Ötödik rész

Felfelé a liftben Annabelle lesimította selyemruháját. Bőrére érzékien tapadt a finom kelme. Fehérneműt nem viselt, csak a pirinyó ruhát, a mézszínű rókaprém bundáját meg a tűsarkú Christian Louboutin cipőjét. Mielőtt a fiú ajtajához ért, feltette a szaténálarcot, lányai ismertetőjelét. Nem mintha olyan ismert arc lett volna, mint a neki dolgozó nők zöme, hanem azért, mert hamar rájött, hogy a rejtélyesség lényeges. Mihelyt feltette a maszkot, egy másik világba került – olyan egzotikus helyre, ahol Belle Svetlana volt – a múlt nélküli nő, aki fényévekre volt Annabelle Maestrótól, két híres filmsztár ismeretlen és észrevehetetlen lányától. Az ajtót egy hájas, a húszas éveiben járó, bő rappercuccot viselő fickó nyitotta ki, a nyakában vaskos aranyláncokkal és brillekkel, vészjósló, sötét szemüvegben, mindkét fülében gyémánt fülbevalóval, az alkarján mívesen tetovált sárkánnyal. Annabelle hátrahőkölt. Abban állapodtak meg Sharif Ranival, hogy a fiún és rajta kívül nem lehet jelen senki. Világosan megmondta. – Omar vár engem – kezdte, azt gondolva, hogy nyilván a fiú testőrével van dolga. – Tudom – röhögött fel a fickó. – Én vagyok Omar. – Az lehetetlen – háborgott Annabelle. – Maga nem lehet tizenöt éves. A pasi eszelősen felvihogott, megragadta a lány csuklóját, berántotta a lakásba, de úgy, hogy Annabelle majdnem elesett. 28 – Tizenöt vagyok, és harcra kész – ugatta, és berúgta az ajtót Nike cipős lábával. – Kettyinteni fogunk, ribanc. Egész nap rád vártam. Ha valamit tudott a barátnőjéről, Annabelle-ről Frankie Romano, hát az volt, hogy a lány gyűlölte a mobilhívásokat. Lényegében mindenfajta telefont. Idegesítette, hogy ha ott a ridiküljében a mobil, bárki, bárhol elérheti. Frankie sokszor mondta neki, hogy nem épeszű – hiszen nála mindig ott volt az iPhone-ja is meg a BlackBerryje is, és állandóan használta őket. De Annabelle hajthatatlan maradt. Neki nem kell mobil, jobban szerette, ha az otthoni üzenetrögzítőjén hagytak neki üzenetet – azt viszont általában nem hallgatta le. Így aztán, miután bejelentkezett a szállodába, és a tévéből megtudta Gemma Summer halálának a hírét, Frankie sehogy nem tudta elérni Annabelle-t. A lány éppen egy tizenöt éves arab fiút tanított a szex örömeire. Közben az anyját agyonlőtték L. A.-ben. Frankie próbálta felidézni, hol van Annabelle találkája, de anynyit viccelődtek rajta, hogy képtelen volt rá. Csak arra emlékezett, hogy harmincezer dollárt kaptak egy gyors kalandért egy tinédzserrel, amely valószínűleg nem fog öt percnél tovább tartani. – A francba! – morogta. Most mit tegyen? Atlantic Cityben volt a fiúkkal, és tudta, ha sikerülne elérnie Annabelle-t, a lány elvárná tőle, hogy hazarohanjon. Nem mintha nem lett volna oda érte – Annabelle csodálatos volt –, vajon hány nő vetette volna bele magát az üzletbe ilyen gátlástalan lelkesedéssel? És még részt is vett a munkából, ha jól megfizették. No de szórakozni jött ide, és Annabelle úgysem állt túlságosan szoros kapcsolatban híres anyjával – amikor nagy ritkán beszélt róla, inkább az ellenkezője derült ki. Frankie arra gondolt, hogy Gemma Summer idő előtti halálával úgyis tele lesz az összes tévé, nem neki kell tehát tudatnia Annabelle-lel, úgyis meg fogja tudni, és amikor majd felhívja őt, azt hazudja, hogy nem hallott róla. 29 Aha, így jó lesz. Kivált, ha kikapcsolja a telefonját, hogy legalább néhány órán át élvezhesse a szabadságot. Frankie mindig mindenre talált megoldást. Eltökélte, hogy nem gondol az L. A.-ben történtekre, inkább visszament Bobbyhoz és M. J.-hez a kaszinóba. – Merre jártál, öregem? – kérdezte M. J., és a maga mellett lévő üres helyre mutatott a blackjack-asztalnál. A kopaszra borotvált fejével, vakító fehér fogsorával és barátságos, barna szemével M. J.-t a nők ellenállhatatlannak találták, pedig alacsony volt. Mind anyáskodni akartak fölötte – bár miután ágyba bújtak vele, ez jutott a legkevésbé az eszükbe. M. J.-nek megvoltak a titkos képességei. – Szarni – jelentette be Frankie, mire egy idősebb hölgy nagyon csúnyán nézett rá az asztal végéről. – A gatyámat is elvesztem, Bobby meg állandóan nyer – kesergett M. J. – Bobby mindig nyer – ült le morogva az asztalhoz Frankie. – A génjeiben van. Bobby egy pillanatra elfordította a tekintetét az osztó lapjairól, és megsemmisítő mosollyal nézett Frankie-re. – Ülj le! Játssz! – parancsolta. – Szükségem van valakire az asztalnál, aki tudja, mit csinál. – Jesszusom! – emelte a szemét az égre M. J. – Mindent bedobok, és ez a hála érte? Frankie zsetonokat vett az osztótól. – Beszállok – mondta. Bobby gyors pillantást vetett rá. – Töröld meg az orrod – mondta sotto voce. – Úgy festesz, mintha beleestél volna egy vödör hintőporba. Fel nem foghatom, miért vagy annyira oda ezért a szarért. Frankie gépiesen megtörölte az orrát a keze fejével. Bosszantotta, hogy Bobby nem drogozott. Ő viszont működésképtelenné vált, ha nem volt betépve. Akkor kezdett haverkodni Bobbyval és M. J.-vel, amikor a klubjukban dolgozott lemezlovasként. M. J. aztán szerződtette több magánpartira is, Bobbyval pedig egykettőre rájöttek, hogy 30 ugyanazt a lányt dugják. A csaj azt hitte, átverte őket, de amikor kiderült, hogy egy kútra járnak, barátok lettek – pedig tökéletesen eltérő környezetből származtak. Bobby családja nagyon-nagyon-nagyon gazdag volt, Frankie azonban egy félénk anya meg egy kemény, olasz, chicagói szakszervezeti vezér fia volt. Az apja ütötte-verte az asszonyt is, a fiút is, és egyszer, amikor Frankie tizenöt évesen megpróbálta védeni az anyját, az apja úgy eltángálta, hogy kórházba került. Két héttel később elbúcsúzott az anyjától, és hetven dolcsival a zsebében, éjszaka elszökött, egyenesen New Yorkba. Sosem nézett vissza, bár gyakran fantáziált arról, hogy golyót röpít az apja koponyájába. Hidegfejűnek látszott, de Frankie-ben szüntelenül fortyogott a düh. – Ez a játék szar – panaszkodott Frankie, miután egymás után négyszer vesztett. M. J. helyeselt. Neki sem kedvezett a lapjárás, miközben Bobby nagyot kaszált. – Ha nektek nem tetszik, fiúk – mondta Bobby, és nagylelkűen egy százdollárost nyomott az osztó kezébe –, el is válhatunk egymástól. Nem gond. – Végre! – pattant fel Frankie, és csupán enyhe bűntudatot érzett, amiért nem száguldott vissza New Yorkba, hogy Annabelle mellett legyen. A pokolba is! Nem mond le egy bulizós éjszakáról a fiúkkal. És talán egy-két pipivel, mert amikor Annabelle nincs ott… ki tudja, mit hoz az éj? Annabelle-nek nagyon rossz előérzete volt. Ez a nagydarab, izzadó vadember a rapperes szerelésében, az agyatlan tetkóval aligha lehet az az ártatlan arab fiú, akire számított. Nem is látszott középkeletinek, inkább tökéletesen amerikainak tetszett. És egészen biztosan nem tizenöt éves volt. Annabelle-nek egyáltalán nem tetszett, ahogy a fickó berántotta a lakásba, és a hatalmas pamlagra dobta. – Maga nem lehet Sharif Rani fia – szedte össze magát a lány, és közben azon törte a fejét, hogyan tudna gyorsan lelépni. Nem fekszem le ezzel a kövér állattal. Olyan nincs! 31 – Meghazudtolsz, ribanc? – állt meg Annabelle előtt masszív lábaival széles terpeszben a pasas. – Apám előre kifizetett, és nem azé’, hogy hülyeségeket beszéjjé’. Eccóval, le a ruhát, oszt essünk neki. – Itt valami nagyon nagy tévedés történt. Beszélnem kell az… uh… apjával… – Tudod, mit? – kérdezte kéjesen vigyorogva a tag. – Amint végeztünk, ribanc, azzal beszész, akivel csak akarsz. Ezzel ledobta a nadrágját, és előtűntek pocakjának fehérlő hurkái, alattuk pedig egy apró, mérges, körülmetéletlen hímvessző meredt Annabelle-re. Annabelle még sosem került ilyen helyzetbe, bár a lányai néha beszámoltak kliensek komisz viselkedéséről. De most éppen ilyen helyzet állt elő. Hogyan kezelje? – Kapd be! – dugta a hímvesszőjét Annabelle orra alá Omar. – És szopjad rendesen! – Szó sem lehet róla – próbált felállni Annabelle. – Olyan nincs! – Azt te csak hiszed – hörögte Omar. És mielőtt a lány felkelhetett volna, rávetette magát, hímvesszőjét a szájába tömte, és egyetlen mozdulattal széttépte a ruháját, úgy, hogy Annabelle keble előbuggyant. A lány sikoltott volna, ha tudott volna. De nem tudott. Omar akcióba lendült, és nyilvánvalóan esze ágában sem volt leállni.