát adta, ugyanakkor felhívtam a figyelmet a stúdióvezető boldog családi életére, rámutattam, hogy az az egyetlen éjszakás kaland csak közös megegyezéssel jöhetett létre, hiszen szereti a feleségét meg a családját, és mélységesen megbánta a történteket. Aztán hangsúlyoztam, hogy a színésznő mennyire vágyott, mennyire képes volt mindenre azért, hogy ismét a címlapokon szerepeljen sztárként. Hogy ő kezdett ki Mr. Fejes stúdióvezetővel. Aztán, mélyen az esküdtek szemébe néztem állítólag hipnotizálni képes, mogyoróbarna szememmel, és egy kis hatásszünet után azt mondtam: – Képzeljük magukat ennek az embernek a helyébe. – Hosszú hatásszünet. – Igen, igaz, a kliensem megcsalta a feleségét, de sosem állította magáról, hogy szent. És csupán ennyit tett. Elgyengült, és eltöltött egy éjszakát egy csábos színésznővel, aki eltökélte, hogy új lendületet ad a karrierjének. Szóval… egyetlen botlás meg egy halványuló, ám a csillogásért mindenre elszánt csillag miatt ez az ártatlan ember elveszítsen mindent? – Újabb sokatmondó szünet. A tekintetemmel fogva tartottam őket. – Nem gondolom, hogy ez így lenne helyes. És önök? Az esküdtszéket megnyertem. Az eredmény: hatalmas diadal. A cégnél mindenki el volt ragadtatva attól, ahogyan a bíróságon szerepeltem, és félév múlva újabb címlapokat megjárt ügyet bíztak rám. Ezt is megnyertük. És most ez. Gyilkosság. Habár senki sem vádolta Ralph Maestrót a felesége meggyilkolásával. Egyelőre. – Jó lenne, ha tájékoztatnál – mondtam Mister Cápafognak, amint követtem befelé az impozáns kúriába. Felix megállt, vállon veregetett, és bizalmasan súgta a fülembe: – Ralph Maestro nagyon nagy filmsztár. 14 Eltűnődtem, vajon most kellene-e közölnöm vele, hogy ismerem a Maestro családot, hogy a lányukkal egy osztályba jártunk. Aztán úgy döntöttem, fölösleges, úgysem emlékeznek rám. Felix elmesélte, mi történt. A Maestro házaspár egy jótékonysági esten vett részt a Beverly Wilshire Hotelban az előző este, tizenegykor értek haza. Gemma Summer Maestro azonnal felment a hálószobájába, Ralph azonban lenn maradt tévét nézni, közben elszívott egy méregdrága illegális kubai szivart. Később kiment megnézni a kutyáit – a két vad pitbullt nem engedték be a házba. A színész hajnali egy tájban ment fel a hálószobájába – külön hálószobában aludtak – a gazdag és híres házaspároknál ez nem ritkaság. Ott tovább nézte a tévét, végül hajnali három felé elaludt. Amikor hajnali hatkor felébredt, rögtön a ház hátsó felében lévő tornatermébe ment, és amíg a guatemalai házvezetőnő, Lupe fel nem fedezte Gemma holttestét – a saját ágyában lőtték agyon –, Ralphnak sejtelme sem volt róla, hogy valami nem stimmel. Gyorsan feltettem néhány lényeges kérdést – A rendőrök megtalálták a gyilkos fegyvert? – Nem. – Betörés nyoma? – Nincs. – Maestróék jól éltek? Felix a fejét csóválta. – Ki tudja? De mihelyt sikerül kiraknom innen a nyomozókat, kiderítjük. Két nyomozó és zsaruk egész serege lepte el a házat. Lupe, a házvezetőnő a konyhában jajgatott. Gemma Summer holtteste még odafenn feküdt az ágyában, a rendőrségi fotós viszont már lefelé jött. Beszélgetni kezdtem az egyik nyomozóval, azzal az afroamerikaival, aki teljesen olyan volt, mint Will Smith idősebb kiadásban. Azt gyanítottam, hogy annak a reményében jött Hollywoodba, hogy majd felfedezik, aztán nyomozó lett belőle. Prestonnak hívták, a társa, Lee nyomozó ázsiai nő volt. 15 Azon töprengtem, vajon kettejük közül felhívta-e valamelyik Annabelle-t a lesújtó hírrel. Hirtelen összeszorult a gyomrom. Hogyan lehet ilyen hírt telefonon közölni? Jó napot, Miss Maestro. Itt a Beverly Hills-i rendőrség. Az édesanyja meghalt, agyonlőtték az ágyában. Az édesapja az első számú gyanúsított. Ja, igen, és megragadom az alkalmat, hogy kellemes karácsonyi ünnepeket kívánjak. – Mi az? – mordult rám Felix. Mindig a teljes figyelmemre igényt tartott, nem tűrte, hogy elkalandozzanak a gondolataim. – Értesítették már a lányukat? – kérdeztem. – Honnan tudod, hogy van egy lányuk? – húzta össze a szemét Felix. – Mindenki tudja – vágtam rá, mert nem akartam elárulni a kapcsolatomat a Maestro családdal. – Tudomásom szerint még senkit sem értesítettek – vett elő egy doboz extra erős szájszagosító cukorkát Felix. Bekapott egyet, majd eltette, anélkül hogy megkínált volna. – El tudod képzelni, hogy ráharap majd erre a sajtó? – kérdezte, és csak úgy áradt a szájából a mentolszag. – Ehhez képest a Phil Spector- meg a Robert Blake-eset semmiségnek fog tetszeni. – Gondolod, hogy a rendőrség őrizetbe veszi Ralph Maestrót? – kérdeztem kíváncsian. – Nem én, ha rajtam áll – felelte a szokott rendíthetetlen önbizalmával. – Semmiféle bizonyíték nincs rá, hogy Ralph tette, semmiféle. Ő tette? Nagyon szerettem volna megkérdezni. De tartózkodtam tőle. Az ember néha többet tud meg, ha nem szól semmit.